Kútkereső

Néha a szívnek is jó a víz...

"Meddig szenvedlek még titeket?" Nem lennék keresztény, csak hát ott van Jézus.

Egy nagyon komor hangvételű cikkel szeretnék kedveskedni nektek ez alkalommal. Egy olyan dologról írnék most, ami engem személyesen elszomorított, és úgy éreztem, ezt ki kell írnom magamból. A történet ott kezdődik, hogy velem apám nem sokat foglalkozott, de amit az ő életéből láttam, és eltanultam, azok között az egyik az volt, hogy ahol ő szeretetlenséget látott, azt a környezetet zokszó nélkül otthagyta. Emlékszem, egyszer azért hagyta ott egy munkahelyét, mert volt a csapatában egy idősebb fickó, akit, mivel lassabban dolgozott a többieknél, elbocsátottak. Apám még aznap felmondott.

Szóval megtanultam nagyon a szívemre venni a szeretetlenséget. Apám kissé bele is betegedett ebbe, így azt is megtanultam, hogyan tartsak egészséges távolságot, hogyan immunizálódjak ez ellen az általános jelenség ellen. Most már sejtem, hogy talán avval sikerült magamat bebiztosítanom, hogy a szeretetlenség, az egymással szembeni közöny, egymás kibeszélése az illető háta mögött, szóval az ember kicsinyes önigazolása mások eltiprása által csak a világban jelenhet meg, ahol nem mindennapos Jézus szeretetüzenete. Talán azt gondoltam, hogy aki nem ismeri, vagy nem tudja érvényesíteni a szeretet két üzenetét, mert már kiépült és jól működik a sárdobálás abban a környezetben, ahova érkezik, az áldozata a világ rendszerének, ami az egzisztenciális hogylétért ugrasztja egymásnak a torz önképpel rendelkező embereket, akik közé alkalmanként én is tartozom, mert félig a világban vagyok. De fél lábbal már egy olyan közegben is, ami olyan tükröt mutat rólam, amiben szépnek láthatom magam Isten szemén át, és ezt a szerető tekintetet, amellyel Isten ránk néz, belső tükrünk képes tovább verni a világ felé, amíg az is eleget nem kap belőle a változáshoz. Szóval a keresztény közegben, mely magát Jézus követőinek mondja láttam a megváltást, a békés és teljes élet kulcsát. Persze, hibái minden közegnek vannak, de eddig a hibákat csak a hierarchiában kerestem, és csak az intézményes kereszténységben láttam meg. Ha valamilyen látványos szégyenfolt van is a kereszténységben, azt eddig mindig az egyházak intézményesített, klerikális részében fedeztem fel.
christians_against_christians.jpg
Azt persze mindig is tudtam, hogy az ember tökéletlen, és kondicionált a rossz minták továbbadására, de ha korábban szembenéztem volna avval, amivel most, amikor még nem köteleződtem el egy felnőttkonfirmációval a hitem és annak vallásos formája mellett, én is a kiállók sorába tartoznék. De két erős élmény az akaratomon áttörve szembesített avval, hogy nem csak az intézményes egyházban vannak olyan dolgok, amik fájnak, amik miatt megértem, és nem tudom nyugodt szívvel marasztalásra bírni a kereszténységből kilépőket. Ez a két élmény tartalmilag egy, és nagyon nem számítottam egyikre sem. Elöljáróban hozzátenném még, hogy ami miatt én a liberálisabb kereszténység felé húzódtam, az az volt, hogy a konzervatívabb oldalt ideológiailag túl hidegnek éreztem, hiányolom belőle azt a szeretetképet, amit én Istennel kapcsolatban megéltem. De emiatt egyáltalán nem tartom a konzervatívabb oldalt kevésbé istenkeresőnek, a lelki alkatokban keresem a mai napig a magyarázatot a különbözőségre.

Visszatérve a témához, arról tudomást szereztem, hogy egy titkos konzervatívabb facebook csoportban az egyik cikkem kapcsán elég erős hangnemben kritizáltak, és vonták kérdőre a hitemet, meg az épelméjűségemet. Ez az információ önmagában akkor meg is nevettetett, mert képes voltam empatizálni avval, hogy amiből ők a biztonságérzetüket nyerik, és amit én megkérdőjeleztem, az nekik rosszul esett, és megértő mosollyal az arcomon fogadtam el az álláspontjukat. Ezek után azonban sorozatosan voltak negatív tapasztalataim egy liberálisabb facebook csoportban, ami avval a céllal született, hogy egymást építsék a tagok szívhezszóló gondolatokkal, de ehelyett bizonyos társadalmi problémák mentén születtek egyre másra a bejegyzések, amiket a csoport tagjai a saját sérelmeikből fakadó harag továbbéltetésére használtak fel, és azt láttam, hogy a gyógyulás, a továbblépés, az új kezdet sehogyan sem akar megfoganni. Persze tudom, hogy talán túl hamar akarom a változást, hagyni kell a sérüléseket kibeszélni az embereknek magukból, de személyesen nekem már igényem lenne egy olyan közösségre virtuálisan és élőben is, ahol valóban megvalósulnak azok a célok, amikért létrejött ez a csoport eleinte. Ekkor fordult meg a fejemben, hogy a magam neheztelését a konzervatívabb oldal felé is ideje feloldanom, és szerettem volna nyitni afelé a csoport felé, amelyik régebben elítélően beszélt rólam és a cikkemről. Arra gondoltam, hogy belépek, és csak figyelek, hátha jobban megértem azt a közeget, amiből eltávolodtam, érettebb szemmel talán megértőbb leszek. Ugyan nem vettek be, de utólag nem is baj, mert így is adódott lehetőségem belepillantani a csoportba, és egészen megdermesztett az a válogatott és kimért sárdobálás, amit ott láttam.

Talán azt mondhatnám, ez a két különböző lelkiséget valló csoport egyvalamiben nagyon is egy kaptafára működik, és az a másik gyalázása. Annyi a különbség, hogy ameddig az egyik indulatból és sértettségből mocskolódik, a másik ugyanazt a "szent cél" égisze alatt cselekszik. Míg az egyik egy számomra sokkal felszabadítóbb teológia mögé bújva ontja a sértettségét, a másik ideológiai lózungokkal, "az igazság jogos kimondásával" meg "szent indulattal" és miegyébbel igazolja a kirohanásait. A legjobban talán az rendített meg, hogy mikor a cikkem kommentjeit is megnéztem, olyanok kommentelték, akiket ismerősömnek tartottam, kedveltem is a nézetkülönbségeink ellenére, és én érdekes beszélgetőpartnerként, esetenként önellenörzőpontként tekintettem rájuk. Persze mikor beszélgettem velük, egészen más hangnemben és stílusban mutatkoztak be, mint abban a csoportban.
lift_csak_ezt_ne.jpgA Reformáció ötszázadik emlékévében számomra a legnagyobb üzenet, hogy sosem álltunk távolabb egymástól, mint most. Talán az a sok sérelem és ellentét, ami az elmúlt évek során felgyülemlett, miután végigsöpört a korszellem próbálkozása, hogy az ellentéteket kendőzzük el, és csak a közös dolgokra fókuszáljunk, evvel elnyomva a kibeszélést, megbeszélést, és valódi elfogadást, továbblépést, most kibuggyant. Felszakadtak a varratok, amik a kitisztítatlan nyíltsebeket igyekeztek összehúzni, és bugyog a genny, a közösségi oldalaktól egészen a klerikális tanácsokig. Borzasztóan fájt megismerni ezt az oldalát annak a közösségnek, ahova tartozónak érzem magam. De ezzel is szembe kell nézzek, hiszen a változást először magamban kell keresnem, és ehhez őszintének kell lennem magamhoz, beismerni, hogy gyakran én sem különbözök semmiben. Jézus válasza nekem erre az üzenetre, amit a reformáció emlékéve adott az, hogy jobb később felismerni, hol és kivel lehettem volna kedvesebb, megértőbb, és azontúl, hogy ki vállalkozik a felebarátom lenni, talán kiből és hogyan hozhatom elő a felebarátiságot azáltal, hogy megelőlegezem számára ezt a szeretetet, mint soha. 

Vajon meddig szenved Jézus még minket? Megértem, hogy miért marad valaki hívő, de nem akar már keresztény lenni. Én is csak azért vagyok az, mert ezt a csoportot Jézus hozta létre. És ha ő nem adja fel, mert nem adta fel, még ezután a feljajdulása után is tovább folytatta a munkáját, és ha nekem róla kell példát vennem, akkor én sem adhatom fel, mert még megérhetek egy újabb csodát, amiben a leginkább sértettek, és a leginkább rettegők egyszer csak egymás felé fordulva kezet nyújtanak, és lemossák egymás kezéről a megszáradt sárkérget.
20479638_1728461697183333_8449040736977241907_n.jpg
Kérem a Szentlelket, hogy kötözze be sebeinket, és nyugtassa meg szívünket, bárhogy is lesz, mikor Ő szembejön, képtelenek leszünk nem észrevenni, és megérezni mindannyiunkat átérő ölelését. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kutkereso.blog.hu/api/trackback/id/tr1212884740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sztracsatella93 2017.10.09. 22:13:59

Eszembe jutott egy gondolat, amelyet egy mélyen tisztelt vezető mondott az internet veszélyeiről: "Ne adjátok azt, ami szent, a kutyáknak, gyöngyeiteket se dobjátok a disznók elé, nehogy lábukkal megtiporják azokat, majd ellenetek fordulva széttépjenek titeket." Mt 7,6
Nagyon tetszett ez a mondatod: A Reformáció ötszázadik emlékévében számomra a legnagyobb üzenet, hogy sosem álltunk távolabb egymástól, mint most.

László Dávid 2017.10.10. 10:18:58

@Sztracsatella93: Sajnos. De azért van pozitív tapasztalatom is, persze kevesebb, meg annak nem volt helye ebben a cikkben.

Még nincs kultúrája kis hazánkban, de teszek egy lépést afelé, hogy megadjam a lehetőséget neked a támogatásra, ha tetszik, amit csinálok. Javaslatot is tehetsz, és az egész névtelen. (Ezt nem verik nagy dobra ott fent, de veheted tizednek is. ;) )  

 

A szerzőről:

11182156_470080469814537_6846388005726535320_n.jpg

László Dávid vagyok, egyetemista. Nyitott vagyok a világ felém sugárzó impresszióira. Élményekből, felismerésekből formálok bejegyzéseket, amik lecsapódnak bennem. Vállalom a szubjektivitást. A cikkeim főleg spirituális, filozófiai, lélektani témákban mozognak. Nem kell félretenned a meggyőződéseidet, miközben olvasol, csak arra kérlek, légy nyitott. Rám, és magadra is. Ha megszólíthatok benned mélyen valamit, ha valamelyik cikkem lehet egy lépésnyi föld a lábad alatt életed hosszú útján, elértem a célom. Ezért kérlek, ne egyetlen cikk után rakj be egy dobozba. Olvass el párat. Köszönöm, hogy ellátogattál ide.

Facebook

Címkék

101-es szoba (1) antikrisztus (1) autentikus (1) ayahuasca (1) a hétfejű tündér (1) a kis herceg (2) bálványok (5) becsatornázott boldogság (1) biblia (7) bizalom (2) bizonyságtétel (1) botrány (1) bűn (3) bűntudat (2) Calvinist (1) citromos kávé (40) család (1) csend (1) csoda (1) dicsi zene (2) diszkókeró vs. könyvtárkeró (1) dogma (1) drahma (1) egyenlőség (1) egyház (13) egy igazság (3) egy kis filó (15) életfilozófia (1) ellenség (1) előfagyasztott világnézet (2) emergens (1) empátia (4) énekek éneke (3) engesztelő áldozat (2) erkölcs (2) erőszakmentes kommunikáció (1) érzékelésszűrő (1) evangelikál (5) evolúcióelmélet vs. teremtéselmélet (1) farizeus (2) fasizmus (1) favágó (1) felelősség (1) felszabadítás (2) feltámadás (1) felvilágosodás (1) feminizmus (1) filmek (1) filmkritika (2) fogyatékkal élők (1) fontos (1) függőség (3) gender (1) gondviselés (4) gyónás (1) hagyomány (3) házasság (2) hímsovinizmus (1) hitbiztonság (2) homozoológia (1) hős (1) humanizmus (2) iddqd (1) igazság (1) igen-nem (1) igés képek (1) imádkozás (3) írásértelmezés (4) irónia (3) irracionális (1) istenkép (10) istentől távol (4) isten trilógia (3) ítéletmentes (1) ítélkezés (3) jedivallás (1) Jézus (14) jók és gonoszok (3) kapcsolatok (1) karácsony (1) karma (1) káté (1) kegyelem (11) keresztény kultúra (13) kezdet (1) kísértés (1) könyvek (4) könyvek hercege (2) kritikus gondolkodás (10) kútkereső (10) lázadás (2) lélek (4) lelkész (2) limitált észosztás (1) magány (1) megbocsátás (6) megszentelődés (1) megtérés (1) megváltás (7) melegek (4) méltóság (2) mémek (1) migránsok (2) misztika (2) mit tudhatok? (1) narratívák (12) negatív teológia (1) nemi szerepek (1) nyitott szív (1) önismeret (18) önmegvalósítás (7) ördög (2) pápa (1) paradigmaváltás (3) párkapcsolat (5) patológiás (1) predesztináció (1) prédikáció (2) pride (1) reformáció (1) remény (1) rorschach (1) safe space (1) santo daimi (1) sebek (1) sebezhetőség (3) sokakért vagy mindenkiért (1) sors (2) south park (1) szabadság (5) szemléletváltás (11) szemnek láthatatlan (1) szent és profán (4) szeretet (1) szex (3) szív (1) szívből jövő (1) szomorkultúra (2) társadalom (3) teológiai lábnyom (3) thészeusz hajója (1) ti vagytok a föld sója (1) tudattalan (1) túlvilág (1) türelem (1) újkálvinizmus (3) útkeresés (2) utópia (2) vágyak (2) vallás (17) weöres (1) Címkefelhő