Kútkereső

Néha a szívnek is jó a víz...

Aranyjegy az exkluzív paradicsomba

Az újkálvinisták teológiájának egyik fontos sarokkövéről, az eleve elrendelésről, és a limitált engesztelésről ejtenék még pár szót. Az alaptétel gondolom már unásig ismételt: Jézus csak bizonyos emberekért adta az életét. Hogy ennek mi az oka, abban a limitált engesztelést elfogadó teológiák között nincs teljes egyetértés. Az egyik változatot, ami Isten mindentudóságából eredezteti az eleve elrendelést, és ennek megfelelően a limitált engesztelést, már egy korábbi cikkemben ismertettem. A napokban azonban elém került egy másik megvilágítás. Ahogy figyeltem, az újkálvinisták, reformált baptisták, és az evangelikálok egy bizonyos része szerint (akik komolyabban veszik az eleve elrendelést) az embernek nincs szabad akarata, vagyis Isten teremtette bűnben élőnek, és ő teremtett bizonyos embereket arra is, hogy ezt felismerjék, és hogy megváltozzanak, ő újítja meg őket, és részesülve Jézus halálának kegyelméből ő szüli újjá ezeket a kiválasztottakat. Vagyis az ember inkább csak tárgya Isten művének, és a kiválasztottak azon bábuk közé tartoznak, akiket újrafest, hogy ne váljanak az enyészeté. Az újkálvinisták kedvenc példája erre, hogy egy tömb agyagból egyeseket "kehelynek" alkot a mester, ami a méltóság szimbóluma, másokat "korsónak", vagy bármi egyébnek, ami fogyóeszköz, amin demonstrálhatja igazsága másik arcát. Ugyanakkor, ha nem előttünk pusztítja el utóbbiakat elrettentés céljából, nem világos, minek vagy kinek is teszi. Az sem teljesen tiszta még előttem, hogy milyen szempont szerint teremt így vagy úgy embereket, hogy a megmaradók közé tartozik mindenki, aki hisz valamiféle transzcendensben, vagy csak akik konkrétan az "Egy I.tenben" hisznek, vagy azokon belül is akik Jézust személyes megváltójuknak fogadják el, esetleg csak az újkálvinisták, akik eszerint a tétel szerint gondolkodnak?
calvinist_movie.png
Merthogy mióta ismerem ezt az elméletet, egy kérdés motoszkál a fejemben: Ha ez így van, vajon veszi-e valaki a bátorságot, hogy azt gondolja, a megváltottak közé tartozik? 

Még ha a fenti halmazok legszűkebbikébe tartozónak is érzem magam, és csak azok közül jutnak át a tű fokán, akkor is elég merész és hiú feltételezés lenne magamra vonatkoztatni, hogy aranyjegyem van az exklúzív paradicsomba, annál is inkább, hiszen ha jól sejtem, személyes hitünk hitelességének a leellenőrizhetetlensége valamennyiünket szorongat. Pláne, ha még a lehetőség sem adott, hogy a futottak még szekcióhoz tartozva legalább a Szentlélek szavára meggondoljam magam. Ahogy egy apokalipszis esetén is valószínűbb, hogy igen hamar otthagyjuk a fogunkat, mint hogy Bratt Pittként hősiesen átszeljük a világot, itt is érdemesebb előbb azok között elképzelni a sorsunkat, akiket eleve kárhozatra rendelt az Isten, nagyobb dicsőségének és igazságának bemutatásaképp.
peter_au.gif
Leélni egy földi életet, majd az örök kárhozatban lenni nem valami csábító. Ha választhatnék, inkább valami mást kérnék. De a fenti álláspont szerint, ha jól értem ez nem választás kérdése. Őszintén megmondva, ahogy Henri Boulad a Szív okosságában kifejtette, egy ilyen Istenben még hinni sincs kedve az embernek. Mert ez az Isten módfelett távolságtartó, kegyetlenül kimért, és ezt az elképzelését a teremtéssel kapcsolatban még a fenségessége, és a köztünk lévő mérhetetlen különbség sem teszi egyértelműbbé. 

Boulad a Szív okossága c. könyvében felvázol az olvasó számára egy kis példabeszédet. Volt két anya, mindkettőnek egy-egy gyermeke. Ez a két család egy lakótömbben lakott. Egy nap az anyák elmentek a dolgukra, a gyerekek meg otthon maradtak. A lakótömbben tűz ütött ki, és mire hazaértek az anyák, a tűzoltók már kint voltak, de képtelenek voltak bármit is kezdeni a zabolázhatatlan lángokkal. A gyerekek görcsben állva, sírva kiáltoztak az anyjuk után az erkélyeken. Az egyik anya odaállt az erkélye alá, és lentről, a biztonságból kiabált fel gyermekének: "Ugorj le, elkaplak. Ne félj, menni fog." A másik átverekedte magát a tűzoltókon és rendőrökön, és észveszejtve rohant be a füsttengerbe, ahonnan már nem tért vissza. Elsőre azt gondolnánk, a második anya döntése értelmetlen volt. Mégis, az a szeretet, aminek hatására kockára tette életét, és elment a végsőkig, kilóg a racionalitás tengelyéről. Túl van rajta. Szemben az első anya törekvésével, aki távolról szemlélte gyermeke szenvedését, és igyekezett tanácsokkal ellátni őt, a halálba is a gyermekéért menő anya képe a jézusi archetipusra emlékeztet minket. A történet szempontjából mindegy, hogy az anyáknak csupán egy-egy, vagy több gyereke is volt, Isten a példában az emberiséget egyként látja, hiszen mindet éppúgy önmaga képmására teremtette, magára, és egymásra is hasonlatossá. 

Egy Isten, aki egyes embereket kárhozatra teremtett, inkább egy makettasztalt építő emberre emlékeztet engem, aki kiépít magának egy komplett világot az asztalán, kicsi, önmagára hasonlító bábukból, majd ezekkel eljátszatja a toposzait, amibe minden bábú végállapotát az általa megeleveníteni kívánt történet rendeli el előre. Hogy mindeközben a bábukban mi játszódik le, az elbeszélőtől függetlenül hogyan élik meg a szerepüket, milyen jellem alakul ki bennük teljességgel jelentéktelen. Értelmetlen azt firtatni, hogy eljutottak-e odáig, amiről Jézus életének harminchárom éve alatt annyit beszélt nekünk. Elvileg eljutottak, hiszen az elbeszélő formálta a karakterüket addig, de ha mégse, kvóta alapján akkor is helyük van a mennyek országában. Tulajdonképpen az újkálvinizmus minden konzervativitása és rigorózus hagyománykövetése mellet formailag ennél posztliberálisabb, genderközpontúbb elméletet nem is gyárthatott volna.

Most egy kicsit elbizonytalanodtam, hogy akarom-e még firtatni ezt az elméletet, de aztán azért mégis akarom. Mert ez az elmélet a teremtést, a bűnbeeséssel kapcsolatos dolgokat, a megváltást, és a mennyországot elveszi az Isten szeretetétől, és áthelyezi a tekintélyhez, a hatalomhoz, a képességeihez. Tulajdonképpen szükségtelenné teszi az Isten szeretetének feltételezését, hovatovább az elmélet tökéletesen tud operálni egy pszichopata Istennel is. Ezen felül, miközben a mozgatórugója az volt az elméletnek, hogy Isten megváltásművének tökéletességét igazolja (hiszen ha Jézus csak egy részünkért halt meg, akik tuti üdvözülnek majd, akkor az elhullajtott vér nem veszik kárba olyanokon, akik végül a kárhozatra jutnak, és ezért a kitűzött célt tökéletesen teljesítette), magát Jézust is, emberré válása kapcsán csak egy bábuként, elemként kell hogy ábrázolja, vagyis a kreátor nem vehetett részt szervesen a megváltásban, csupán egy bármi mással behelyettesíthető dramaturgiai elemként ábrázolta önmaga megbábusodását és halálát, önmaga szórakoztatására. Ahogy egy gyerek önmaga szuperhősként való fantáziálgatása közben úgy csavar egyet a dolgokon, hogy a főgonosznál van egy tárgy, ami elveszi a szuperképességét, de frappánsan visszaszerzi, és legyőzi a főgonoszt. 
aurelion.gifHogy hirtelen félbeszakítsam az eszmefuttatást, meghagyva a kíváncsiságot az olvasómnak a továbbgondolásra, utánaolvasásra, és a saját véleményalkotásra, ezennel abbahagyom a nézőpontom fejtegetését. Aztán ki tudja, talán neked épp ez az elmélet fog tetszeni. Alapvetően nem volt, és most sincs bennem ellenérzés az eleve elrendelés, és a limitált engesztelés tanát elfogadók felé. Ugyanakkor én problémásnak látom ezeket az elméleteket, és még ha számomra ez olyan szavakhoz, fogalmakhoz, relációkhoz is vezet, amitől könnyen megharagudhatnának, megsértődhetnének rám, nem lennék hiteles, ha ezért mégse írnám le. Reménykedem benne, hogy a fenti fejtegetésemre adott reakciók éppúgy elméleti síkon maradnak, ahogy maga a fejtegetés is teszi. Az egyes jelzőket nem sértő használatban, hanem egy-egy jelenség összefoglaló neveként használtam, hogy ne váljon terjengőssé a szöveg. Mindenesetre kíváncsi lennék, hogy ez milyen következtetéseket, életvitelt, másokkal szembeni bánásmódot von maga után egy olyan ember életében, aki a magáénak érzi ezeket a tanításokat. Vajon van-e egyáltalán hatása az ember életére? A részemről szabadsága van az embereknek erre is. :P

A bejegyzés trackback címe:

https://kutkereso.blog.hu/api/trackback/id/tr2912955549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Még nincs kultúrája kis hazánkban, de teszek egy lépést afelé, hogy megadjam a lehetőséget neked a támogatásra, ha tetszik, amit csinálok. Javaslatot is tehetsz, és az egész névtelen. (Ezt nem verik nagy dobra ott fent, de veheted tizednek is. ;) )  

 

A szerzőről:

11182156_470080469814537_6846388005726535320_n.jpg

László Dávid vagyok, egyetemista. Nyitott vagyok a világ felém sugárzó impresszióira. Élményekből, felismerésekből formálok bejegyzéseket, amik lecsapódnak bennem. Vállalom a szubjektivitást. A cikkeim főleg spirituális, filozófiai, lélektani témákban mozognak. Nem kell félretenned a meggyőződéseidet, miközben olvasol, csak arra kérlek, légy nyitott. Rám, és magadra is. Ha megszólíthatok benned mélyen valamit, ha valamelyik cikkem lehet egy lépésnyi föld a lábad alatt életed hosszú útján, elértem a célom. Ezért kérlek, ne egyetlen cikk után rakj be egy dobozba. Olvass el párat. Köszönöm, hogy ellátogattál ide.

Facebook

Címkék

101-es szoba (1) antikrisztus (1) autentikus (1) ayahuasca (1) a hétfejű tündér (1) a kis herceg (2) bálványok (5) becsatornázott boldogság (1) biblia (7) bizalom (2) bizonyságtétel (1) botrány (1) bűn (3) bűntudat (2) Calvinist (1) citromos kávé (40) család (1) csend (1) csoda (1) dicsi zene (2) diszkókeró vs. könyvtárkeró (1) dogma (1) drahma (1) egyenlőség (1) egyház (13) egy igazság (3) egy kis filó (15) életfilozófia (1) ellenség (1) előfagyasztott világnézet (2) emergens (1) empátia (4) énekek éneke (3) engesztelő áldozat (2) erkölcs (2) erőszakmentes kommunikáció (1) érzékelésszűrő (1) evangelikál (5) evolúcióelmélet vs. teremtéselmélet (1) farizeus (2) fasizmus (1) favágó (1) felelősség (1) felszabadítás (2) feltámadás (1) felvilágosodás (1) feminizmus (1) filmek (1) filmkritika (2) fogyatékkal élők (1) fontos (1) függőség (3) gender (1) gondviselés (4) gyónás (1) hagyomány (3) házasság (2) hímsovinizmus (1) hitbiztonság (2) homozoológia (1) hős (1) humanizmus (2) iddqd (1) igazság (1) igen-nem (1) igés képek (1) imádkozás (3) írásértelmezés (4) irónia (3) irracionális (1) istenkép (10) istentől távol (4) isten trilógia (3) ítéletmentes (1) ítélkezés (3) jedivallás (1) Jézus (14) jók és gonoszok (3) kapcsolatok (1) karácsony (1) karma (1) káté (1) kegyelem (11) keresztény kultúra (13) kezdet (1) kísértés (1) könyvek (4) könyvek hercege (2) kritikus gondolkodás (10) kútkereső (10) lázadás (2) lélek (4) lelkész (2) limitált észosztás (1) magány (1) megbocsátás (6) megszentelődés (1) megtérés (1) megváltás (7) melegek (4) méltóság (2) mémek (1) migránsok (2) misztika (2) mit tudhatok? (1) narratívák (12) negatív teológia (1) nemi szerepek (1) nyitott szív (1) önismeret (18) önmegvalósítás (7) ördög (2) pápa (1) paradigmaváltás (3) párkapcsolat (5) patológiás (1) predesztináció (1) prédikáció (2) pride (1) reformáció (1) remény (1) rorschach (1) safe space (1) santo daimi (1) sebek (1) sebezhetőség (3) sokakért vagy mindenkiért (1) sors (2) south park (1) szabadság (5) szemléletváltás (11) szemnek láthatatlan (1) szent és profán (4) szeretet (1) szex (3) szív (1) szívből jövő (1) szomorkultúra (2) társadalom (3) teológiai lábnyom (3) thészeusz hajója (1) ti vagytok a föld sója (1) tudattalan (1) túlvilág (1) türelem (1) újkálvinizmus (3) útkeresés (2) utópia (2) vágyak (2) vallás (17) weöres (1) Címkefelhő