Néha a szívnek is jó a víz...

Kútkereső

Hogyan tegyetek tanítványokká minden népeket?

2019. február 20. - László Dávid

buddha_and_jesus_in_heaven_comic_bizarro_com_by_dan_piraro.gifA tanítvány kifejezés a görögben úgy hangzik, mathetes, ami tanulót, követőt jelent, és olyan személyre utal, aki eltökélten halad egy bizonyos cél felé. Aki csatlakozik egy mesterhez, vagy mozgalomhoz, és kész utasításokat betartani, és kötelezettségeknek eleget tenni. Persze tanítvány értelemszerűen senki nem lehet egy tanító nélkül. 

De lehetünk-e egymás tanítói? Ha világi közegben nézzük, mester az, aki kitanult valamit, és azt tovább adja másoknak. Ő a tanító, aki rendelkezik egy nagyobb, átfogó tudással, és aki őt követi, hallgat rá, az aláveti magát abban az ismeretben neki, hogy átvehesse a tudását. Élhetnénk a gyanúval, hogy így kell kinézzen ez vallási közegben is. Van egy tanító, akiben ki van munkálva a hit tudása, és akitől mások tanulhatják ezt a mesterséget. Csak hogy éppen valaki lehet szakértője mesterségeknek, technológiának, gyógyításnak, vagy szellemtudományoknak, de a hit olyan dolog, amivel ugyan mind rendelkezünk, mégse válhatunk életünk végéig a mestereivé. 

Mit jelenthet akkor Jézusnak ez a felszólítása: "Tegyetek tanítványokká minden népeket!" -Hát azt, hangozhat az egyértelműnek tűnő válasz, hogy ismertessünk meg Jézussal mindenkit, hogy mesterükként kövessék őt. De mit takar ez? A tapasztalat azt mutatja, hogy a keresztények megmondják másoknak, mi helyes és helytelen a Biblia tükrében. Ebben jól lehet, van gyakorlatunk, koránt sincs valójában szükség Jézusra, hogy bárki meghallgassa, betartsa ezeket. Arról nem is beszélve, hogy mindezt mindenki megteheti mindenkivel, hisz elég egyértelműen látszik, hogy egyikünk sem él helyesebben vagy jobban a másiknál, legfeljebb valamiben jobban, valamiben viszont rosszabbul.

Akkor hát azt jelenti ez, hogy ismertessük másokkal, mit tett értünk Jézus? Éppenséggel erre szüksége lehet valakinek, akinek életében már fészket vert a lelkiismeret Krisztushoz hívó szava, aki életében már szembesült mindazzal a jóval, amit Jézus jelent, és csupán megerősítésre vár benne ez az érzés. De ezek az esetek a "jó helyen, jó időben" szűk metszetében jelennek meg, mindenkor máskor csupán rosszmájú receptlóbálásként hathat az evangéliumba történő bevezetés. 

Úgy tapasztalom, ezek a kérdésfelvetések és problémájuk, amikről az imént szót ejtettem, igen rosszul érintik a keresztényeket. Nem fűlik a fogunk ezt boncolgatni. Cselekedeteinkben az tükröződik ki, hogy amihez mi hosszú, kínkeserves úton értünk el, annak az útnak a megszilárdító erejét lespórolhatónak tartjuk, mert a velünk szóba állóknak időt nem hagyva a szabad gondolkodásra és döntésre kertelés nélkül előadjuk, amit mi végső igazságként fogunk fel, és ha ezt a kemény orvosságot nem veszi be valakinek egyből a gyomra, arról hamar le is mondunk. Látható és tapasztalható az a számos hézag, ami a megmondó keresztény tanácsadói praktizálásában megmutatkozik, és ami mentén naivnak, kibicnek, vagy épp hiteltelennek hat a beszéde. Legyünk őszinték, amikor tanítóruhába bújunk, osztjuk az észt a "végső igazság" meggyőződésünkről, tulajdonképpen akaratlanul lenézzük a másikat. Kevésnek hisszük őt ahhoz, hogy ilyen igazságokra a maga erejéből jusson el. Akaratlanul persze, mivel hogy mi sem vagyunk mesterei a hitnek, ezért nincs is ismeretünk a tanítói módszertanáról.

Hadd közelítsem meg ezt a kérdést máshonnan. Amikor egy tanító magához vesz egy tanítványt, nem a mesterséget tanítja meg neki valójában, hanem előbb kihozza belőle azokat a tulajdonságokat, amik szükségesek a mesterség elsajátításához. Mind Isten képmásai vagyunk, de ritkán vesszük az alázatot, hogy ezt felfedezzük más emberekben. Hogy meglássuk a kicsi istenszilánkot a másikban, azt a magot, ami öntözésre vár. Hogy felfedezzük, minden emberi érintkezés, minden személyes élmény öntözés, és az öntözés módjának és milyenségének az ismeretében kell fejlődnünk. Hogy tudatosodjon bennünk, mivel bátorítsuk ezt a csöpp magot a kihajtásra, hogy aztán maga bújjon ki a földből, maga küzdjön meg a napfényért és a levegőért. 

A tanító ezután legfeljebb csak apró praktikákat mutat be a tanítványnak, amikre ő rájött életében, amik mentén egy picit könnyebb a mesterség egyes részeit gyakorolni. Hogy mi éppúgy Jézus tanítványai vagyunk, mint bárki más, jól látszik abból is, hogy semmi hozzáértésünk a mesteri székhez, inkább csak a felsőbb évesek magabiztosságával próbálunk okítani. Mert az, hogy mi éppúgy Jézus tanítványai vagyunk, azt kéne jelentse, hogy egyenrangúak vagyunk másokkal, vagyis legfeljebb csak kis részismereteket adhatunk át, és hitelesen csak olyanokat, amiken mi magunk is átestünk.

Nem győzöm hangsúlyozni, semmi szemrehányás nincs bennem, mikor azt mondom, a megmondó keresztények még nem jutottak el arra a szintre, hogy megértsék annak a mélységét, amit nekik már megtanítottak. Mert aki eljutott idáig, annak az is világos, hogy idáig el kell jutni, és hogy idáig mindenki maga jut el valójában, és mások öntözése csak serkentés, és ez a serkentés a valódi útmutatás, valódi tudás, amit el kell sajátítanunk. A serkentés, a másik istenarcúságának látása, annak látása, hogy a másikban egy pici mag várja, hogy kinőhessen, empátiával, gondviseléssel, jól megválogatott gesztusokkal, annak a meghallgatásával, amire szüksége van a magnak ahhoz, hogy maga tudjon tovább nőni.

Én úgy lettem tanítvány, hogy mások felfedezték bennem az isteni szikrát, és ezt öntözték szeretetükkel. Elfogadták nehézségeimet, küzdelmeimet, és kiálltak mellettem. Támogattak, hogy ne adjam fel, megtalálom a válaszaimat. Ha nem is találtam meg minden választ, azt a választ megkaptam, hogy mit tegyek én is másokkal. Észrevettem, hogy mind tanuljuk a hit mesterségét, csak egyesek még keresik a mestert hozzá. Nekem van egy jó mesterem, és bízom benne, hogy ha megmutatom, mire vagyok képes a mindennapjaimban, a kapcsolataimban, akkor látni fogják, mennyit fejlődtem ebben a mesterségben. Büszke vagyok a mesteremre, és nagyon remélem, bárkivel sodor össze az élet, afelé úgy tudok fordulni, hogy meglássam azt, amit eddig megtanult az önmaga előtt kimondott vagy kimondatlan mestertől.

A bejegyzés trackback címe:

https://kutkereso.blog.hu/api/trackback/id/tr4214632160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.