Néha a szívnek is jó a víz...

Kútkereső

A konzervatív keresztények 4 vakfoltja

2018. június 17. - László Dávid

Kissé sértő a cím, elismerem, pedig nem annak szántam. Olyan halmazokat szeretnék megemlíteni itt, melyek gyűjtőpontjai sok apróságnak, amikkel tapasztalatom szerint nem szembesülnek a konzervatív keresztények, noha áthatja a hitéletüket. Ezt a teljesség igénye nélkül állítottam össze, és illene írnom egyet a liberális keresztényekről is. Fontos kiemelnem, hogy ezek a témák a konzervatív kereszténységen belül egy szűkebb csoportot érintenek jobban, akik magukat evangéliumi kereszténynek mondják, de befolyásolják a teljes konzervatív szcénát. Igyekszem mielőbb kiegyenlíteni a mérleget, addig is, íme az a négy téma, ami a saját meglátásom szerint összezavarja az embereket, és amit jó lenne letisztázni. 
fb_img_1528725180233_1.jpg

1. Tudományos hit

Amikor Pál apostol azt mondja, hogy a természetet szemlélve az ember önerejéből is képes következtetni egy felsőbb teremtő lényre, valószínűleg nem a világ természettudományos vizsgálatára gondolt. Egyrészt, akkor még olyan nem nagyon volt, leszámítva a görögök kezdetleges kutatási módszereit, másrészt, a természettudományos módszerek egyszerűen nem tudnak és nem is akarnak kezdeni semmit a dolgok végső eredőjével. Sokkal valószínűbb, hogy Pál a teremtett világ egyfajta holisztikus szemléletére utal, amelyben a világ eseményei és dolgai összeérnek, és az ember nem egy abból kiemelt független elemző, hanem annak szerves részét képező láncszem, aki megéli valahogy a dolgokat. Vagyis az a látás, ami az embert Pál szerint az Isten valamilyen fokú ismeretére viszi, személyes, szubjektív, egzisztenciális.
Aztán van egy második eszköz a teremtett világ megfigyelésén túl, ami Istenre specializálódott, hogy általa többet tudjunk meg róla. Ez a Biblia. És hogy-hogy nem, ha az előző esetben be is láttuk, hogy nem a logika, a kizárás, a szintetizálás, mérés, reprodukálhatóság, hipotetikus deduktivitás jellemzi a vizsgálódásunkat, utóbbinál mégsem vagyunk képesek az ehhez hasonló metódusoktól elszakadni. Kezdve azzal, hogy a Biblia objektivitásáról beszélnek, méghozzá egy hamis ellentét mentén, amelyben az objektív ellentéte a hazugság. A Biblia vagy egészében objektív, vagyis tévedhetetlen, vagy hazugság. Csakhogy az objektivitás ellentéte nem a hazugság, az az igazság ellentéte, hanem a szubjektivitás. A szubjektivitás viszont nem tévedés, vagy hazugság, hanem egy nézőpontból interpretált igazság. Ha tartalmi ihletettségről beszélünk, vagyis arról, hogy Isten közreműködött a Biblia megírásában oly módon, hogy nem lediktálta (ahogy a fundamentalisták gondolják), hanem sugallta a Biblia tartalmi lényegét, ami az emberek élményein keresztül vált átadható ismeretté, akkor a Biblia egy tanúvallomás, és nincs igénye a tévedhetetlenség fogalmi megtámasztására, nem is lehet rámondani, hogy tévedhetetlen. Egy tanúvallomás sem tévedhetetlen, viszont megbízható, hiszen a bíróságon is alapoznak rá vádiratot. E mentén előfordulhatnak pontatlanságok, a lényegen viszont ez nem változtat. Annál is inkább, hiszen a tanú-rendszernél is több tanút vesznek figyelembe, és azok egybehangzó állításai mentén rajzolódik ki egy összkép az esetről. Épp ahogy a négy evangélium, apró eltérésekkel, de lényegileg ugyanazt mondja el. A tévedhetetlenség elmélete sokkal inkább egy lépés a diktálás felé, mint a Biblia általunk is megismert formája és műfaja felé. 
Készséggel elismerem, hogy a tévedhetetlenség melletti kiállás sok szempontból előnyösebb, hiszen az maga után von egyfajta szintetizálást, ahol kiemelhetővé válnak kulcsmondatok, amik átfognak tartalmi egységeket, elérhetővé válik a  reprodukálhatóság vágya, vagyis ha ez és ez történik, ezt és ezt teszem, az ígéretként szolgálhat egy általam remélt végkifejletre, vagy a kizárás, ami mentén meg lehet határozni a valós vagy vélt tévtanításokat. Ezekből viszont következhet dekontextualizálás, életösszeszerelési útmutatóvá silányodás, és sablonszerű életszemlélet, túlzó és kártékony ítélkezés, szakadások a közösségekben, kapcsolatokban. Előnyösebb, mert leegyszerűsíti a dolgokat, de haszontalanabb, mert elsorvasztja az élő kapcsolat igényét. Az aktuális élethelyzetünk könnyelmű elfogadásáért, és a természetes korlátainkból fakadó szorongás elcsendesítéséért cserébe elengedjük az istenkapcsolat, istenkeresés tréningjét, ami így időről időre, mint egy váratlan felkocogás a hegyre, kifullaszt, és az eltespedés keserű valóságával szembesít minket. 

2. Átfogó szemezgetés

A konzervatív keresztények gyakran vetik a liberálisok szemére, hogy mindenféle kortárs áramlatnak, meg a humanizmusnak meghajolva kiválogatják a nekik tetsző részeket a Bibliából, a többit pedig figyelmen kívül hagyják. Ez elsőre azt feltételezné, hogy ezek szerint a konzervatívok az egész írást figyelembe veszik, és arról teljes képük van. Elég botor dolog ezt bárkinek is önmagáról feltételezni, annál az egyszerű oknál fogva, hogy a Biblia tartalomban és terjedelemben túl nagy ahhoz, hogy bárki is annak egészét ismerhesse, szintetizálhassa magában, emlékezzen rá, megértse. Ez emberileg kivitelezhetetlen, a szellemi kapacitásunk nem terjed idáig. Legjobb esetben kisebb-nagyobb egységeket képesek vagyunk megérteni, de ahhoz, hogy az egészet egy nagy összefüggő egészként lássuk, arra van szükség, hogy a mások által megértett részeket mi magunk is oly mélységig megértsük, hogy a legtávolabbi összefüggésekre is rálátásunk lehessen. Ezt egy mesterséges intelligencia el tudná végezni, de az emberi agy az egyébként az élethez hasznos priorizáló felfogóképességével és memóriájával nem tudná ezt a műveletet végrehajtani. Ahogy az előbbi részben említettem, holisztikusan, egyfajta misztikus vizsgálódással esszenciális ismeretekre szert lehet tenni, a lényeget meg lehet ismerni, de azon felül minden ismeret valamilyen kulturális vagy szociális "túlélési" szempontok szerint igazodik az egyes ember belső világához. Ami nem probléma, hiszen ezért is lehet a Biblia üzenetét személyesnek tekinteni. A kérdés tehát nem az, hogy mazsolázgatunk, hanem hogy belátjuk-e. A dologban nem is ez a csavar. Hanem ott kezd el érdekessé válni, amikor a konzervatívok bizonyos részeket kiválasztanak, mint szigorúan követendő szakaszokat, amik üzenetét explicitnek, magától értetődőnek, és szó szerintinek tartják, míg más részeket éppen a humanizmus értékrendjének megfelelően allegorikusnak neveznek, olyan szakaszoknak, amik csak utalnak valamilyen attitűdre, valamilyen magasabb erkölcsi minőségre. Például a paráználkodás tiltása, mint egyértelmű elítélése a homoszexualitásnak, amikor viszont a szülő a gyermekét áldozná Istennek, az az elköteleződés, és az ember szívbeli fontossági sorrendjének szimbolikája. Ahol az élet szentségével, vagy azzal megy szembe egy ige, amire a huszadik század közepén kiterjedt az egyenlő bánásmód elve, ott nyilván szimbólumokról van szó, másutt viszont konkrét tényekről. Másik példaként: számon kérhető vagyok a házasság előtti szex betartásával, de valamiért senki nem várja el tőlem, hogy támogassam egy kiskorú lány és egy felnőtt férfi frigyét. 

3. Gyökérkezelés

Katolikusoknál ott van a szenthagyomány, a tanítóhivatal hivatalos álláspontja, mint külső hivatkozási pont. A protestánsok ezzel szemben szeretnek úgy tenni, mintha ez rájuk annyira nem vonatkozna, számukra nincs akkora súlya, ugyanis a Biblia önmagát igazolja, és a hagyományt is annak tükrében kell elvetendőnek, vagy hasznosnak tartani. Sola srciptura. Persze azért a protestánsok között is van egyfajta szenthagyomány, csak annak nagyobb a likviditása. Főleg olyan elődök írásainak rögtönzött válogatása, akiknek a népszerűségi indexe magas a felekezeten belül. Vagyis sokkal inkább egyfajta kollektív szűrőn keresztül szelektálódnak, ahogy a zenekultúrában az újabb és újabb előadók. Valamilyen flow-t meglovagolva, rezonálva egy közösségi szinten előbukkanó szituációra, hangulatra, problémára, amit úgy vizsgálnak meg újabb szemszögből, hogy az illeszkedik a korábbi sztárok által kikövezett úthoz. Épp ahogy a katolikus változatban, csak még az elején. De már gyűlnek a "zsinati dogmák" nyilatkozatok formájában. Persze ezek már kevésbé teológiaiak, hiszen a legfontosabb zsinati döntéseket a protestánsok is elfogadják, inkább szexuáletikai, vagy egzegetikai kérdésekben történő állásfoglalásokról van szó. Ennek az ún. hagyománynak a likviditását az is képezi, hogy nem követ egységes történelmi vonalat. Noha én már hallottam protestáns lelkészt, aki egy teológiai irányzat szemére veti, hogy platonista vonásokkal bír, ugyanakkor a protestánsok számára fontos predestináció tana nem létezne, ha a kereszténység Istenképét nem hatotta volna át ilyen erősen a hellén filozófia tökéletesség és mindenhatóság értelmezése. Megfigyelhető egyszerre egy elutasítás, és egy alapozás a gyökerekre, mint egyfajta kamasz viselkedés, vagy mostohán kezelés, ami végső soron tradicionalizmushoz vezet, annak társadalomtörténeti (antimodernista és jobboldali - hierarchizált, ahol a hierarchiát a népszerűségi index határozza meg) vonatkozásában. 

4. Árok

Az utóbbi időben két alkalom is kínálkozott, hogy viszonylag reprezentatívan lemérhessük, hányadán áll is az átlag magyar evvel a szcénával. Erre a megfigyelésre egy eddig két vitából álló sorozat adott lehetőséget, melyen két meghatározó médiaszemélyiség, Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton ült le a kereszténység jövőjéről, keresztény misztikáról, kálvinizmusról, Jézus személyéről és szerepéről vitatkozni két konzervatív református lelkésszel. <első vita> <második vita> Személy szerint én mindkét vitát élveztem, szerintem kifejezetten hasznosak voltak, és szellemileg gazdag volt mindkét alkalom. Ami most számunkra érdekes, hogy a vitákról készült videók felkerültek Puzsérék youtube csatornájára is, ahol nem kevés visszajelzés jött, átlagemberektől, akik nagyjából hasonló véleményeket fogalmaztak meg: Az érdemben kommentelők egyöntetűen abbéli aggályaikat fejezik ki, hogy pont az ilyen lelkiség, hozzáállás, lelkivezetők miatt hagyták el, nem mernek az egyházakhoz tartozni, egyáltalán benézni. Persze lehet ellenük érveket felhozni: Puzsér csecsén nevelkedett fanok, világiak, akik nem tudnak mit kezdeni Isten erkölcsi mércéjével, ezért vonzóbb számukra a FAM-ék által felmutatott kontemplatív keresztény misztika, amibe belemagyarázhatják a kényelmüket, túlságosan távol állnak a kereszténységtől, hogy releváns véleményt alkothassanak róla, nincsenek megtérve. Ezek az ellenérvek rendkívül jól mutatják azt, hogy a kereszténységben kialakult elitista öntudat, amely a fenti három vakfoltra alapozva egyfajta tudós karaktert kölcsönöz nekünk. Ez a karakter egyfajta fehér köpenyesként, háborús stratégaként kilép az elé került ember élethelyzetéből egy objektív térbe, majd elemzi, értékeli a látottakat a lexikális tudása mentén, hogy kihozza a racionális végeredményt a szituációban. Egy cikk is megjelent az alkalmak összegzéseként az egyik lelkész tolmácsolásában, ami ironikus módon épp olyan érveket hoz fel Puzsérék misztikája ellen, ami a konzervatív szcénát is jellemzi. A cikkből kiemelnék egy fontos észrevételt, ami szerintem nagyon eltalálja a lényegét ennek a feléledt vonzódásnak a keresztény misztika felé, és ami szerintem jól megfogalmazza azt, miért alakulhatott ki ez az egyöntetű oppozíció a videók kommentjeinél: "A posztmodern kori értékvesztés katalizálja ma a keresztény misztikát." Ez így van, azonban én ezt épphogy előre mutatónak tartom, nem veszélyesnek. Merthogy a szerző (és egyébként ebben a gondolatmenetében van valami végtelenül misztikus) ezt a folyamatot az utolsó idők jeleivel vonja óvatos párhuzamba. Én ennél kicsit optimistább vagyok, és az ember természetének mesterségesen szétválasztott két felét, a tudatost és az érzelmit igyekszik újból egyesíteni (ahogy, megjegyzem, az általam megismert keresztény misztikában már a kezdetektől erre törekednek). 

A kommentfalat olvasgatva arra jutottam, hogy az emberek hihetetlenül éheznek Istenre, de képtelenek mit kezdeni a Biblia egyedül értelem szerinti megközelítésével, és a transzcendens szellemi kategorizálásával. A racionalitás korának vége, és a frontot a keresztények egy jól behatárolt csoportja, illetve a harcos ateisták (élükön a valójában kizárólag csak a fundamentalizmussal szemben kritikát megfogalmazó Dawkinssal) tartják már csak életben az ellentétes lövészárkaikban, ahol a vallás tradicionalista járulékai mentén folyik a harc, amíg a nép számára csak kevesen biztosítanak útvonalat a lényeghez, az életben maradáshoz szükséges élelemhez. Ilyenek azok a (konzervatív és liberális) lelkészek, papok, szerzetesek, és kiemelendők itt azok a laikusok, akik alkalomról alkalomra építik a gyülekezeti tagok, magánszemélyek lelki életét, hogy intakt, belsőleg megerősödött identitással, és abból fakadó magabiztos elfogadással bírjanak a mindennapi életükben. Ők a híd a két világháború, és számtalan viszontagság utáni generációknak a tudorok árka fölött, akik számára a posztmodern éppoly körülmény az élet értelmének megélésére és átadására, ahogy annak idején az apostolok számára a kor világlátása az a járulék volt, ami mögött a mindenkori embert látták, akihez az időbeli és töredékes nyelvén szólt az időn túli Isten. 
15326362_1462018520494320_297000722436874585_n_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://kutkereso.blog.hu/api/trackback/id/tr7814047340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.