Néha a szívnek is jó a víz...

Kútkereső

Egy mindfölött, vagy a Nagy Egész része?

2018. január 28. - László Dávid

Hegelig bezárólag a filozófiai gondolkodás alapvetően kollektivista szemléletű volt. Kereste az általánost, a nagy egészt, a minden mindenben történő feloldását, a világszellemet. Hegel után jött a törés, egyfajta filozófiai pálfordulás, amikor Kierkegaard előtérbe hozta az individualista szemléletet. Onnantól a gondolkodás az egyest kereste, az egyént, a személyiséget, az egyedit, ami megismételhetetlen. 

*

Önmegvalósítás, érdekeink érvényesítése, vagy beilleszkedés, önmagunk alárendelése egy nagyobb célnak? Az, amit akarok, ami által meghatározhatom önmagam, legyenek azok külső vagy belső értékek, vagy a környezetem, a társadalom, a következő generáció, a Föld javát szolgáló cselekedetek?

Egyidejűleg használunk pozitív és negatív jelzőket mindkét törekvésre. A saját boldogságunkat szolgáló dolgok szabadok, kiteljesítőek, egészek leszünk általuk, ezeket pedig lekorlátozzák a kötelezettségek, a szabályok, a mások jólétét célzó törekvések. A valamilyen nagyobb egész célját szolgálni öröm, jobbá tesz engem és a világot, élhetőbb lesz minden, egyenlőbb, teljesebb, igazságosabb, ezeknek útjában áll az önzés, az önmagáért levés, a mások kárára történő egoista kiteljesedés.

Minden dolog, ami alapvetően az individuum, vagy a kolletkívum irányába törekszik, valójában a következő problémát boncolgatja: A teremtő és a teremtmény helye a lét rendjében. Ki szolgál kit? Ki hol van? 

A teremtő itt egy metafóra, azt jelképezi, ami átfog, ami nagyobb, ami túlér rajtunk. A teremtmény pedig a rövid, a kicsi, az eseti, amilyennek magunkat látjuk a teremtő szemszögéből. Vonatkozhat az emberiség számtalan aspektusára. De jelenthetik egyidejűleg ezek a kifejezések azt is, amire eredetileg vonatkoznak. Isten és ember. 

Van olyan, amikor a teremtmény ki akarja túrni a teremtőt, és önmaga akar a helyébe lépni. Valamikor elutasítja a teremtmény a teremtőt, vagy megkérdőjelezi a létét. Máskor a teremtő maga alá gyűri a teremtményt. Vagy megkérdőjelezi a teremtmény önállóságát, elveszi a szabadságát. Milyen érdekes, ahogy mindkét oldal ezen döntéseit átszövik a hatalomvágy és a féltékenység. Ezek pedig ellökik egymástól a kettőt, egyre távolabb, és a messzeségből egyre inkább csak ezek a félreértett körvonalak maradnak meg.

A szétlökés eredete az akaratok egymással szembeni hamis kijátszásának félremagyarázása, mondhatni kígyóbeszéd. Prekoncepciók az általánossal és az egyessel kapcsolatban, a meghatározásukkal kapcsolatban, hogy egyiket a másikból definiáljuk, ezáltal szükségképpen egymás ellentéteiként állítjuk szembe őket, és ebből már magától következik, hogy akaratuk céljai is egymást zárják ki. Végnélküli harcukban pedig csak egy-egy elfáradt pillanat erejéig jut időnk kereszteződéseket észrevenni, amik mégis közelségről árulkodnak a kollektívum és az individuum között.

Ha beszélhetünk érdemben történelemről, szellemről, társadalomról, egyénről, észről, vallásról, akkor annak egyik kiindulópontja szerintem a teremtő és a teremtmény közti távolság felszámolása. 
dontes_1.png

A bejegyzés trackback címe:

https://kutkereso.blog.hu/api/trackback/id/tr2713604451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.