Néha a szívnek is jó a víz...

Kútkereső

Citromos kávé - ElVár a mi Istenünk!

2019. augusztus 10. - László Dávid

man-vs-god.jpgKeresztények sok mindent gondolnak Istenről az ő tökéletességére alapozva, de egyvalamit nem, ami még annál is nagyobb tabu, mint hogy Istennek előjoga elvenni egy ember életét. Ez pedig, hogy Isten gyenge, kiszolgáltatott. Soha nem hallottam még valakitől a következő mondatokat:

Isten magányos. Isten kétségbeesett. Isten el van veszve. Istennek szüksége van arra, hogy higgy benne.  Isten tehetetlen. Isten tanácstalan. Isten erőtlen. Istennek bátorításra van szüksége.

A keresztények fejében ez a kép úgy tűnik nem létezhet Istenről, az értelem számára talán azért, mert nem összeegyeztethető Isten mindenhatóságával, a szív számára viszont igazából azért, mert könnyen megrendülhet tőle, ha Istenről kiderülne, hogy nincs mindig a helyzet magaslatán. Ezzel kapcsolatban fogalmazódott meg bennem a kérdés: Ezek a mondatok azért nem hagyhatják el a szánkat, mert bízunk Istenben, vagy mert elvárjuk tőle, hogy megingathatatlan legyen? Fontos ennek utána járni, mert ha önmagunk elől is eltitkolt elvárásaink vezetnek minket, vajon nem-e mi is elvárásként éljük meg, amikor Isten az ellenség szeretetére, az elesettek megsegítésére, a gyengék pártolására szólít minket? Vajon gondolunk-e ezekre a kérésekre akképpen, mint amiket Isten úgy intéz felénk, hogy bízik benne, képesek volnánk megtenni őket? 

Aki régóta olvassa a blogomat, az már bizonyára találkozott avval a meglepő vallomással, hogy én egy törékeny Istenben hiszek. Mert számomra furcsamód épp a sebezhetőségben van lehetőség a bizalomra. Abban, hogy akit szeretek, talán nem képes valamire, jutok el arra a meggyőződésre, hogy bízom benne, mégis képes rá. Felül tudja múlni az elképzeléseimet, amik sokkal valóságosabbnak tűnnek a bizalomnál, aminek nincs akkora vizualitása, viszont egy sokkal mélyebb helyről fakad bennem, ahonnan a szeretet is. 

Talán mikor ezzel az elképzelésemmel találkoztak egyes testvéreim, felháborodtak rajta. Talán azt is gondolták, biztos nem találkoztam valóban Istennel, vagy nem értem, mit is jelent ez a szó, hogy Isten, hogy ilyesmiket gondolok róla. Talán azért, mert tele vagyok kétségekkel Isten iránt. Valóban voltak, vannak és lesznek is kétségeim. Hazudnék, ha például azt mondanám, sosem éreztem azt, hogy Isten cserbenhagyott. Ahogy mindenki más is hazudna, aki ezt mondaná. Hogy ezt utána valaki avval igyekszik feloldani magában, hogy arról győzködi magát, mekkora emberi tévedés, gyarlóság volt ezt gondolnia Istenről, aki mint tudjuk, tökéletes, önámításnak tartom. Engem nem győz meg, hogy Isten egy valójában hibátlanul működő gép, a személyes kapcsolatunkat sokkal összetettebbnek, élőbbnek tartom, és többre becsülöm ennél. Nem hiszem, hogy a sebezhetőség, a törékenység hiányosságot jelent, sokkal inkább erőt. Annak az erejét, hogy valóban közel tudjanak kerülni egymáshoz a felek. Ebbe a befogadásba pedig nekem beletartozik a hibázás is, és vállalom, hogy volt és lesz is olyan, amikor hibát feltételezek Isten részéről. Az ezt eredményező alkalmi vagy tartós távolságok bizonyos értelemben ajándékok számomra, hogy megújuljon vele a kapcsolatom. Isten megbízhatóságában máshogy nem is volnék képes gyönyörködni. Mert számomra szeretni valakit úgy, hogy nincs szüksége a szeretetre nem lehet. A megbízhatóság pedig a bizalom és az azokra adott megerősítések által legyűrt kétségekben mérhető igazán.

A bejegyzés trackback címe:

https://kutkereso.blog.hu/api/trackback/id/tr6115001772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.