Kútkereső

Néha a szívnek is jó a víz...

Hol vannak a vádlóid? Senki nem ítél el téged?

globe-charity-high-res.jpg
János evangéliuma 8; 1-11

Jézus pedig kiment az Olajfák hegyére. De korán reggel ismét megjelent a templomban, és az egész nép hozzásereglett; ő pedig leült, és tanította őket. Ekkor odavezettek az írástudók és a farizeusok egy asszonyt, akit házasságtörésen értek, középre állították, és így szóltak Jézushoz: "Mester, ezt az asszonyt házasságtörés közben tetten érték. Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz?" Ezt azért mondták, hogy próbára tegyék, és legyen mivel vádolniuk őt. Jézus pedig lehajolt, és ujjával írt a földre. Amikor továbbra is faggatták, felegyenesedett, és ezt mondta nekik: "Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ." És lehajolva tovább írt a földre. Azok pedig ezt hallva, egymás után kimentek, kezdve a véneken, és egyedül ő meg az asszony maradt ott a középen. Mikor pedig Jézus felegyenesedett, és senkit sem látott az asszonyon kívül, így szólt hozzá: "Hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged?" Ő így felelt: "Senki, Uram." Jézus pedig ezt mondta neki: "Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!" 

Sokszor hallottam már erről az igéről prédikációt. Volt, hogy a lelkész arról beszélt, vajon mit írhatott Jézus a földre, volt, aki arról, amikor Jézus azt mondta a farizeusoknak, "aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ", evvel emlékeztetve minket arra, hogy mind bűnösök vagyunk. Volt, aki arról beszélt, hogy amikor Jézus azt mondta az asszonynak, "menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz", minket is arra buzdított, hogy egyszerűen csak ne kövessünk el semmilyen bűnt. Esetleg a prédikációban szembeállítva velünk ennek a kérésnek, parancsnak a teljesíthetetlenségét, a megváltásban való hit egyedüli reménységéről beszélt.

De még soha nem hallottam, hogy egy lelkész arról beszélt volna, hogy micsoda csalódottság, vagy sajnálatos, esetleg szemérem van abban, ahogy Jézus elfordul a farizeusok gondolkodásától, és inkább magába mélyedve irkál a homokba, csendjével többet mondva minden kérdésnél arról, miért nem értik amit mond. Még soha nem prédikált nekem senki arról, hogy mikor Jézus azt mondta, "aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ", az azt jelentené, hogy nem ítélhetünk meg másokat, hiszen magunkat sem menthetnénk fel, és amikor a farizeusok elmentek, az azt mutatja, hogy be kellett lássák ezt a lehetetlen helyzetet. Senki nem beszélt nekem még arról, hogy mikor Jézus azt kérdezte az asszonytól, "Hol vannak a vádlóid? Senki nem ítél el téged?" és ő ezt mondta, "Senki, Uram.", abba a helyzetbe magunkat kell beleképzeljünk, amikor senkit nem ítélünk el, és senki nem ítél meg minket. És hogy erre Jézus azt mondta, "én sem ítéllek el téged".

Hát nem érdekes? Kétezer év telt el, és még mindig csak annyit hallunk ki ebből az igéből: menj el, és többet ne vétkezz. Micsoda kicsinyesség, micsoda szűkmarkúság az, ami az emberrel csak azt láttatja meg ebben a történetben, ami parancs, amit tovább parancsolhat. Mikor a gyermekre rászólnak, hogy ne rohangáljon, és a gyermek is rászól a másik gyermekre, ezzel azonosítva magát a szülői renddel és hatalommal. Bizony szűkmarkúan osztjuk a kegyelmet. Mert kétezer év gondolkodási előny nem volt elég nekünk ahhoz, hogy legalább a farizeusok fintorgó tehetetlenségéig eljussunk, és elégedetlenül bár, de eldobjuk a köveinket.

Egyfelől azt hiszem, ez valóban így van. De ezen túl az ítélkezésnek nagyon sok formája van még. Lehet szóban ítélkezni, lekicsínylően és kitaszítóan, de lehet megmondóan, felvilágosítóan, kikorrektúrázóan is. Lehet tettben is, erőszakkal, fenyítően, szankcionálva, ellehetetlenítve, de mindezek még nem is feltétlenül szükségesek. Lehet úgy is ítélkezni, hogy valakit kizárunk a számba vehetőek névsorából. Kerüljük, félre fordítjuk a fejünket. Nem csak a harag, keserűség, csalódás valakire irányításával, de önmagunk teljes megvonásával is tudunk büntetni. A kőnek, ami kezünket elhagyva valaki bőrébe csapódik, eltorzítva őt, nem kell valami aktív dolognak lennie, éppen lehet passzív is. És amikor valakiről lemondunk, mert máshogy él, vagy másképp gondolkodik, mert a másik pártra szavaz, mert elítél, vagy épp felment élethelyzeteket, tetteket, dolgokat, vajon nem-e kergettük magunkat az egyik ítélkezésből a másikba?  

De túl az ütésen, szón, hallgatáson, vajon nem-e ítélhetünk önpusztítással is? Túlhajszoljuk, sebezzük magunkat, talán így bosszút állva korábbi hibáinkért magunkon, vagy azokon, akik a világra hoztak minket. Azokon, akik formálták személyiségünket, vagy magán a társadalmon, az egész világon. Vajon nem-e lehet a kövezés egy formája, más eszközök híján az önpusztítás, hiszen ehhez a testhez, ehhez a lélekhez maradéktalanul hozzáfér a tulajdonosa. De ha ezt a testet vagy lelket valaki birtokba vette, és a kénye szerint játszott vele, könnyen válhat számunkra idegenné, meggyűlölté, telítetté attól, aki vagy ami rajta hagyta a keze nyomát. Ezt a testet és lelket, ami a mi nevünket hordja magán, amiben csalódtunk, mert beszennyeződött, és amit elpusztítanánk. Kihívjuk a világot, ha van Isten, mutassa meg magát, mondja meg, mi legyen! Mi már görcsbe rándult kézzel emeljük a követ, mit szól hát? Leül, és a földre rajzol. Keserűségében, talán? Mert megérti a szenvedésünket, és átéli a tehetetlenségünket? Lehajtott fejjel adózik terhünk cipelésének? 

Azt gondolom, hogy a kulcsa ennek a szerepekben rejlik. Általában kétféle narratívánk van a házasságtörő nő történetére. Az egyikben a nő áruló. Önmaga becsületének árulója, a közösség tisztességének árulója. Az áruló bűnös, a bűnösön pedig joggal csattan az igazság ostora. Ebbe a helyzetbe keveredik a megmentő, aki kiváltja közbelépésével az árulót, és megkímélve annak életét, rendelkezik sorsa felett, és ebben a rendelkezésben újfajta életet ad neki. A ne vétkezz többé életet. A másik narratíva az áldozat. A körülmények áldozata, a rossz sors áldozata, a tehetetlenség áldozata, akit senki sem sajnál, mert senki nincs belátással a saját felelősségére nézve abban, hogy fenntart egy olyan rendszert, ami kiszolgáltatottá tesz, a társadalmi kirekesztettségbe sodor egyeseket. Itt a valódi bűnösök azok, akik a rendszer hibáit a rendszer áldozatán kérik számon. Ezt akadályozza meg a megmentő, aki közbelépésével megóvja a jogtalan büntetéstől az elesettet, és új gondolkodást szab az igazságszolgáltatásnak. Az az vesse rá, aki még nem vétkezett gondolkodást. 

Talán mindkét narratíva helyes. Én mégis azt hiszem, egy ponton csúszik mindkét elmélet. Az a pont pedig a megmentő szerepe. Jézus ugyanis ebben a helyzetben szerintem se nem védte az asszony pártját, se nem fordította önmaga ellen a rendszert. Nem volt hős lovag, aki igazságot teremtett. Azok az emberek még mindig telve voltak a rendszer indulatával, és az asszony még mindig házasságtörő volt. Egyik helyzet sem változott igazán, ami változott, az az, hogy mindkét fél szembesült önmagával, a tetteivel, azok súlyával, és azok elhelyezkedésével. Jézusban találkozott a két fél. Nem vette fel a megmentő szerepét, csupán új dimenzióba emelte az emberek közti feszültség feloldását. Abba a dimenzióba, ahol a tehetetlenséget a felelősség váltja fel.

Azt hiszem, ha mélyen magunkba nézünk, és számot vetünk konfliktusainkról, nehezteléseinkről, sértettségünkről,  haragunkról, akkor rájöhetünk, hogy Jézus akár fel is cserélhette volna a két félnek szánt üzenetet. Mondhatta volna a farizeusoknak, hogy menjenek el, és többé ne vétkezzenek, a nőnek pedig, hogy akkor ítéljen, ha nem ítélhető. Elfogadva, de meg is haladva az áldozat és az agresszor szerepeit, egyszersmind a megmentő szerepét Jézus azt mondta a feleknek, amire épp szükségük volt. 

Azért, mert nagyon is igaz volt rájuk a szerepük. Igaz, hogy a nő elárulta a becsületét, és igaz, hogy a  farizeusoknak nincs joguk megkövezni őt. Igaz, hogy a nő igazságtalan áldozat, és igaz, hogy a farizeusok megbocsátásra szorulnak. Jézus nem vette el tőlük ezeket a szerepeket. Csak időt adott nekik, lehetőséget, hogy szembenézzenek velük, és meghaladhassák azokat. Lehetőséget egy nőnek, hogy feldolgozhassa a meghurcoltatását, megaláztatását, és szembenézhessen a jövőjével, amiben önmaga valódi szükségletére, javára fordíthatja az életét, és lehetőséget egy csapat férfinak, hogy szembenézhessenek dühükkel és elvakultságukkal, és megbánás, alázat és szeretet költözzön a szívükbe, hogy közösségre találjanak azon embertársaikkal, akiket kivetettek magukból. Felelősséget és nyitott szívet ajándékozott mindenkinek elsősorban önmaga, és a többiek iránt. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kutkereso.blog.hu/api/trackback/id/tr6313787298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Még nincs kultúrája kis hazánkban, de teszek egy lépést afelé, hogy megadjam a lehetőséget neked a támogatásra, ha tetszik, amit csinálok. Javaslatot is tehetsz, és az egész névtelen. (Ezt nem verik nagy dobra ott fent, de veheted tizednek is. ;) )  

 

A szerzőről:

11182156_470080469814537_6846388005726535320_n.jpg

László Dávid vagyok, egyetemista. Nyitott vagyok a világ felém sugárzó impresszióira. Élményekből, felismerésekből formálok bejegyzéseket, amik lecsapódnak bennem. Vállalom a szubjektivitást. A cikkeim főleg spirituális, filozófiai, lélektani témákban mozognak. Nem kell félretenned a meggyőződéseidet, miközben olvasol, csak arra kérlek, légy nyitott. Rám, és magadra is. Ha megszólíthatok benned mélyen valamit, ha valamelyik cikkem lehet egy lépésnyi föld a lábad alatt életed hosszú útján, elértem a célom. Ezért kérlek, ne egyetlen cikk után rakj be egy dobozba. Olvass el párat. Köszönöm, hogy ellátogattál ide.

Facebook

Címkék

101-es szoba (1) antikrisztus (1) autentikus (1) ayahuasca (1) a hétfejű tündér (1) a kis herceg (2) bálványok (5) becsatornázott boldogság (1) biblia (7) bizalom (2) bizonyságtétel (1) botrány (1) bűn (3) bűntudat (2) Calvinist (1) citromos kávé (40) család (1) csend (1) csoda (1) dicsi zene (2) diszkókeró vs. könyvtárkeró (1) dogma (1) drahma (1) egyenlőség (1) egyház (13) egy igazság (3) egy kis filó (15) életfilozófia (1) ellenség (1) előfagyasztott világnézet (2) emergens (1) empátia (4) énekek éneke (3) engesztelő áldozat (2) erkölcs (2) erőszakmentes kommunikáció (1) érzékelésszűrő (1) evangelikál (5) evolúcióelmélet vs. teremtéselmélet (1) farizeus (2) fasizmus (1) favágó (1) felelősség (1) felszabadítás (2) feltámadás (1) felvilágosodás (1) feminizmus (1) filmek (1) filmkritika (2) fogyatékkal élők (1) fontos (1) függőség (3) gender (1) gondviselés (4) gyónás (1) hagyomány (3) házasság (2) hímsovinizmus (1) hitbiztonság (2) homozoológia (1) hős (1) humanizmus (2) iddqd (1) igazság (1) igen-nem (1) igés képek (1) imádkozás (3) írásértelmezés (4) irónia (3) irracionális (1) istenkép (10) istentől távol (4) isten trilógia (3) ítéletmentes (1) ítélkezés (3) jedivallás (1) Jézus (14) jók és gonoszok (3) kapcsolatok (1) karácsony (1) karma (1) káté (1) kegyelem (11) keresztény kultúra (13) kezdet (1) kísértés (1) könyvek (4) könyvek hercege (2) kritikus gondolkodás (10) kútkereső (10) lázadás (2) lélek (4) lelkész (2) limitált észosztás (1) magány (1) megbocsátás (6) megszentelődés (1) megtérés (1) megváltás (7) melegek (4) méltóság (2) mémek (1) migránsok (2) misztika (2) mit tudhatok? (1) narratívák (12) negatív teológia (1) nemi szerepek (1) nyitott szív (1) önismeret (18) önmegvalósítás (7) ördög (2) pápa (1) paradigmaváltás (3) párkapcsolat (5) patológiás (1) predesztináció (1) prédikáció (2) pride (1) reformáció (1) remény (1) rorschach (1) safe space (1) santo daimi (1) sebek (1) sebezhetőség (3) sokakért vagy mindenkiért (1) sors (2) south park (1) szabadság (5) szemléletváltás (11) szemnek láthatatlan (1) szent és profán (4) szeretet (1) szex (3) szív (1) szívből jövő (1) szomorkultúra (2) társadalom (3) teológiai lábnyom (3) thészeusz hajója (1) ti vagytok a föld sója (1) tudattalan (1) túlvilág (1) türelem (1) újkálvinizmus (3) útkeresés (2) utópia (2) vágyak (2) vallás (17) weöres (1) Címkefelhő