Kútkereső

Néha a szívnek is jó a víz...

Helyzetjelentés egy irracionális valóságból

Először is, köszönöm, hogy látogatjátok a blogot, noha az elmúlt hosszú időszakban szinte semmit sem írtam. A dolog, ami miatt eddig nem ragadtam klaviatúrát, rendkívül összetett. Egyrészt, még adós vagyok néhány cikkel, amik alapvetően kritikai jellegűek, viszont mostanában olyan eseményeken mentem keresztül, amik afelé kezdtek el sodorni, hogy inkább építő jellegű írások szülessenek, ahogy régebben. Ehhez viszont ebben a pillanatban még csak a szándék áll lelkesen a rendelkezésemre, a gondolatok szanaszét vannak, a fejem pedig köztudottan nagy, és sokáig tart összeszedni benne a darabokat. Azon kívül olyan élethelyzetben vagyok, amit úgy érzem, senkivel nem tudok jelenleg megbeszélni, és minden erőmet felemészti, hogy jelen legyek a feladataimban és a kapcsolataimban, a hétköznapokban. Erre még később visszatérek.
irrational_existential_gif.gif
Nagyon jó az mondás a jelenlegi helyzetemre, amit egy barátom mostanában gyakran használ: "Hozott is ajándékot, meg nem is." Ebben a szuperpozícióban érzem magam jelenleg, így értékelem, amit kapok, és így tekintek arra, amit adok, ilyennek értékelem, ami körülvesz, és ilyesmit tükrözök vissza a körülményeim felé is. Egyetlen biztos ponton akad meg néha a szemem, mikor rátekintek a jelenlegi életemre, az pedig a lelki fáradtság, ami evvel jár. 

Hát igen, azt ígértem, hogy majd építő cikkek lesznek, meg hogy még azért előtte jön pár kritika, amivel lezárok egy tartósabb irányt, erre most látszólag egyiket sem írok, hanem csak épp azt írom le, ami bennem van. Erre a módira egy szívemhez közelálló barátom mutatott rá a saját kis privát blogján keresztül, és ez a módi fokozatosan egyre szimpatikusabbá vált, különösen, hogy néhány napja két barátommal egy igen őszinte beszélgetést folytattam, ami ráerősített arra az élményre, hogy a dolgok sokkal letisztultabbá és befogadhatóbbá válnak azáltal, hogy csupán beszélünk, vagy írunk róluk. Befogadhatóbbá, és megoldhatóbbá, elhelyezhetőbbé is. Már-már súlytalanná is. Szóval egyúttal ez a cikk most nem csak egy helyzetjelentés, hanem egy kísérlet arra, hogy miközben belevágok ebbe a témába, talán meg is értek belőle valamit magamban. 

Visszatérve a korábbiakhoz,úgy érzem magam, mintha egy kád lennék, aminek hiányzik a dugója, és minden víz csak átfolyik rajtam, nem képes kitölteni a belsőmet, ráadásul, hogy csavarjak is a dolgon, olykor abban sem vagyok biztos, hogy egy házban vagyok, és rendeltetésemnek megfelelően kapom a vizet, vagy egy udvaron rozsdásodom, és csak az eső csordogál át rajtam alkalomadtán. 

Gyanítom, hogy sokan vagyunk így, hogy nem csak hogy nem tudunk meríteni az élethelyzetünkből, nemcsak hogy átjárói vagyunk a felénk áramló impulzusoknak, de még céltalannak, oktalannak is látjuk az egészet, mintha mi már visszafordíthatatlanul mellékvágányon lennénk, mintha már a "majdcsak helyreáll" is alaptalan lenne. Van a szorongás a magánytól, a lemaradástól, ami mikroszinten kényszeríti ki az értelmetlen pillanatokban az üzenőfal görgetést, de ezen a szinten már maga a pótlást jelentő görgetés válik a lemaradás utált okozójává. Egyszerre veszteségesnek élem meg az életemet, és veszteségesnek azt is, hogy valamiféle, valamikori nyereségben reménykedem. Ha létezik a különböző meditációk által vázolt megüresedés, ami a gyakorlaton kívül is fennáll, akkor én elértem azt, és meg kell mondjam, közel sem kellemes élmény. Sokkal inkább taszító.

Azt hiszem, kicsit az, hogy folyton azon jár az eszem, melyik tervembe, feladatomba melyik napon kezdjek bele, éppúgy ennek az érzésnek köszönhető, ahogy az is, hogy végül a kijelölt napok elmaradnak, és a dolgok csak halogatódnak, mert ameddig a jövőben vannak, még van bennük lehetőség, több, mint bennem most jelenleg. Előre hallom egy barátomat, aki ezt olvasva már mondja is magában nekem, hogy ez a generációmra jellemző önértékelési probléma, ami összefüggésben áll a társadalmi konfliktusokkal, amikben felnőttünk, és élünk. Igaza van, mert én is érzek egy erős párhuzamot a jelenlegi érzéseim, és egy évekkel ezelőtti beszélgetés között egy barátommal, aki valami hasonló érzések megfogalmazása mentén ment el az országból, hogy rászoruló gyerekekkel foglalkozzon önkéntesként egy segélyszervezetnél. Igaza van, ezért is írtam ide most, amit majd végül nem mondana nekem, mert eléggé ismer, hogy nem kell nekem ezt elmondja, rájövök magamtól is. De mit kezdjen az ember olyasmivel, aminek ő is csak a része? Mikor segített az önmagában bárhogyan is, ha felállít az ember egy diagnózist? Olyasfélét, ami racionálisan megfogalmazza a problémát. Hiszen a világba vetett hit irracionális, ahogy az önmagunkba vetett hit is az, és az Istenbe vetett hit is. És talán ez a három irracionális hit szorosan egymásra van utalva. Annyira hiszek az egyikben, amennyire a másik kettőben tudok hinni. 


Miközben ezeket a sorokat gépelem, önkéntelenül is visszhangzik bennem József Attila Az Isten itt állt a hátam mögött című verse, ami évről évre egyre tisztábban és gazdagabban mutatja meg számomra minden mondatának aranyát. Érdekes, hogyan képes egy vers hatni az emberre, amikor az élő szó, vagy bármi más kudarcot vall. Ahogy az is az, hogy ebből a hármas irracionalitásból hogyan képes kimozdítani egy halk kopogás az ajtónkon. Ahogy J.A.-t meglökte az egyik harmada ennek az irracionalitásnak, és maga mögé képzelte az Istent, aki úgy segített, hogy nem segíthetett, ez pedig megértette vele, hogy sikerül majd visszanyernie az önmagába vetett bizalmat, és a világot nemcsak elfogadni lesz képes, de abban mindent a maga mértéke szerint mérni is, ahogyan jelen van benne a szeretet, a mentén, amilyen igazság hat át valakit, valamit. 

És tessék, megint ott vagyunk, ahol a part szakad. Itt, a J.A.-s bevillanás után vártam három napot, hogy változik-e valami, hogy megjelenik-e, lepárlik-e bennem bármi, és nem. Vagyis, annyi megértődött bennem, hogy mernünk kell szembenézni azzal, hogy a dolgokhoz való viszonyunk, amiket úgy hisszük, megértünk, amikről azt gondoljuk, kapcsolódunk hozzájuk, megszelidítettük, irracionálisak. Egy másik barátom nemrég feltette nekem a nagy kérdést, hogy mi értelme van az életemnek. Önmagam számára is meglepően értelmes választ tudtam adni, de a válaszom veleje mégis maga az irracionalitás volt. Mondhatni, ahogy a Hiperkocka című sci-fiben folyik a cselekmény, ami elsőre szürreálisnak és követhetetlennek tetszik, valójában az ábrázolja egyszerű és letisztult folyamában az ember valódi irracionalitását. 

Talán ezért olyan sikeres Douglas Adams - Galaxis utikalauz stopposoknak című könyve, mert mindannyian egyfajta folytonos zuhanásban élünk az életünknek nevezett galaxisban, és azért gyűjtögetünk, hátha a tapasztalataink elnavigálnak, de leginkább abban reménykedünk, hogy majd valaki a kezünkbe nyom egy útikalauzt, aminek segítségével eligazodunk az egymást követő váratlan állomások között. Schopenhauer ezt a reményt kritizálta az ember életösztönében, ami ehhez a világhoz ragaszkodik, Nietzsche ezt a reményt kritizálta az Istenbe vetett hitben, ami a gyengékhez ragaszkodik, Kierkegaard ezt a reményt kritizálta az egyes egyénben, aki a képzelt racionalitáshoz ragaszkodik. Mindhárman rámutattak az egyik irracionalitásra, és mindhárman belekapaszkodtak a másik kettő közül valamelyik halk kopogtatásába az ajtajukon. 

Az irracionális pedig, ahogy azt az egzisztencialisták nyomán Woody Allen a Szerelem és Halál című filmjében páratlanul jól megfogalmazza, közelséget feltételez. Mert az irracionális megélése valaminek a tényleges megélését jelzi. Feltételek nélkül, végső soron jó értelemben elszenvedve azt. 

"-van valami, ami szerinted fölösleges a bolygódon?
 - igen. én."                                    galaxis uti. film

"mert én velem a hűség van jelen,
 az üres űrben tántorgó világon."                     j.a.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kutkereso.blog.hu/api/trackback/id/tr1614152053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Még nincs kultúrája kis hazánkban, de teszek egy lépést afelé, hogy megadjam a lehetőséget neked a támogatásra, ha tetszik, amit csinálok. Javaslatot is tehetsz, és az egész névtelen. (Ezt nem verik nagy dobra ott fent, de veheted tizednek is. ;) )  

 

A szerzőről:

11182156_470080469814537_6846388005726535320_n.jpg

László Dávid vagyok, egyetemista. Nyitott vagyok a világ felém sugárzó impresszióira. Élményekből, felismerésekből formálok bejegyzéseket, amik lecsapódnak bennem. Vállalom a szubjektivitást. A cikkeim főleg spirituális, filozófiai, lélektani témákban mozognak. Nem kell félretenned a meggyőződéseidet, miközben olvasol, csak arra kérlek, légy nyitott. Rám, és magadra is. Ha megszólíthatok benned mélyen valamit, ha valamelyik cikkem lehet egy lépésnyi föld a lábad alatt életed hosszú útján, elértem a célom. Ezért kérlek, ne egyetlen cikk után rakj be egy dobozba. Olvass el párat. Köszönöm, hogy ellátogattál ide.

Facebook

Címkék

101-es szoba (1) antikrisztus (1) autentikus (1) ayahuasca (1) a hétfejű tündér (1) a kis herceg (2) bálványok (5) becsatornázott boldogság (1) biblia (7) bizalom (2) bizonyságtétel (1) botrány (1) bűn (3) bűntudat (2) Calvinist (1) citromos kávé (40) család (1) csend (1) csoda (1) dicsi zene (2) diszkókeró vs. könyvtárkeró (1) dogma (1) drahma (1) egyenlőség (1) egyház (13) egy igazság (3) egy kis filó (15) életfilozófia (1) ellenség (1) előfagyasztott világnézet (2) emergens (1) empátia (4) énekek éneke (3) engesztelő áldozat (2) erkölcs (2) erőszakmentes kommunikáció (1) érzékelésszűrő (1) evangelikál (5) evolúcióelmélet vs. teremtéselmélet (1) farizeus (2) fasizmus (1) favágó (1) felelősség (1) felszabadítás (2) feltámadás (1) felvilágosodás (1) feminizmus (1) filmek (1) filmkritika (2) fogyatékkal élők (1) fontos (1) függőség (3) gender (1) gondviselés (4) gyónás (1) hagyomány (3) házasság (2) hímsovinizmus (1) hitbiztonság (2) homozoológia (1) hős (1) humanizmus (2) iddqd (1) igazság (1) igen-nem (1) igés képek (1) imádkozás (3) írásértelmezés (4) irónia (3) irracionális (1) istenkép (10) istentől távol (4) isten trilógia (3) ítéletmentes (1) ítélkezés (3) jedivallás (1) Jézus (14) jók és gonoszok (3) kapcsolatok (1) karácsony (1) karma (1) káté (1) kegyelem (11) keresztény kultúra (13) kezdet (1) kísértés (1) könyvek (4) könyvek hercege (2) kritikus gondolkodás (10) kútkereső (10) lázadás (2) lélek (4) lelkész (2) limitált észosztás (1) magány (1) megbocsátás (6) megszentelődés (1) megtérés (1) megváltás (7) melegek (4) méltóság (2) mémek (1) migránsok (2) misztika (2) mit tudhatok? (1) narratívák (12) negatív teológia (1) nemi szerepek (1) nyitott szív (1) önismeret (18) önmegvalósítás (7) ördög (2) pápa (1) paradigmaváltás (3) párkapcsolat (5) patológiás (1) predesztináció (1) prédikáció (2) pride (1) reformáció (1) remény (1) rorschach (1) safe space (1) santo daimi (1) sebek (1) sebezhetőség (3) sokakért vagy mindenkiért (1) sors (2) south park (1) szabadság (5) szemléletváltás (11) szemnek láthatatlan (1) szent és profán (4) szeretet (1) szex (3) szív (1) szívből jövő (1) szomorkultúra (2) társadalom (3) teológiai lábnyom (3) thészeusz hajója (1) ti vagytok a föld sója (1) tudattalan (1) túlvilág (1) türelem (1) újkálvinizmus (3) útkeresés (2) utópia (2) vágyak (2) vallás (17) weöres (1) Címkefelhő