Kútkereső

Néha a szívnek is jó a víz...

A múlt lemoshatatlan, a jelen elfogadhatatlan, a jövő kétségekkel teli

dreams-of-human-powered-flight.jpgA társadalomhoz tartozni vágyó ember minden pillanatában előre meghatározottan definiálja magát, és minden definíciójában annak az igazolását keresi, hogy ő jó. Amit tesz, ahogy van, ő most is mindenestül jó. Rettentően kellemetlen, és sértő, amikor olyan pillanat adódik, amiben rossz. A jó és rossz fogalmai közé szorulva igyekszik indentitását úgy meghatározni, foltozgatni, hogy az valahogy mégis jó legyen. Mert ha jó, akkor szükség van rá, ha szükség van rá, akkor értékes, és ha értékes, akkor amit csinál, ahogy él, az jó. Önmagát tükröző tükör, saját farkába harapó kígyó.

A görögök hübrisznek nevezték azt, ami magyarra fordítva gőgöt jelent. Amikor az ember csak önmagát ismeri el. C.S.Lewis úgy tartja, hogy a gőg minden emberben ott van, és minden bűn valamilyen formában abból eredeztethető. 

Úgy sejtem, a gőg a szabadság téves értelmezéséből fakadhat. Abból, hogy tudatában vagyunk annak a számtalan dolognak, döntésnek, tulajdonságnak, amivel definiálhatjuk magunkat, de azt hisszük, ezért birtokoljuk is őket. Birtokoljuk és uraljuk a jót és rosszat, mindent és semmit, múltat, jelent és jövőt, az életünket és lehetőségeinket. Minden, amit felérünk ésszel, az automatikusan a miénk, és rendelkezünk vele. A szabadság számunkra nem a lehetőségek, a potenciálok közti választás ajándéka, hanem a tulajdonok lajstromba vétele és használata. És ezen látásmód mentén formálunk magunkból győztest vagy vesztest, ahogy aktuális lelki állapotunk, pillanatnyi sikereink vagy kudarcaink túlhajszolt felettes énünk tükrében megjelennek. Megmondóemberek, laza buliarcok, ünnepeltek, vagy sértett számkivetettek, renegátok, örök mártírok, esetleg éterikus és világtól elvonult bölcsek vagyunk. 

Olykor lovagok vagyunk szent céllal küldetve, esetleg megmentésre várók felé tartva hatalmas győzelmeket aratunk. De lehetünk tragikomédiák cinikus szerencsétlenjei is, akit úgy leng körbe a dicsőség felemelő érzete, hogy nyalogatja a sebeit a szemétdombján, önmagát szentté téve mohón vicsorít mindenre. Ünnepeltek, szépek, sikeresek vagyunk, mert beteljesítettük a legnagyobb érdemet, amivel megajándékozhattuk a világot: önmagunk vagyunk. 

Jobb híján egymásról, önmagunkról alkotott képeink az átélt élmények, és mások elbeszéléseinek erkölcsi vetületéből épülnek ki. Tulajdonképpen a múltunkból, ami leginkább meghatároz minket, az nem maguk a múlt eseményei, hanem a róla alkotott kép, a belőle levont szentencia, a jó és rossz közti latolgatás ősidőktől örökölt, vérünkbe ivódott képességének tükrében. Mi hát a múlt?

Talán attól félünk, ha lehántanánk ezeket az értékeléseket, a pőre események súlytalanná válnának szemünk előtt, és nem volna következménye a cselekedeteknek? "Ismerd a múltat, hogy urald a jövőt." "Tanulj a múltból, hogy ne kövesd el a jövőben ugyanazokat a hibákat." - szoktuk mondogatni. De vajon különválasztani az értékelést az esettől azt jelenti, mint elveszíteni a józan ész kontrollját a jelen, esetleg a jövő felett? Egyáltalán megvan ez a kontroll jelenleg? Vagy legalább csak bevenni a másikról, vagy önmagunkról alkotott képünkbe olyan általános dolgokat, mint a gyermekkori játékkedv, vagy a reggelenkénti fogmosás, amik értéktöltet nélküliek, az máris hígítás, elkenése a "fontos dolgoknak"? A komoly dolgoknak.

A történelem nagy rebellisei Diogenésztől William Goldingig nem felszámolni kívánták ezt az őserőt, csupán lehetőséget adni a személyes múltnak (aminek a mélyén ott húzódik az ember természete), és az azok következményeképp megeső élményeinek, cselekedeteinek, hogy kifejezhessék magukat, abban a reményben, hogy önmagukra találva mesélni tudnak magukról. Abban a reményben, hogy az erkölcs szolgálja az embert, 's nem pedig uralkodik felette, az ember rendre vasláncként tekint a jó és rossz tudásának szabályzó vénájára a bőre alatt, amit ki-ki valahogyan ledob magáról, a szerényebbek csak csöndben a lakásukban, alsógatyában eszik a fagyit, nagy fingások közepette, a merészebbek utcán isznak, templomfalat hánynak le, vagy kokaint szívnak fel egy prostituált bikinivonaláról. 

Talán ha lenne rá mód, ha lenne gyakorlatunk arra, hogy csak hallgassuk egy kicsit a múltunkat. Ha önmagunkat tudnánk érteni azalatt a személy alatt, akinek ez és ez történt az életében, ugyanakkor akinek ezeknek a történéseknek az ilyen és ilyen értékelései mentén van elképzelése önmagáról, ha egyiket sem tagadnánk el magunktól, megspórolhatnánk a késztetést, hogy végső soron magunkat, mint a társadalom, a közösség tagját az értékesség jegyében hajlítsuk. És talán a gőgünkből is le tudnánk faragni egy kicsit, ha ezentúl nem a múltunk pozitív vagy negatív értelemben vett áldozataként tekintenénk magunkra, hanem a szabad döntéseink mentén alakuló énként látnánk magunkat. Ez adna egy kis teret a jelenünknek, és lehetőséget a jövőnknek, hogy az általunk előrevetített fejlődésünket elfogadjuk a maga tapogatózó esetleges voltában, ami attól jó, hogy a miénk, és akkor válik a miénkké, ha jó. Szerves egysége a múltnak, mint eseménynek a múlttal, mint értékkel.

Lelki fiatalság.
Ó de csodálatos csak befogadni. Nem rangsorolni, ítélkezni, mérlegelni, csak szívni magamba mindazt, ami fogad. A legjobb időszak a lelki fiatalság, a lehetőségek végtelenje. Nincsenek kategóriák, nincsenek határok, csak a történet ami velem történik, amiben mozgok. Mindahányszor elérkezem valahova, mindahányszor megszilárdul egy idea, egy kép, egy jelenet bennem, szokvánnyá válik, megragadhatóvá, biztossá, bizonysággá, ideológiává, teológiává, vágyom hogy porrá és cseppekké essen szét, és megint szabad legyek. Szabad a végtelenre, a mindenre.

Lelki érettségre van szükség, hogy újra lelki fiatalságra leljünk. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kutkereso.blog.hu/api/trackback/id/tr2013275865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Még nincs kultúrája kis hazánkban, de teszek egy lépést afelé, hogy megadjam a lehetőséget neked a támogatásra, ha tetszik, amit csinálok. Javaslatot is tehetsz, és az egész névtelen. (Ezt nem verik nagy dobra ott fent, de veheted tizednek is. ;) )  

 

A szerzőről:

11182156_470080469814537_6846388005726535320_n.jpg

László Dávid vagyok, egyetemista. Nyitott vagyok a világ felém sugárzó impresszióira. Élményekből, felismerésekből formálok bejegyzéseket, amik lecsapódnak bennem. Vállalom a szubjektivitást. A cikkeim főleg spirituális, filozófiai, lélektani témákban mozognak. Nem kell félretenned a meggyőződéseidet, miközben olvasol, csak arra kérlek, légy nyitott. Rám, és magadra is. Ha megszólíthatok benned mélyen valamit, ha valamelyik cikkem lehet egy lépésnyi föld a lábad alatt életed hosszú útján, elértem a célom. Ezért kérlek, ne egyetlen cikk után rakj be egy dobozba. Olvass el párat. Köszönöm, hogy ellátogattál ide.

Facebook

Címkék

101-es szoba (1) antikrisztus (1) autentikus (1) ayahuasca (1) a hétfejű tündér (1) a kis herceg (2) bálványok (5) becsatornázott boldogság (1) biblia (7) bizalom (2) bizonyságtétel (1) botrány (1) bűn (3) bűntudat (2) Calvinist (1) citromos kávé (40) család (1) csend (1) csoda (1) dicsi zene (2) diszkókeró vs. könyvtárkeró (1) dogma (1) drahma (1) egyenlőség (1) egyház (13) egy igazság (3) egy kis filó (15) életfilozófia (1) ellenség (1) előfagyasztott világnézet (2) emergens (1) empátia (4) énekek éneke (3) engesztelő áldozat (2) erkölcs (2) erőszakmentes kommunikáció (1) érzékelésszűrő (1) evangelikál (5) evolúcióelmélet vs. teremtéselmélet (1) farizeus (2) fasizmus (1) favágó (1) felelősség (1) felszabadítás (2) feltámadás (1) felvilágosodás (1) feminizmus (1) filmek (1) filmkritika (2) fogyatékkal élők (1) fontos (1) függőség (3) gender (1) gondviselés (4) gyónás (1) hagyomány (3) házasság (2) hímsovinizmus (1) hitbiztonság (2) homozoológia (1) hős (1) humanizmus (2) iddqd (1) igazság (1) igen-nem (1) igés képek (1) imádkozás (3) írásértelmezés (4) irónia (3) irracionális (1) istenkép (10) istentől távol (4) isten trilógia (3) ítéletmentes (1) ítélkezés (3) jedivallás (1) Jézus (14) jók és gonoszok (3) kapcsolatok (1) karácsony (1) karma (1) káté (1) kegyelem (11) keresztény kultúra (13) kezdet (1) kísértés (1) könyvek (4) könyvek hercege (2) kritikus gondolkodás (10) kútkereső (10) lázadás (2) lélek (4) lelkész (2) limitált észosztás (1) magány (1) megbocsátás (6) megszentelődés (1) megtérés (1) megváltás (7) melegek (4) méltóság (2) mémek (1) migránsok (2) misztika (2) mit tudhatok? (1) narratívák (12) negatív teológia (1) nemi szerepek (1) nyitott szív (1) önismeret (18) önmegvalósítás (7) ördög (2) pápa (1) paradigmaváltás (3) párkapcsolat (5) patológiás (1) predesztináció (1) prédikáció (2) pride (1) reformáció (1) remény (1) rorschach (1) safe space (1) santo daimi (1) sebek (1) sebezhetőség (3) sokakért vagy mindenkiért (1) sors (2) south park (1) szabadság (5) szemléletváltás (11) szemnek láthatatlan (1) szent és profán (4) szeretet (1) szex (3) szív (1) szívből jövő (1) szomorkultúra (2) társadalom (3) teológiai lábnyom (3) thészeusz hajója (1) ti vagytok a föld sója (1) tudattalan (1) túlvilág (1) türelem (1) újkálvinizmus (3) útkeresés (2) utópia (2) vágyak (2) vallás (17) weöres (1) Címkefelhő