Néha a szívnek is jó a víz...

Kútkereső

Éretlen erkölcs

2018. január 03. - László Dávid

Hol van az erkölcsiség? A tisztelet? A tisztesség? Miért nincs mersz az emberekben rászólni valakire, aki nem úgy viselkedik, ahogy egy embernek kell? Miért nem késztet figyelmeztetésre másokat, ha egy ember erőszakoskodik egy másikkal az utcán, ha a szomszéd hallhatóan vagy láthatóan bántalmazza a családtagjait? Miért nincs szégyenérzet az emberekben, amikor illetlenül viselkednek és beszélnek? Amikor nincsenek tekintettel másokra, miért nem veszik észre magukat? Hová lett a kifejezés, "jóérzésű, magára valamit adó ember"? 

Honnan ered ez: nem rád tartozik? Mégis mi az a nyilvános viselkedésben, a környezetünknek, a világnak szánt perszónánkban, ami nem tartozik másokra? Mikor lett az önkény és a másokon uralkodás becsmérlő jelzője az, amikor valaki hozzászól más dolgához? Mikor kezdtük el a másik méltóságának megőrzése helyett kioktatásra használni a tanácsot? Nagyon ritkán van úgy, hogy a tanács a másik érdekében történik, nem csoda, hogy kiveszett a kultúránkból a tapasztaltabbak, a hozzáértőbbek meghallgatása. Abban pedig talán nem is hittünk sose igazán, hogy a jóízlés és illendő viselkedés azt a célt szolgálja, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, és a környezetünkben. Sosem nőttünk fel oda, hogy rájöjjünk, a tisztesség nem másoknak, hanem önmagunknak a legnagyobb áldás, amit magunkkal tehetünk. Folyamatosan másoktól várjuk, hogy először kimutassák megbecsültségünket felénk, és mi csak azután és olyan mértékben vagyunk hajlandóak tiszteletet mutatni, ahogy mi már megkaptuk. A tisztességünk reakciós viselkedés, nem önmagunk mércéjeként használjuk, hanem annak a mércéjeként, ahogyan értékeljük mások viselkedését felénk.

A tisztességet nem tekintjük emberi minőségnek, csak egy gesztusnak a részünkről. Egy köszönés a metró liftjében, egy műmosoly a kasszásnak, egy igenuram a főnökünknek. Utált szükségesség, álságossá silányított emberi minőség. Egyre toleránsabb világunkban a fürdővízzel kiöntöttük a gyereket is: a régi korok madárijesztői által kisajátított hagyománytól és tisztességtől is megszabadultunk. Persze, hogy undorodva hányjuk tűzre, mikor minden korban abba születtünk bele, hogy vagy magunk értjük meg valahogyan az emberség fogalmát, vagy olyan álszent szokásnak látjuk, amit naivitás és megalázó csinálni. De miért nem érzünk késztetést, hogy utánozzuk a világ szentjeit, akikből árad az emberség mintája?

Eddig két-három generációval korábbi társadalmak perszónáiba kapaszkodva igyekeztük gyakorolni, ezt hívjuk ma konzervativizmusnak, most megpróbáljuk a felvilágosodás korabeli perszónákba kapaszkodva gyakorolni, ezt hívjuk ma liberalizmusnak. Mindkét próbálkozás csak a külsőségek, a műmosolyok és igenuramok szintjén mozog, egyik sem érinti tudatosan a gyökereket, ahogy eddig minden, történelemben megejtett próbálkozásunknál is ez a helyzet. Gyermeki módon kenjük magunkra anya sminkjét, gyűrjük nadrágunkba apa hatalmas ingét, hátha elnyerjük a felnőttség esszenciáját. De ez az esszencia sem kétgenerációval korábbi értékekben, sem safe spacekben nem átvehető. 

Mindezen kísérletekért nem vagyunk kárhoztathatóak, hiszen sosem hagyták nekünk, hogy felnőjünk ehhez a minőséghez. A zsidó hagyományban a jó és rossz tudásának fájáról evés nem a bűnbeesést, hanem az emberiség felnőtté érésének útján az első lépést szimbolizálta. De mintha ezt a tudást sose tudtuk volna a javunkra fordítani. Mintha Sohaországban lennénk, és az alma örökre éretlen maradna. Nincs érettség, önállóság, felelősségérzet. Csak tovább adjuk a pánpéter-kór hazugságát: A jóság annyit tesz: szófogadás.

bart-simpson-affirmation-2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://kutkereso.blog.hu/api/trackback/id/tr5113544627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.