Néha a szívnek is jó a víz...

Kútkereső

Szentpublikáció

2017. november 06. - László Dávid

Objektív-e a Biblia, és objektíven megismerhető-e?
bible-and-science.jpg
A kérdés megválaszolásához érdemes tudni, hogy a felvilágosodás kora előtt nem volt ilyen éles határ az objektív és a szubjektív között, úgy is mondhatnánk, hogy az emberiség abban a gyermeki korszakban élt, ahol a mitikus világ és a valóság össze volt még mosódva. A világ leírásában a most szétválasztott humán és reál tudományok (de mondhatnám művészeteknek is, ahogy a középkorban még hívták őket) akkor még szervesen egymásba kapcsolódtak. Ha valaki azelőtt természettudományos felfedezését, vagy teológiai, filozófiai elméletét közölte, azt a művelt, egyszersmind hatalmi elit összevetette a hagyománnyal, majd annak tükrében nevezte elfogadhatónak, újítónak, vagy károsnak, de mind e három terület a valóságot leíró tudománynak számított. Az újkor kezdetéig az egyház feltétlen engedelmességet kért egy sosem látott hatalom iránt, annak követei felé, akik gyakran qoid pro quo viszonyban álltak a világi zsarnokokkal. Érthető, hogy emiatt a fejlődésre és nagyobb egzisztenciális mozgástérre vágyó alsóbb rétegek a világi zsarnokokkal egyetemben az egyházat is elutasították, abban a reményben, hogy megteremtenek egy egyenlőbb, igazságosabb, nem származás, hanem képességek és emberiesség mentén rendeződő társadalmat. Hogy ebből mi és hogyan valósult meg, az külön lapra tartozik.

Az újkorban minden nem-természettudományos ismeretünk visszaszorult a szubjektumba, később pedig a világháborúkkal betetőzőleg minden, az addigi művészetek, filozófia és vallás által közölt szellemi érték fokozatosan, de egészen megkérdőjeleződött. Az elmúlt négy évszázadban a humánumra és az értelemre alapozó emberiség, a józan eszének megőrzése érdekében a szellemtől függetlenül lezajló fizikai törvények hatásait, azok mérését tette maradék bizonyossággá, vagyis az újkorban kialakult objektivitás definíciója: a deduktív-leíró módszerrel élő, lehetőség szerint empirikus kontroll alatt tartott, önmagát kritikusan szemlélni képes tudomány lett - amit az ember a kezében tarthat, és legfőképp, amivel bármire képes. El is érkeztünk a tegnapba, ahol mindennek az új fundamentuma a tudomány.

Ami ezen a ponton számunkra kérdésként adódik, az az, hogy miért lépett fel az egyházban igény arra, hogy ugyanígy tekintsen a Bibliára? Nem arra gondolok, hogy miért kezdték el vizsgálni a Bibliát tudományos szemmel, mint irodalmi művet, kortörténelmi és kultúrantropológiai örökséget, hanem hogy magát a Bibliát miért igyekeztek az objektív új definíciójának megfeleltetni, vagyis módszeresen kizárni belőle a szubjektivitás fogalmát? És mi meglepő és eretnek van abban, hogy ennek a kívánságnak a Biblia rendre ellenállt, amiből olyan
félreértések születtek, amik az intelligens tervezés, meg a kreacionizmus harcát eredményezték a természettudományokkal szemben, nem is beszélve a belső harcokról az ezen tanokat megkérdőjelező keresztényekkel? Amik aztán odáig fajultak, hogy az elfogadók és elutasítók egymásra licitálva helyezkedtek azonos erősséggel egymással szemben, szélsőértékeket kreálva és feszegetve.

Ha az értelem korszakának objektív-szubjektív tengelyére kényszerítjük, hogy a Bibliát objektívnek nevezhessük stabilitásvágyunk kielégítéseként, lesznek olyanok, akik ugyanerre a tengelyre kényszerülve egészében szubjektívnek fogják azt tartani. Mindez pusztán azért történik így, mert az egyik oldal a szubjektivitást implicit elismeri, csak épp a romlott természet eredményeként definiálja, ami félreviszi a megértést, és a Szentírásra emiatt, mint biztonságvágyának tárgyára tekint, a Szentlelket pedig ezen a szubjektivitáson áttörő erőként határozza meg, ezáltal megteremtve a lehetőséget arra, hogy objektív ismeretként és objektíven megismerhetőként tekintsünk a Bibliára. A másik oldal viszont épp az előbbi következtében fellépő ellentmondásokra keresi a választ a szubjektivitás felértékelésében, csakhogy ugyanavval a szubjektivitás-értelmezéssel dolgozva, amit az előbbi oldal képviselői elítélnek, és jogosan avval a kritikával illetik, hogy ez a szubjektivitás megenged bármit a Bibliába magyarázni. Így a köztük lévő vita eredménytelen marad.

Hogy megtörjük ezt az ördögi kört, nézzük meg, elsődlegesen a Biblia milyen célt vállalt magára? A hivatalosan elfogadott meghatározás az, hogy a Biblia Istentől sugalmazott írás, ami a hit és erkölcs területén általános mércének tekinthető. Azonban az eltérések már ott elkezdődnek, hogy mit értünk sugalmazás, általános mérce, hit, és erkölcs fogalmak alatt. Ami felől viszont nincs kétsége egyik oldalnak sem, hogy a Biblia az elejétől a végéig egy főszereplővel dolgozik, akit Istennek hív, és ennek a főszereplőnek egy alapvető viselkedésével, az emberrel való állandó interakciójával. A benne lévő történetek, jellemrajzok, tanulságok, viszonyok mögött olyan állandó jelenségek húzódnak meg, amik a mindenkori embernek szólnak, és Isten közrejátszik ezen jelenségek
előfordulásában. Ily módon tehát a legfontosabb aspektusa a Szentírásnak az, hogy az ember lelkéről és lelkének szól, méghozzá Isten szemszögéből. Legalábbis első olvasatra. Figyelmesebben szemügyre véve kitűnik, hogy a főszereplő ugyan Isten, a mesélő azonban az ember. Vagyis, kibővítve az előbbi állítást, a Biblia egyszerre szól az ember lelkéről és lelkének, Isten szemszögéből nézve, és egyszerre Istenről, mint főszereplőről az ember szemszögéből nézve. Magyarul a Biblia ember és Isten kapcsolatfelvételének ember által tapasztalt oldalát közli, ebből a tapasztalatból csapódik le mindaz, amit Isten közölt az emberrel, és amit aztán az ember megértett mindebből. És nem utolsó sorban, a Biblia emberről és Istenről szól, más embereknek. Nekem és neked.

Mindezek ismeretében képtelenség úgy tekinteni a Bibliára, mint racionálisan objektív forrásra, mivel lélektől lélekig íródott. Nem olyasmiről van szó, mint a gravitáció, ami kifejti hatását az ember lelkétől függetlenül, és semmilyen lelki folyamat nem kell ahhoz, hogy ezt megtegye, elég csak elméleti keretbe foglalni, és leírhatósága, mérhetősége által érzi magát biztonságban az ember, mert tudja, miért esnek a talaj felé a dolgok. Sokkal inkább arról van szó, hogy a külső világból elvezet az ember belső világába, és tükrén át megláthatjuk, milyen képre formáljuk, formálódik lelkünk. A Biblia tehát értelmezhetetlen a befogadó nélkül, ebből számomra az következik, hogy nem nyerünk belőle hasznos információt, amíg a ráció korszakának objektív-szubjektív tengelyén mozgatjuk, vagyis az első kérdésre a válasz jelen helyzetben az, hogy nem. A kérdés, hogy hogyan tekintsünk a Bibliára, nyitott marad. Talán egy másfajta értelmezési dimenzióban mozog, ami egyaránt veszi számításba a statikus és a változó elemeket, mindezeket a lélek alakulásában, alakításában, egyszóval dinamizmusában, ahogy az egy életúton keresztül mély és gyökeres tapasztaláson megy át Istent illetőleg.

A bejegyzés trackback címe:

https://kutkereso.blog.hu/api/trackback/id/tr5013217425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.