Néha a szívnek is jó a víz...

Kútkereső

Evangelikál, vagy emergens legyek?

Vagy valami másik keresztény id-entitás?

2018. január 23. - László Dávid

Manapság egyre felkapottabbak egyes jelzők, mint evangelikál, emergens, liberális, konzervatív, újkálvinista, feminista, felszabadítás, mélylélektani, fundamentalista, poszt-evangelikál, prosperitás, diszpenzacionalista, stb. És ha a neten kutatunk, mindegyikről találunk hideget-meleget. Teológiák, írásértelmezések, ortopraxisok sorra tódulnak be a vasfüggöny felgördülése óta a kapukon, amik már ilyen-olyan formában ki lettek próbálva az elmúlt évszázadban nyugatabbra tőlünk, és mi csak kapkodjuk a fejünket. A kereszténységtől a sokszínűség sosem volt idegen, minden korszaknak voltak irányzatai, vagy teológiai mikroterületekkel kapcsolatos konkrét nézetei, melyek átívelnek a felekezeteken. Maguk a felekezetek is ezek mentén jöttek létre. Egyesek pedig fennmaradtak, másokból emlékezet lett.

Többségük ellenreakcióként született valamely már meglévő nézetekre, hogy visszaszorítson valamilyen jelenségeket, amiket egyesek kilengésnek érzékeltek az adott korban. Nagylátószögre állítva történelmünk távcsövét azt látjuk, hogy a kereszténység nem homogén, nem változatlan, évezredes hagyományok és dogmák mentén működő gépezet, amely klónokat termel ki magából, sokkal inkább hullámzó, amorf valami, amelyből olykor-olykor kidomborodik egy időre valamilyen jellegzetes vonásokkal bíró alakzat. Akárcsak a Stanisław Lem Solarisában megjelenő "Óceán". 

Ebből persze kivilágosodhat számunkra, hogy akármelyik korba születtünk volna, akkor se rendelkezhetnénk avval a nyugalommal, amit mikroszinten, belehelyezkedve egy adott korba érdekes módon minden irányzat és specifikus nézet hirdet: Na, most már megtaláltuk az igazságot, itt az üdvösséghez vezető út. Az, hogy minket az adott körülményeink által kínált értelmezések megnyugtatnak, persze ettől még nem hazugság. Vizsgálva egyszerre távolról, és közelről ezeket a dolgokat, arra a következtetésre juthatunk, hogy a megnyugvás nem az igazsággal függ össze, hanem a bizonyossággal. Az odaszánással, a döntéssel, hogy én ezt választom. De mi is az az ez? 

Folyamatosan kitágítva-beszűkítve, fókuszálva lencsénket olyannak látszanak ezek a nézetek, mint az ikonok. Megmutatnak valamit, és kihagynak egy csomó mást. Az érettségünk függvénye, hogy ezek maguk jelentik a végtelent számunkra, vagy mögéjük nézünk, és azokat keressük, amiknek csupán allegóriái. Nehéz dolga van ilyenkor azoknak a lelkészeknek, akik nem szeretnek fekete-fehér válaszokat adni a kindergartenre vágyó, elkélnyelmesedett híveknek, hanem a lelki érésüket buzdítják, az önálló istenmegismerést, felelősségvállalást. A bizonytalanság felnőttes elfogadását, és az evvel együtt meghozott határozott belelépést valamibe, amiben a döntés maga jelenti az érett hitet. Ehhez pedig hozzátartozik a befelé irányuló kritika is, és a lelkiismereti szabadság avval kapcsolatban, hogy amibe beleléptem, annak mely részeivel értek egyet, és melyek azok, amikkel nem tudok azonosulni, mert az én istenképem más. 
6450---base_image_4.jpgEzek után bárhogy is tekintsünk ezekre, úgy mint identitásképzők, lelki alkatok mentén létrejövő formák, pillanatképek a végtelen megragadásának kísérletéről, vagy egyiket mégis az igaz, helyes kereszténységnek tartjuk, egyvalamit nem felejthetünk el. Nem a valamelyikhez tartozás üdvözít, mert ezek jönnek-mennek, sodródnak, akárcsak minden, ami az ember keze munkája a világtörténelemben. De mindegyik mögött, ami mégis összeköti a generációkat, amitől mégsem esik szét ez az egész, és mégis valamennyire egyszerre mindegy és fontos, hogy mely nézetek közé születtünk, ott húzódik a szüntelen vágy Isten után. Bárhogy farigcsáljuk is világnézeteinket amentén, hogy mit gondolunk Isten akaratáról, a közeledés vágyányak aktusa jelenik meg mindenhol és mindenkor. Annak a közeledésnek, amelynek ősképe Isten Jézusban való megtestesülése volt. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kutkereso.blog.hu/api/trackback/id/tr8013592799

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.