Kútkereső

Néha a szívnek is jó a víz...

Diszkókeró, vagy könyvtárkeró legyek inkább?
Sirám a Nagy Keresztény Birodalom házaihoz

Mióta világ a világ, létezik egy közhely, mely sok bonyodalmat okozott már az embernek. Ez pedig az, hogy különválasztjuk egymástól az értelmet és az érzelmet. Meglehet, hogy egyes esetekben csupán az érvényre juttatás menetében játszhatott szerepet az érzelem, ilyen a (ma már) tudományos doktrínák elfogadása, vagy a jogegyenlőség kiterjesztése, ahogy az értelem is csak magyarázni tudja, de uralni nem képes a kapcsolatok, vagy a szépség világát. Viszont ha mélyére ásunk a dolgoknak, szembe kell nézzünk avval, hogy csupán a kategorizált világban lehet jól és tisztán különválasztani az értelmet az érzelemtől, ahol mindennek megvan a maga helye, ahol a dolgok adatokként szerepelnek, és változásuk is csak újabb adatként jelenik meg. Az emberi gondolkodás képzeteiben. A valóságban viszont, ahol minden dolog, ami hatással van ránk, és amire hatással vagyunk alakít és alakul, vagyis kilépve elménk kategóriáiból, a jelenben szemlélve folyamatában a dolgokat, képtelenség alkalmaznunk ezt a meghatározást: Ez értelem, amaz érzelem. A valóságban a kettő együtt működik. 

Ennek ellenére mi ezt makacsul szeretjük bizonygatni, például amikor egy eldöntendő kérdésben állást foglalunk, szentül hisszük, hogy véleményünk az általunk felsorolt érveken alapul, noha valójában az észérvek közé gondosan el vannak keverve érzelmi érvek is. Mindez pedig, amikor álláspontunk kifejtésére kerül a sor, a szónoklat művészetének gyakorlásában letagadhatatlanul megmutatkozik, összetörve azt az illúziót, hogy csupán logikára alapozzuk álláspontunkat. És még ez után is, makacsul ragaszkodunk ehhez a közhelyhez. 
emotional.pngTalán ez a közhely lehet az egyik oka annak, hogy ma az én generációm keresztény tagjai az egyetemi gyülekezetekből, amelyek igehirdetésekre és bibliakörökre alapoznak, és inkább az észt hivatottak megszólítani, lassan átvándorolnak azokhoz a megmozdulásokhoz, kezdeményezésekhez, amelyek a dicsőítésre, és az extatikus istenélmény lehetőségére alapoznak. Mert hiszen, ha józan paraszti ésszel gondol bele az ember, a szellemileg fárasztó egyetemi órák után olyan programokat élvezetesebb választani, amik kevésbé az értelmet, mint inkább az ember érzelemvilágát szolgálják ki, amely a hosszú kurzusok alatt vissza volt szorítva, frusztrációba tömörülve várva, mikor oldódhat már fel. A kötelességek monotonitásából és megterheltségéből fakadó frusztráció persze mindig igényelt valamiféle feloldást, és a keresztény fiatalok, akik hűek akarnak maradni az általuk preferált teológia morális doktrináihoz, a maguk képére és hasonlatosságára formálták a szórakozóhelyeket. Akkor lehet tobzódni, ha az Istenről szól, ha dicsizene megy, ha ránkszáll a Szentlélek, ha limonádét lehet venni vodka helyett, és ha a közös imádkozás új kapcsolatokat, esetleg jövendő párkapcsolatokat alakít ki. Ez az ötlet pedig szinte kéri a karizmatikus vonásokat maga köré. 

Ezzel természetesen semmi baj nincs. A baj ott kezdődik, ha megalkudva a közhelynek egyre inkább betagozódunk egyik vagy másik formába. És ahogy egyre jobban körvonalazódik ezeknek a formáknak az éle, kihúnynak belőle a másik értékei és vonásai. A könyvtárkeró alkalmak szigorúan az üzenet köré, míg a diszkókerók az élmény köré csoportosulnak. És persze mivel az értelem egyéb helyeken is meg van dolgoztatva, a hitünk megélésére inkább az érzelmeket választjuk. Ez több szempontból is problémássá válik, kezdve ott, hogy a katarzistól tesszük függővé, osztályozzuk az istenkapcsolatunkat, egészen odáig, hogy egymást is osztályozzuk és hierarchizáljuk a megszólíttatás gyakorisága szerint.

A nagy kérdés viszont nem az, hogy melyik szűnjön meg a másik előnyére (vagy éppen rovására), vagy hogy hogyan lehetne egybeolvasztani a kettőt. Ez formai kérdés, és persze választ kell rá találnunk. De az igazi kérdés, aminek a megválaszolásában végül is a formai kérdés is válaszra lel, hogy egyáltalán kapunk-e bármit is egyiktől vagy másiktól? Előrébb visznek-e, mélyítenek-e valamit bennünk, öntöznek-e minket, hogy szárba szökkenjünk a felnövés felé, a kemény eledel és felelősség felé? Vagy csak elcsitítják pillanatnyi éhségünket valamivel, amit talán sosem tettünk magunkévá igazán, és holnap már nem is emlékszünk, mit ettünk.

Megbizonyosodunk az alkalmakon, hogy még mindig jó keresztények vagyunk, mert egyet értettünk vagy elmélkedtünk fél órában a hallottakon, esetleg átéltük a lélek kiáradását és felemelkedtünk lélekben? Ezt el lehet érni egy alkalmon, és alkalomról alkalomra, ahogy jól lehet lakni ma is ebédidőben, és holnap is. Vagy felkavarodunk, esetleg mély és felszabadító revelációban részesülünk, amiből életre szóló változás fogan? Ez már inkább egy tudatosan jelenlevő hosszú út gyümölcse. Milyen kövek rakják ki ezt az utat? Bizonyosan olyanok, amik elszórva megbújnak a kétféle keróságban, hiszen azok nekünk szólnak. De vajon csak nekünk szólnak, vagy túl is mutatnak rajtunk? A mostani állapotunkat és igényeinket kiszolgálják, de mi van a holnappal? Szólnak-e rólunk, és értünk? Nézik-e, mi a jó nekünk, vagy csak hogy mivel töltsék meg a büfé polcait, hogy két felvonás között a szünetben maximalizálják a fogyasztást? És evvel elérkeztünk az egyetemi gyülekezetek egyik nagy problémájához. Önbeteljesítő ítélet az "átmeneti lelki szállásban" gondolkodásról. 

Bizony ameddig az egyetemistáknak szóló programok, legyenek azok diszkókerók, vagy könyvtárkerók, csak átmeneti lelki szállásként tekintenek magukra, addig folyamatosan alá lesznek rendelve annak, hogy ne tűzzenek ki maguknak nagyobb célokat, mint az integráció a hagyományos gyülekezetekbe. De mitől hagyományos egy hagyományos gyülekezet? Miért lenne végcélja ennek a folyamatosan alakuló és fejlődő formációnak - ami mentalitását tekintve inkább szinkronban van a valdódi keresztény hagyományokkal, melyek folyamatosan élő kapcsolatban voltak a mindenkori generációkkal, és ezért képesek voltak reflektálni azok örömére és keserűségére, kihívásaira és megoldásaira - a templomi kereszténységbe "növesztés"? És vajon hogyan vált ki a templomi kereszténységből ez a mindenkori generációk hitútját támogató diverzitás, és hogyan csupaszodott le a szertartásosság fogalma azzá, ami most a templomi kereszténységet jellemzi?

Ezen a ponton, ha nem akarunk megrekedni, fontos észrevenni, hogy akár egy nyelvtanfolyam, önismereti bibliakör, gitártanfolyam, egy közös és vélemény-elvárásmentes beszélgetés kulturális, erkölcsi, egzisztenciális, társadalmi értékekről és problémákról sokkal előrébb vihet minket, mint bármilyen megtervezett frontális bölcselkedés vagy felszentelt lazítás, de még a dédapáink alkatával szinkronizáló templomosság is. Talán a szétforgácsolódás a diszkókeróságba és a könyvtárkeróságba egy sokkal korábbi problémában, a vasárnapi kereszténységben gyökerezik. Amikor csak megszokásból, és csak a hét egyik napján, és csak ezért vagy azért, de csak a családi ebédig érdekel minket ez az egész hókuszpókusz. Ahol folyton csak arról beszélnek, mennyire nem vagyunk Krisztussal, és ez minket mennyire hidegen hagy, csak hallgatjuk, amint a tanárbácsi értékekről szónokol, közben újraszámoljuk fejben az üveggolyógyűjteményünket. 

Értékválságban van a kereszténység, igen. És ideig óráig lehet foltozgatni ennek a feltört maszknak a repedéseit hipszter partikkal, hypebeast igehirdetésekkel, meg luxy effektekkel kicifrázott TULIP-pal, de előbb utóbb a mostani egyetemisták szembetalálják magukat a csúf valósággal: két gyerekkel és egy középszerű munkahellyel fognak szerda este ücsörögni az ájtatos hangú lelkipásztor körül a templom alagsorában, hogy megbeszéljék, hogyan is tehetnék újra kívánatossá az utánuk jövő generációk számára ezt az egészet, és miért nem vonzza őket az a "menő" és "fiatalos" múmia, amibe ők úgy beleszerelmesedtek akkor, és ami akkora ébredést okozott nekik, és még annak a fél tucat másik embernek, akik a négyszáz facebookos kortársaik közül megmaradtak, miután megtértek? 

Mekkorára engedjük a fenntarthatóság pórázát, mikor úgy teszünk, mintha mi volnánk a helyes keresztény szertartásformák végvári vitézei?

A bejegyzés trackback címe:

https://kutkereso.blog.hu/api/trackback/id/tr3613360405

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Még nincs kultúrája kis hazánkban, de teszek egy lépést afelé, hogy megadjam a lehetőséget neked a támogatásra, ha tetszik, amit csinálok. Javaslatot is tehetsz, és az egész névtelen. (Ezt nem verik nagy dobra ott fent, de veheted tizednek is. ;) )  

 

A szerzőről:

11182156_470080469814537_6846388005726535320_n.jpg

László Dávid vagyok, egyetemista. Nyitott vagyok a világ felém sugárzó impresszióira. Élményekből, felismerésekből formálok bejegyzéseket, amik lecsapódnak bennem. Vállalom a szubjektivitást. A cikkeim főleg spirituális, filozófiai, lélektani témákban mozognak. Nem kell félretenned a meggyőződéseidet, miközben olvasol, csak arra kérlek, légy nyitott. Rám, és magadra is. Ha megszólíthatok benned mélyen valamit, ha valamelyik cikkem lehet egy lépésnyi föld a lábad alatt életed hosszú útján, elértem a célom. Ezért kérlek, ne egyetlen cikk után rakj be egy dobozba. Olvass el párat. Köszönöm, hogy ellátogattál ide.

Facebook

Címkék

101-es szoba (1) antikrisztus (1) autentikus (1) ayahuasca (1) a hétfejű tündér (1) a kis herceg (2) bálványok (5) becsatornázott boldogság (1) biblia (7) bizalom (2) bizonyságtétel (1) botrány (1) bűn (3) bűntudat (2) Calvinist (1) citromos kávé (40) család (1) csend (1) csoda (1) dicsi zene (2) diszkókeró vs. könyvtárkeró (1) dogma (1) drahma (1) egyenlőség (1) egyház (13) egy igazság (3) egy kis filó (15) életfilozófia (1) ellenség (1) előfagyasztott világnézet (2) emergens (1) empátia (4) énekek éneke (3) engesztelő áldozat (2) erkölcs (2) erőszakmentes kommunikáció (1) érzékelésszűrő (1) evangelikál (5) evolúcióelmélet vs. teremtéselmélet (1) farizeus (2) fasizmus (1) favágó (1) felelősség (1) felszabadítás (2) feltámadás (1) felvilágosodás (1) feminizmus (1) filmek (1) filmkritika (2) fogyatékkal élők (1) fontos (1) függőség (3) gender (1) gondviselés (4) gyónás (1) hagyomány (3) házasság (2) hímsovinizmus (1) hitbiztonság (2) homozoológia (1) hős (1) humanizmus (2) iddqd (1) igazság (1) igen-nem (1) igés képek (1) imádkozás (3) írásértelmezés (4) irónia (3) irracionális (1) istenkép (10) istentől távol (4) isten trilógia (3) ítéletmentes (1) ítélkezés (3) jedivallás (1) Jézus (14) jók és gonoszok (3) kapcsolatok (1) karácsony (1) karma (1) káté (1) kegyelem (11) keresztény kultúra (13) kezdet (1) kísértés (1) könyvek (4) könyvek hercege (2) kritikus gondolkodás (10) kútkereső (10) lázadás (2) lélek (4) lelkész (2) limitált észosztás (1) magány (1) megbocsátás (6) megszentelődés (1) megtérés (1) megváltás (7) melegek (4) méltóság (2) mémek (1) migránsok (2) misztika (2) mit tudhatok? (1) narratívák (12) negatív teológia (1) nemi szerepek (1) nyitott szív (1) önismeret (18) önmegvalósítás (7) ördög (2) pápa (1) paradigmaváltás (3) párkapcsolat (5) patológiás (1) predesztináció (1) prédikáció (2) pride (1) reformáció (1) remény (1) rorschach (1) safe space (1) santo daimi (1) sebek (1) sebezhetőség (3) sokakért vagy mindenkiért (1) sors (2) south park (1) szabadság (5) szemléletváltás (11) szemnek láthatatlan (1) szent és profán (4) szeretet (1) szex (3) szív (1) szívből jövő (1) szomorkultúra (2) társadalom (3) teológiai lábnyom (3) thészeusz hajója (1) ti vagytok a föld sója (1) tudattalan (1) túlvilág (1) türelem (1) újkálvinizmus (3) útkeresés (2) utópia (2) vágyak (2) vallás (17) weöres (1) Címkefelhő