Kútkereső

Néha a szívnek is jó a víz...

A hit titokzatos tárgya

előzmény
76569.jpgAmennyire én látom, kétféle frakció mentén tematizálják magukat a keresztények, és mindkét frakció a másik ellentéteként határozza meg magát. Az egyik, a konzervatívabb magán a biblikus és értékőrző jelzőket alkalmazza, a másik, a liberálisabb a jézusi és humánus jelzőket. Kölcsönösen megítélik a másik következtetéseit, és egyfajta kulturális állóháborúba pozícionálják magukat a másikkal szemben. Az én szemszögemből nézve kicsit másként csapódnak le a dolgok. Én úgy látom, hogy alapjába véve mindkét félnek vannak előnyei és hátrányai, és mindkét félben van olyan, amit közel érzek magamhoz, és van, amit távolinak tartok.

Úgy gondolom, hogy félrevezetőek azok a jelzők, amiket önmagukra, illetve a másikra alkalmaznak ezek a frakciók. Azt sugallják a konzervatívabb keresztényekről, hogy bennük nincs jézusi, és nincs humánum, a liberálisabbakról pedig azt, hogy merőben elutasítják az értékrendet és a Bibliát. Én inkább úgy fogalmaznám meg a szembenállás formáját, hogy a konzervatívabb oldal úgy tartja, sokkal nehezebb, és fontosabb a kereszténység szellemi oldalát magunkénak tudni, és sokkal könnyebb a testit, míg a liberálisabb oldal az ellenkezőjét gondolja. Ezt úgy értem, hogy a konzervatívabb keresztények nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy szellemileg mindenki számára világos legyen, hogyan is értelmezendő az Úr akarata, Jézus létének értelme és célja, mert ezek a célok önszabályzóak, és világos utat rajzolnak ki, amire lépve majd a gyakorlatban is kereszténnyé válik az illető. Ha mindez egy közös dogmatikai, egzegetikai és szóteriológiai alapokon nyugvó szellemiséget kölcsönöz mindnyájunknak, a gyakorlat majd jön magától. A liberálisabb keresztények számára viszont ezek a keretek nem annyira fontosak, őket nem érdekli, hogy közös szellemi nevezőn legyünk, azonosan értelmezzük az elvont jelentéstartalmat, ameddig csináljuk azt, amiről Jézus beszélt. Számukra sokkal gyakorlatiasabb az Úr akarata, Jézus tanításai, és a szellemi lecsapódása mindennek kizárólag az adott személynek fontos. Mert ameddig cselekedjük Jézus parancsait, egységben, addig az Úr akarata érvényesül. Vicces, hogy önmagában a liberális és konzervatív szavak inkább fordítottan értelmezendőek.

Az eltérő súlypontokon túl viszont még a következtetések szintjén sincs konszenzus a két frakció között. Másmilyen szellemi kereteket feltételez a liberális oldal, mint amit a konzervatív kínál, és másmilyen gyakorlatot vetít elénk a konzervatív oldal, mint amilyet a liberális csinál. 

Vajon miért tart szét ez a kétféle frakció, amikor közös a vizsgálódásuk tárgya, és látszólag csupán a súlypontok mentén van különbség? Merthogy akárhogyan is narrálja számomra egyik a másikat, én látom a közös nevezőt kettejük közt, és nehezemre esik nem túlnézni azokon az apróságokon, amik az időfeletti ember-isten kapcsolat eseti lecsapódásai, és amik többek között a transzgenerációs sebek és örökölt eszmék mentén, egyénenként és csoportszinten rendeződnek ellentétekké vagy összetartó erőkké. 

Az én válaszom erre a kérdésre most az, hogy szerintem kimarad a lélek elsőbbsége a szellemi ésvagy testi fejlődés felett. Ezt úgy értem, hogy híján vagyunk azoknak a tereknek, alkalmaknak, időknek, ahol személyesen beszélgethetünk Istennel. A szokásrendszerünkből is hiányoznak ezek. Hiányzik a rendszeres lelki gyakorlat, ahol elmélyedhetünk, ahol békét lelhetünk, nincs trenírozva a lelki érzékszervünk, így képtelenek vagyunk önmagunk ráhangolódni Istenre. Áttételesen ugyan hiszünk ebben az Istenben, még sincs tételesen belső kapcsolatunk vele, talán mert túlságosan kockázatos ilyen kapcsolaton gondolkodni a ráció korában, ahol a tapasztaló spiritualitást a társadalom által elítélt és kivetett idiotizmustól már csak egy jótékony pszichológiai hártyafogalom választja el. 

És itt kitérnék a két frakció előnyeire. Szerintem a konzervatív frakció által védelmezett hagyomány és bibliahűség valóban fontos dolgok, épp ahogy a liberális frakció által erősített tettlegesség és a szellemi szabadság is az. A kettejüket összekötő kapocs pedig nem más, mint a misztika, amiben a szellem ismeretei találkoznak a gyakorlattal. A misztika mára kihalt módszernek számít, noha az eddig ismert próbálkozások közül az ember-isten kapcsolat ápolására csak az tudta a legteljesebb módon ötvözni magában a szellemi ismereteket a gyakorlati krisztuskövetéssel. Persze az is csak elméleti síkon, hiszen igazán nem tudjuk, hogyan fordulhatott volna át gyakorlatba, mert nem terjedt el széles körben. A misztika, amelynek eszköztárában a mágikus nyelv és a szakrális cselekedetek a belső és a külső közti harmóniára vezetik az embert. A mágikus nyelv egyaránt képes univerzális és egyedi módon narrálni számunkra a kereszténység szellemiségét, amennyiben a lelki érzékszervünk kibontakozik, és kapcsolatba lép Istennel. Ez pedig kiteljesedik a szakralitással feltöltött életvitelünkben, ahol ugyanazok a cselekedetek gyakorlati, tevőleges voltukban, és rituális értelemben is egyaránt értelmezhetőek. 

Ennek a szintézisnek az elérését viszont egy komoly probléma nehezíti, ami szintén szembetűnően kimozdítja a két frakciót azokból a jelzőkből, amiket egymásra és magukra akarnak aggatni. Ez pedig az erősség és gyengeség meghatározásai. Ugyanis ami a konzervatív frakció számára erő, azaz a szellemi stabilitás és ideológiai kiforrottság, azt a liberális oldal gyengeségnek látja, míg ami a konzervatívoknak gyengeség, a személy szabadságából fakadó sokszínű önmeghatározás, azt a liberálisok erőnek tartják. Ezen a szinten két fontos eleme van egymással szemben kijátszva a misztikus elmélet és gyakorlat szintézisének, ami visszautal a korábbi széttartásra. Az egyéni (individuális) és a közösségi (kollektív) hitéletre gondolok. Az eddigiekből szembetűnik, hogy a konzervatívok nagy hangsúlyt fektetnek a közösségi hitéletre, és az egyéni hitélettől óvakodnak, a liberálisok pedig szintúgy fordítva. Egyiket a másik rovására gyakorolják. Szembetűnően látszik ez azon, hogy korunkban a konzervatívabb közösségek erősebbnek és nagyobbnak látszanak, míg a háttérben a liberálisok éppoly nagy számban vannak, csak sokan nem gyakorolják rendszeresen a vallásukat közösségi szinten, inkább csak a maguk módján. Noha a feloldása ennek a hamis dilemmának ismét a misztikában keresendő, mindez egyszerűen belátható józan ésszel is: Ha csak az egyéni hitéletet gyakorlod, ismereteid az istenkapcsolatodról megcsömörlenek önmagad körül, míg ha csak a közösségit, elveszel a hit sötét órájának magányában belső kapaszkodók híján. Ha gyakorlod egyéni hitéleted, megerősödsz a személyes istenkapcsolatban, ennek a kapcsolatnak a belső terét pedig a közösségi hitéleten keresztül kitágíthatod a végtelenségig. Misztikusan pedig megfogalmazható ez a horizontális és vertikális térirányok egyszerre történő tágulásával, melynek mélységi dimenzióját a mindkettőben jelenlévő istenkapcsolat adja, így kapva egy dimenzió helyett mindjárt hármat. 

Akármelyik oldalról nézzük, legyen szó az értékek vagy a hangsúlyok egymással szembeni kijátszásáról, az erősség és gyengeség tematizálásáról, vagy a spiritualitás közösségi, vagy egyéni elefántcsonttoronyba zsugorításáról, kidobjuk a fürdővizet a gyerekkel. Klónlétet, vagy csapodárságot projektálunk a másikba, félelemből elvetjük a közösségvállalást olyasmivel, amit akár egymással vegyíthetnénk is, felszabadítva a másikban rejlő potenciált, és feloldva a problémákat. Ezt kihagyva csak annyit érünk el, hogy önmagunk elől zárunk el útvonalakat az istenkapcsolat mélyebb dimenzióinak megismeréséhez. 

És megint oda lyukadunk ki, hogy minden előítélettől, rossz tapasztalattól, vallásos felhangtól, okoskodástól, hülyének nézéstől függetlenül: Imitatio Christi

A bejegyzés trackback címe:

https://kutkereso.blog.hu/api/trackback/id/tr9013829914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Még nincs kultúrája kis hazánkban, de teszek egy lépést afelé, hogy megadjam a lehetőséget neked a támogatásra, ha tetszik, amit csinálok. Javaslatot is tehetsz, és az egész névtelen. (Ezt nem verik nagy dobra ott fent, de veheted tizednek is. ;) )  

 

A szerzőről:

11182156_470080469814537_6846388005726535320_n.jpg

László Dávid vagyok, egyetemista. Nyitott vagyok a világ felém sugárzó impresszióira. Élményekből, felismerésekből formálok bejegyzéseket, amik lecsapódnak bennem. Vállalom a szubjektivitást. A cikkeim főleg spirituális, filozófiai, lélektani témákban mozognak. Nem kell félretenned a meggyőződéseidet, miközben olvasol, csak arra kérlek, légy nyitott. Rám, és magadra is. Ha megszólíthatok benned mélyen valamit, ha valamelyik cikkem lehet egy lépésnyi föld a lábad alatt életed hosszú útján, elértem a célom. Ezért kérlek, ne egyetlen cikk után rakj be egy dobozba. Olvass el párat. Köszönöm, hogy ellátogattál ide.

Facebook

Címkék

101-es szoba (1) antikrisztus (1) autentikus (1) ayahuasca (1) a hétfejű tündér (1) a kis herceg (2) bálványok (5) becsatornázott boldogság (1) biblia (7) bizalom (2) bizonyságtétel (1) botrány (1) bűn (3) bűntudat (2) Calvinist (1) citromos kávé (40) család (1) csend (1) csoda (1) dicsi zene (2) diszkókeró vs. könyvtárkeró (1) dogma (1) drahma (1) egyenlőség (1) egyház (13) egy igazság (3) egy kis filó (15) életfilozófia (1) ellenség (1) előfagyasztott világnézet (2) emergens (1) empátia (4) énekek éneke (3) engesztelő áldozat (2) erkölcs (2) erőszakmentes kommunikáció (1) érzékelésszűrő (1) evangelikál (5) evolúcióelmélet vs. teremtéselmélet (1) farizeus (2) fasizmus (1) favágó (1) felelősség (1) felszabadítás (2) feltámadás (1) felvilágosodás (1) feminizmus (1) filmek (1) filmkritika (2) fogyatékkal élők (1) fontos (1) függőség (3) gender (1) gondviselés (4) gyónás (1) hagyomány (3) házasság (2) hímsovinizmus (1) hitbiztonság (2) homozoológia (1) hős (1) humanizmus (2) iddqd (1) igazság (1) igen-nem (1) igés képek (1) imádkozás (3) írásértelmezés (4) irónia (3) irracionális (1) istenkép (10) istentől távol (4) isten trilógia (3) ítéletmentes (1) ítélkezés (3) jedivallás (1) Jézus (14) jók és gonoszok (3) kapcsolatok (1) karácsony (1) karma (1) káté (1) kegyelem (11) keresztény kultúra (13) kezdet (1) kísértés (1) könyvek (4) könyvek hercege (2) kritikus gondolkodás (10) kútkereső (10) lázadás (2) lélek (4) lelkész (2) limitált észosztás (1) magány (1) megbocsátás (6) megszentelődés (1) megtérés (1) megváltás (7) melegek (4) méltóság (2) mémek (1) migránsok (2) misztika (2) mit tudhatok? (1) narratívák (12) negatív teológia (1) nemi szerepek (1) nyitott szív (1) önismeret (18) önmegvalósítás (7) ördög (2) pápa (1) paradigmaváltás (3) párkapcsolat (5) patológiás (1) predesztináció (1) prédikáció (2) pride (1) reformáció (1) remény (1) rorschach (1) safe space (1) santo daimi (1) sebek (1) sebezhetőség (3) sokakért vagy mindenkiért (1) sors (2) south park (1) szabadság (5) szemléletváltás (11) szemnek láthatatlan (1) szent és profán (4) szeretet (1) szex (3) szív (1) szívből jövő (1) szomorkultúra (2) társadalom (3) teológiai lábnyom (3) thészeusz hajója (1) ti vagytok a föld sója (1) tudattalan (1) túlvilág (1) türelem (1) újkálvinizmus (3) útkeresés (2) utópia (2) vágyak (2) vallás (17) weöres (1) Címkefelhő