Kútkereső

Néha a szívnek is jó a víz...

Íme hitem szent titka 1. - Buborékok és ablakok

Mikor gyermek még az ember, keveset élt, keveset tapasztalt, rövid ideje építi még magát, hajlamos kivetíteni ezt a rövidséget mindenre, amit érzékel. A legtöbben ilyenkor, ha valamit úgy tapasztalnak, hogy az nem olyan, nem úgy működik, ahogy elképzelték, elvárták tőle, akkor nyafogásba kezdenek, így fejezve ki elégedetlenségüket. Ilyenkor a dolgokról alkotott képek még kétlépcsősek. Van a jelenlegi állapotuk, és van, amikor már olyanok, amilyennek szeretnénk, hogy legyenek. Az egész élet kétlépcsősnek tűnik, csak át kell lépni az egyikről a másikra. Ahogy idősödünk, és nő az eltelt idő a kezdettől a mostanig, gyűlnek az élmények, emlékek, sorakoznak a pillanatok, amikben részünk volt a dologból, átéljük az ahhoz fűződő viszonyunkat, azt tapasztaljuk, hogy a dolgok nem csak állapotaikban vannak, hanem folyamatukban is. Mélységük lesz, viszonyuk hozzánk, egyes dolgok összenőnek velünk, egyes dolgok bennünk fejlődnek és alakulnak, felismerjük, milyen nehéz, milyen elképzelhetetlen is máshogy lenniük. Megértjük, hogy nincs minden az irányításunk alatt, hogy nem mindent lehet egy-két lépésben módosítani, az életnek valójában nincs kapcsolója, amit csak át kell billenteni a jó állásba. Elkezdjük elfogadni a dolgok alakulását az életünkben, a személyünkből sarjadó dolgok formáját, állapotát, alakulását megérteni, elfogadni, olykor a saját kezünkbe venni az irányítását, és azzá formálni, amivel együtt tudunk élni, amit szeretünk. 
yelling.jpgMegértjük? Vajon képesek vagyunk mögé lépni saját kialakított világunknak, látni és értékelni azt a sok mindent, amiken keresztül eljutottunk oda, ahol most vagyunk? Önmagunkat meghatározó élményeket, emlékeket, viszonyulást, változást. Észrevesszük a súlyát annak a rengeteg összefüggésnek, hatásnak és döntésnek, ami mostanáig alakított minket? Észrevesszük, hogy ezek közül életünk azon dolgai, melyek belőlünk bontakoztak ki, identitásunk alapkövei mennyire szerves részét képezik lényünknek, és mennyire megszenvedné egész lényünk, ha valaki azokba beletiporna? 

Az ember óhatatlanul nem ért és nem él meg mindent, végesek vagyunk. De ugyanakkor áhítozik arra, hogy mégis mindent értsen, mindent megéljen, mert akkor mindenről lehet véleménye, mindent beilleszthet a nagy képbe, ami átfogja és stabillá teszi számára a világot. Talán a jó és rossz tudásának gyümölcse nem ruházott fel minket valóban a jó és rossz tudásával, csupán elültette a vágyat, hogy mindenről tudjunk mindent, ezáltal dönthessünk felette, miközben véges természetünk képtelen ekkora információval elbírni. Buborékokban élünk, melyek rétegződnek. Önmagunk buboréka egy vakfoltokkal és előítéletekkel tarkított személyes élményeken alapuló világkép, mely megélt és megértett dolgokkal, sablonokkal, és a saját értékítéletünkhöz passzoló kívülről vett véleményekkel van kitöltve a stabilitás érdekében. Utóbbiak hamisan mosódnak össze azokkal, amik valóban a mieink. Környezetünk buboréka hasonló buborékok összessége és keveredése, amelyek a valahova tartozás, az összetartozás mentén nyúlnak bele egymásba, alakítanak, és hoznak létre egy alapjaiban azonos természetű kis közösséget. Majd ugyanezen elv mentén eggyel nő a halmaz, és minden tágabb halmazzal az azonos értékek általánosabbá és személytelenebbé válnak, míg el nem érkezünk egy kvázi globális buborékig, mint a nyugat, vagy kelet.
bubbles-in-bubbles.jpgA buborékaink szükségszerűen eltakarnak előlünk dolgokat, élményeket azok közül, amik más buborékhoz tartoznak. Ezekre nagyon könnyű úgy tekinteni, ha ütköznek saját buborékaink értékeivel, hogy elvetendők, megváltoztatandók. De miért jelenti ez azt, hogy a másik buborék felszámolását, a buborékunk értékének átvitelét kétlépcsős folyamatként képzeljük el? Hol marad annak tudata, hogy a saját buborékainknak is van kiszenvedett útja, hogy abban is vannak olyan dolgok, amiknek az eltiprása végzetes lenne számunkra? Hol marad a következtetés, hogy más buborékával is ez a helyzet, ezért képtelenséget kérünk, mikor két lépcsőben számítjuk annak átalakítását? Egyáltalán miért él az a megoldás, hogy feltétlenül meg kell változtatni valamit, ami elsőre összeférhetetlen a mi elképzeléseinkkel? Hova tűnik a tisztelet önnön dolgaink megharcolt útja iránt, hogy amikor más dolgokkal találkozunk, azok mögé nem látjuk azt a megharcolt utat? 
bubbles-meet-multiverse-300x300.jpg"Látom, hogy más vagy, de jobb lenne neked, ha ilyen lennél. Nem segít? Na várj, akkor mondok neked valamit...Na és most? Ugye már belátod, hogy ilyen kell legyél!" Az előző cikkemben vázolt enciklopédikus metódusról beszélek. Az nem keresztény sajátosság, maga a módszer nagyon is általános emberi. Nagyon is gyermeki. Abban a nyafogásban van elrejtve, ami a kezdetektől feltör belőlünk, amikor valamivel találkozunk, ami nem olyan, amilyennek mi elképzeljük. Amikor vakfoltunkat éri, tehát idegen, vagy a beépített előítéleteinkkel szembe menő dolgokról van szó, akkor a kezdetektől előtörő módszerrel élünk, ami akkor még görcsös nyekergésben, azóta a viselkedésbeli gyarapodásunk mentén szofisztikáltabban tör fel belőlünk. Ez a kapcsolódás azokhoz a dolgokhoz, amik nem passzolnak a buborékainkba érdekes módon nem fejlődött minden mással. 

Azt gondolom, ennek az lehet az oka, hogy már maga a nyekergés is ezek közé a vakfoltok, vagy megítélt dolgok közé tartozik. Hiszen amikor egy gyerek nyafog, figyelmeztetjük, hogy hagyja abba, billentse le a kapcsolót. Semelyikünkhöz nem jött oda a szüleje, hogy "Nincs baj. Ez nem úgy történt, ahogy szeretted volna. De ugye, milyen érdekes, hogy máshogy történt? Ugye, hogy furdal a kíváncsiság, vajon miért történt máshogy? Ha szeretnéd visszanyerni a nyugalmad, szólj, és együtt utánajárunk." Vagy valami hasonlóval. Ahogy a megosztó kérdésekben sincs vágy a közös megértésre, ötletelésre, csak a saját elképzelésünk érvényre juttatására, és ahogy ezekben a tabusított és megosztó dolgokban manapság nem lehet kérdezni, nem lehet előtárni a kétségeinket, mert szintén kétlépcsőben az elfogadásképtelenség bélyegét sütik ránk. Vagy vitatkozni ezekről, mert az előbbiek általános beidegződése mentén a leigázás, és saját igazságunk érvényre erőszakolásától félnek az érintettek, és az esetek túlnyomó többségében valóban ezt is szeretnék az érvelők.

Ha azt kérdezik tőlem, hogy miért akarom követni Jézust, miért vagyok keresztény, az egyik válaszom rá az, hogy tőle a buborékok közti ablakok létezését tanulom, és a hátralépés képességét. Ő képes volt átjárni, és nemegyszer megszegte az önmeghatározáshoz használt előítéletességnek, és a dolgok kétlépcsős megoldásának emberi, véges szabályát. Újragondoltatja velem, mit jelent embernek lenni, amikor hasonlítani szeretnék rá. 
15326362_1462018520494320_297000722436874585_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://kutkereso.blog.hu/api/trackback/id/tr1513688870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Még nincs kultúrája kis hazánkban, de teszek egy lépést afelé, hogy megadjam a lehetőséget neked a támogatásra, ha tetszik, amit csinálok. Javaslatot is tehetsz, és az egész névtelen. (Ezt nem verik nagy dobra ott fent, de veheted tizednek is. ;) )  

 

A szerzőről:

11182156_470080469814537_6846388005726535320_n.jpg

László Dávid vagyok, egyetemista. Nyitott vagyok a világ felém sugárzó impresszióira. Élményekből, felismerésekből formálok bejegyzéseket, amik lecsapódnak bennem. Vállalom a szubjektivitást. A cikkeim főleg spirituális, filozófiai, lélektani témákban mozognak. Nem kell félretenned a meggyőződéseidet, miközben olvasol, csak arra kérlek, légy nyitott. Rám, és magadra is. Ha megszólíthatok benned mélyen valamit, ha valamelyik cikkem lehet egy lépésnyi föld a lábad alatt életed hosszú útján, elértem a célom. Ezért kérlek, ne egyetlen cikk után rakj be egy dobozba. Olvass el párat. Köszönöm, hogy ellátogattál ide.

Facebook

Címkék

101-es szoba (1) antikrisztus (1) autentikus (1) ayahuasca (1) a hétfejű tündér (1) a kis herceg (2) bálványok (5) becsatornázott boldogság (1) biblia (7) bizalom (2) bizonyságtétel (1) botrány (1) bűn (3) bűntudat (2) Calvinist (1) citromos kávé (41) család (1) csend (1) csoda (1) dicsi zene (2) diszkókeró vs. könyvtárkeró (1) dogma (1) drahma (1) egyenlőség (1) egyház (13) egy igazság (3) egy kis filó (15) életfilozófia (1) ellenség (1) előfagyasztott világnézet (2) emergens (1) empátia (4) énekek éneke (3) engesztelő áldozat (2) erkölcs (2) erőszakmentes kommunikáció (2) érzékelésszűrő (1) evangelikál (6) evolúcióelmélet vs. teremtéselmélet (1) farizeus (2) fasizmus (1) favágó (1) felelősség (1) felszabadítás (2) feltámadás (1) felvilágosodás (1) feminizmus (1) filmek (1) filmkritika (2) fogyatékkal élők (1) fontos (1) függőség (3) gender (1) gondviselés (4) gyónás (1) hagyomány (3) harag (1) házasság (2) hímsovinizmus (1) hitbiztonság (3) homozoológia (1) hős (1) humanizmus (2) iddqd (1) igazság (1) igen-nem (1) igés képek (1) imádkozás (3) írásértelmezés (4) irónia (3) irracionális (1) istenkép (11) istentől távol (4) isten országa (1) isten trilógia (3) ítéletmentes (1) ítélkezés (3) jedivallás (1) Jézus (14) jók és gonoszok (3) kapcsolatok (1) karácsony (1) karma (1) káté (1) kegyelem (12) keresztény kultúra (13) kezdet (1) kísértés (1) könyvek (4) könyvek hercege (2) kritikus gondolkodás (10) kútkereső (10) lázadás (2) lélek (4) lelkész (2) limitált észosztás (1) magány (1) megbocsátás (6) megszentelődés (1) megtérés (1) megváltás (7) melegek (4) méltóság (2) mémek (1) migránsok (2) misztika (2) mit tudhatok? (1) narratívák (12) negatív teológia (1) nemi szerepek (1) nevelés (1) nyitott szív (1) önismeret (18) önmegvalósítás (7) ördög (2) pápa (1) paradigmaváltás (3) párkapcsolat (5) patológiás (1) predesztináció (1) prédikáció (2) pride (1) reformáció (1) remény (1) rorschach (1) safe space (1) santo daimi (1) sebek (1) sebezhetőség (3) sokakért vagy mindenkiért (1) sors (2) south park (1) szabadság (5) szemléletváltás (11) szemnek láthatatlan (1) szent és profán (4) szeretet (2) szex (3) szív (1) szívből jövő (1) szomorkultúra (2) társadalom (4) teológiai lábnyom (3) thészeusz hajója (1) ti vagytok a föld sója (1) tudattalan (1) túlvilág (1) türelem (1) újkálvinizmus (3) útkeresés (2) utópia (2) vágyak (2) vallás (17) weöres (1) Címkefelhő