Kútkereső

Néha a szívnek is jó a víz...

Megszentelődés a vérfolyásos asszony és a római százados történetének tükrében

Ha megnézzük, hogy Jézus elismerően beszélt a vérfolyásos asszony, vagy a jóeséllyel politeista római százados hitéről, ellenben a papok és írástudók hitét erősen bírálta, késztetést érzünk, hogy összehasonlítsuk őket. Én abban láttam az egyik nagy különbséget, hogy előbbiek hite a Jézusba vetett intakt bizalomról szólt, és nem feltételezték hatalmának, eredetének semmilyen megérthetőségét, vagy kiismerhetőségét. Utóbbiak viszont úgy végezték dolgaikat, hogy közben szent könyveikre, szertartásaikra kézikönyvként tekintettek, mint biztos pontra a bizonytalansággal teli életükben. Meggyőződésük volt, hogy ha elvégzik azt a bizonyos rituálét, akkor Isten belátását és jószándékát elnyerve a maguk kedvére fordíthatják hatalmát. Olyan praktikákként gondoltak szertartásaikra, amelyekkel, leegyszerűsítve, ha megvakarják a Teremtő jobb füle tövét, csóválni kezdi a farkát, ha megcsókolják kulccsontját, felpezsdül a vére. Nem is csoda, hogy az ő szemükben a megzabolázhatatlan Jézus nem fért bele ebbe az Istenképbe. És vice versa, magabiztosságuk, hogy kiismerték, megértették Isten működését és hatalmát, visszataszító volt Jézus számára.

Párhuzamba hozva ezt mai korunkkal: mindazon teológiák, legyen szó liberális vagy konzervatív értelmezésről, amelyek Istenről végleges, és egyedülálló állításokat tesznek, vagyis előtárják számunkra az Isten megérthetőségét, a Jézus korabeli papok nyomdokaiba lépnek. Olyan keretek közé kényszerítik Istent, aminek ugyan látszólag megfelel, de lényének azon jellemzői, melyek egyszerre fennálnak, viszont az adott egzegézis állításaiba nem fértek bele, vagy azokkal ellentétesek, nem jutnak érvényre, így Isten dobozba zárásával valójában magunkat zárjuk el tőle.
fb_img_1508517771004.jpgTovábbá mindazon teológusok, vagy laikus bibliaforgatók, akik a szentírást az általuk preferált egzegézisen keresztül kézikönyvként, életvezetési útmutatóként használják, és az így kiolvasott morál szerint alakítják szakrális és profán cselekedeteiket, hogy Istennek "tetszését" elnyerjék, az írástudók nyomdokaiba lépnek, akik azt gondolták, kiismerték Istent. Nem veszik figyelembe, hogy Jézus a gonoszságot az ember szívéből, a zsigereiből eredezteti, és hogy Krisztus követése belső változásból fakad, a cselekedetek pedig a változás következményei, és nem általuk idézhető meg Isten akarata. Hovatovább, jobb híján morális következtetéseiket olyasmikre is kiterjesztik, amik egyáltalán nem tartoznak az erkölcs kérdéskörébe, csúfot űzve a morálból is, amit oly nagyon szeretnek.

Jól megragadták a lényeget a pietisták, és az újkálvinisták, amikor a megszentelődésről/megigazulásról beszélnek, amiben Isten egy megelőlegező folyamatba vonja be az embert. Náluk csak Hamvas Béla fogalmaz találóbban, amikor ezt a folyamatot alapállásnak, az eredeti teremtettséghez visszatalálásnak nevezi, mivel a visszatalálás vezetettséget feltétételez, ami egybevág Jézus "pásztor" jelzőjével, és egyaránt az eredeti állapotunkra utal. 

Szembeállítva a kétféle hitet, amit Jézus elválasztott egymástól, a folyamatukról is szerzünk némi ismeretet. A vérfolyásos asszonyban és a római századosban lezajló folyamat, amiben azok rátalálnak Istenre, átnyúlik minden általunk ismert kategórián, és misztérium marad. Annál is inkább, mert az általunk ismert kategóriákat, a politeizmust és szubjektivitást nem akadályként, hanem úgymond semmisként kezelve, a két ember bensőjéből, vagyis az istenképűségből tör felszínre, intuitív módon, hogy Jézus felé irányítsa őket. A papok és írástudók viszont, akik ezeket a folyamatokat vallási kontroll alatt tartva külsőségekben, isteni áldásokban és viselkedésekben igyekeztek ellenőrizni, kiüresítették a folyamat útját. Akik pedig hozzájuk hasonlóan ezt a kiüresedett hüvelyt nézik, hajlamosak azt feltételezni, hogy Jézus is ezen a szinten érhető tetten. Vagyis a politeizmus, a szubjektivitás, szegénység és betegségek, vagy a szabályszegő viselkedés felszíne számukra a végső igazság, amely, felszín lévén elválasztó akadályokat jelent. Az elhatárolódás jellemvonását hirdetik, amelynek valójában Jézushoz semmi köze. Így (ahogy Jézus mondta, akinek nincs, attól azt is elveszik, amije van) mégjobban bezárkóznak, olyanformán, mint papok tették Jézus idejében.

Ismét párhuzamot vonva mai korunkkal: bárki, aki a folyamatot úgy mutatja be, hogy annak az emberben történő végbemenetelétől elszakíthatatlan az általa preferált teológia végleges, egyedülálló tanítása, és a annak morálja szerinti szakrális és profán cselekedetek, az nem csak elfogadja és alkalmazza a megérthetőség és kiismerhetőség farizeusi koncepcióját, hanem egyszersmind természetes alapnak veszi, így túl is haladja azt. Túlaladása pedig már nem csak az Istent zárja dobozba, vagyis az embertől zárja el, hanem az Isten és ember közti interakciót, és annak az emberre gyakorolt hatását, vagyis magát a folyamatot, úgyszolván a lényeget teszi általa preferált kritériumoknak ki, felszínessé üresítve azt.

Mindennek tükrében a megszentelődésről, vagy másként alapállásról annyi mindenképp elmondható, hogy egy belső folyamat, aminek nem szabnak gátat az általunk ismert kategóriák, és amelyben az intakt Isten az ember életútján át felruházza őt intaktságával, így annak megnyílik a lelke afelé a misztérium felé, amit Jézus közvetít és jelent. Nem csoda hát, hogy sokan megcsömörlenek azoktól a látszatkritériumoktól, mint egy értelmezés és ahhoz kapcsolódó szakrális és profán viselkedés kizárólagossága, vagy morálnak csúfolt következtetések magukra erőltetése, és különböző formákban lázadás fogalmazódik meg bennünk. Egyesek egyenesen elfordulnak a keteszténységtől, sőt, attól az Istentől, akit ebben a felszínességben látnak, és akit emiatt az igazi Istennek hisznek. Nincs akitől hallanák a bensővététel gondolatát, a megszentelődés folyamatának kategóriáktól csupasz jellegét, amik visszavezetnek életutunk tükrén át a bensőnk legmélyén szunnyadó isteni képmáshoz: Irgalmasságot kérek, és nem áldozatot. 

Egy világos és egyszerű kérdés maradt mindezek után azok számára, akik a megszentelődést teológiai és morális mértékkel mérik: Ha valóban egy értelmezés teljeskörű bizonyosságot nyújt önmaga egyedülállóságáról, és ez az értelmezés még el is kalauzol minket életünk útján, mi szükség van az életen át tartó kapcsolat ápolására és erősítésére a Pártfogóval?

A bejegyzés trackback címe:

https://kutkereso.blog.hu/api/trackback/id/tr8113402985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Még nincs kultúrája kis hazánkban, de teszek egy lépést afelé, hogy megadjam a lehetőséget neked a támogatásra, ha tetszik, amit csinálok. Javaslatot is tehetsz, és az egész névtelen. (Ezt nem verik nagy dobra ott fent, de veheted tizednek is. ;) )  

 

A szerzőről:

11182156_470080469814537_6846388005726535320_n.jpg

László Dávid vagyok, egyetemista. Nyitott vagyok a világ felém sugárzó impresszióira. Élményekből, felismerésekből formálok bejegyzéseket, amik lecsapódnak bennem. Vállalom a szubjektivitást. A cikkeim főleg spirituális, filozófiai, lélektani témákban mozognak. Nem kell félretenned a meggyőződéseidet, miközben olvasol, csak arra kérlek, légy nyitott. Rám, és magadra is. Ha megszólíthatok benned mélyen valamit, ha valamelyik cikkem lehet egy lépésnyi föld a lábad alatt életed hosszú útján, elértem a célom. Ezért kérlek, ne egyetlen cikk után rakj be egy dobozba. Olvass el párat. Köszönöm, hogy ellátogattál ide.

Facebook

Címkék

101-es szoba (1) antikrisztus (1) autentikus (1) ayahuasca (1) a hétfejű tündér (1) a kis herceg (2) bálványok (5) becsatornázott boldogság (1) biblia (7) bizalom (2) bizonyságtétel (1) botrány (1) bűn (3) bűntudat (2) Calvinist (1) citromos kávé (40) család (1) csend (1) csoda (1) dicsi zene (2) diszkókeró vs. könyvtárkeró (1) dogma (1) drahma (1) egyenlőség (1) egyház (13) egy igazság (3) egy kis filó (15) életfilozófia (1) ellenség (1) előfagyasztott világnézet (2) emergens (1) empátia (4) énekek éneke (3) engesztelő áldozat (2) erkölcs (2) erőszakmentes kommunikáció (1) érzékelésszűrő (1) evangelikál (5) evolúcióelmélet vs. teremtéselmélet (1) farizeus (2) fasizmus (1) favágó (1) felelősség (1) felszabadítás (2) feltámadás (1) felvilágosodás (1) feminizmus (1) filmek (1) filmkritika (2) fogyatékkal élők (1) fontos (1) függőség (3) gender (1) gondviselés (4) gyónás (1) hagyomány (3) házasság (2) hímsovinizmus (1) hitbiztonság (2) homozoológia (1) hős (1) humanizmus (2) iddqd (1) igazság (1) igen-nem (1) igés képek (1) imádkozás (3) írásértelmezés (4) irónia (3) irracionális (1) istenkép (10) istentől távol (4) isten trilógia (3) ítéletmentes (1) ítélkezés (3) jedivallás (1) Jézus (14) jók és gonoszok (3) kapcsolatok (1) karácsony (1) karma (1) káté (1) kegyelem (11) keresztény kultúra (13) kezdet (1) kísértés (1) könyvek (4) könyvek hercege (2) kritikus gondolkodás (10) kútkereső (10) lázadás (2) lélek (4) lelkész (2) limitált észosztás (1) magány (1) megbocsátás (6) megszentelődés (1) megtérés (1) megváltás (7) melegek (4) méltóság (2) mémek (1) migránsok (2) misztika (2) mit tudhatok? (1) narratívák (12) negatív teológia (1) nemi szerepek (1) nyitott szív (1) önismeret (18) önmegvalósítás (7) ördög (2) pápa (1) paradigmaváltás (3) párkapcsolat (5) patológiás (1) predesztináció (1) prédikáció (2) pride (1) reformáció (1) remény (1) rorschach (1) safe space (1) santo daimi (1) sebek (1) sebezhetőség (3) sokakért vagy mindenkiért (1) sors (2) south park (1) szabadság (5) szemléletváltás (11) szemnek láthatatlan (1) szent és profán (4) szeretet (1) szex (3) szív (1) szívből jövő (1) szomorkultúra (2) társadalom (3) teológiai lábnyom (3) thészeusz hajója (1) ti vagytok a föld sója (1) tudattalan (1) túlvilág (1) türelem (1) újkálvinizmus (3) útkeresés (2) utópia (2) vágyak (2) vallás (17) weöres (1) Címkefelhő