Kútkereső

Néha a szívnek is jó a víz...

Megváltásfüggő vagyok

370px-william_blake_nebuchadnezzar_wga02216.pngMeghalt. Végre. Megöltem. Feltaláltam egy eszközt, amivel sikerült megölnöm. Az eszem volt az. El sem hiszem, hogy sikerült. Szabad vagyok. Végre nem kell elszenvednem a hájas, izzadt testét, amint a húsomat eszi és a véremet issza. Kész csoda, hogy még maradt belőlem valami. Talán ez a valami a mindig is bennem szunnyadó erős, önálló tudatalattim volt, aki csak arra várt, hogy körbeegyék róla a felszínt, engem, aki mélyen magába tudta őt zárni, megóvva a világot tőle. De most kitört, és kegyetlenül szétmarcangolta. Kitombolta magát, és felhizlalt engem a lakmározásával. Ismét van mi mögé visszazárni őt, hogy újrakezdhessem az életem építését.

Először is, szükséges lefektetni az alapokat. Ő nincs többé, tehát már csak én maradtam. Az életem szent, és sérthetetlen. A továbbiakban ez vitán felül áll, és ez jó így. Ő is valami ilyesmiről beszélt, még hajdanán. Hogy az élet szent. Emlékszem, amikor ezek a szavak elhagyták a száját, aztán lekevert egy pofont, amitől átrepültem a szobán. A teste valahogy mindig is makacsul ellenállt a szavainak. Szóval az életem szent. Azután, szabad vagyok bármire, ameddig nem okozok sérülést magamban. Fontos, ha szeretnék tovább menni, fejlődni, jobb és teljesebb lenni, hogy a testrészeim együttműködjenek. Összehangoltan, megosztva a feladatokat és a terheket. Ugyanakkor egyik szervem sem fontosabb a másiknál. Bár, azért vannak olyan szerveim, amik nélkül semmiképp nem tudnék élni, néhányról pedig le tudnék valameddig mondani. Meg aztán mégiscsak az agyam adja ki az utasításokat. Hogy oldjam meg ezt a kérdést? Legyen az, hogy egyik nap kipróbálom az egyiket, azaz hogy minden szervem egyenlően dönt, másik nap a másikat, az agyközpontúságot. Aztán addig váltogatom, amíg ki nem ismerem mindegyik előnyét és hátrányát, és akkor döntök. Jól van, egyelőre ez így elég. A többit majd élesben találom ki.

Most szembesülök igazán avval, ami mindig is ott lappangott bennem. Hiányt érzek magamban. Nem vagyok egész. Talán ha fejlesztem az eszemet, ha tanulok, felfedezem a világot és magamat, okosabb leszek. Írok egy könyvet, amibe minden benne van, az majd kiteljesít engem. Nem, ez nem segít. Akkor majd a testemet fogom edzeni, hogy erősebb és szebb legyek. Lefestem, hogyan nézzek ki, és ha elérem, akkor teljes leszek. Ez az, izmos és formás vagyok. Szexi. De ez sem elégít ki engem. Mi van, ha valaki másra van szükségem? Igen, írok pár regényt és verseket egy hősről, aki kiteljesít engem. Ó, milyen csodás lesz, amikor megérkezik, és elvisz engem magával, vele nem fogok olyan nyomorultként tekinteni magamra. Hát, ez is kevésnek bizonyult. De talán, ha veszek magamnak pár dolgot, azok pótolni fogják a hiányosságaimat. Ezt is, és ezt is, meg azt is kérem. Még, többet akarok, ez még nem elég. Még mindig üresnek érzem magam.

Hajj, emlékszem, mikor még együtt éltünk, gyakran mesélt nekem arról, hogyan éljek, mit csináljak, hogy jobbá tegyem magam körül a világot, és kiteljesítsem magamat. A szavai mindig elérték, hogy kiteljesedve érezzem magam, csak a tetteivel szabott gátat annak, hogy ez meg is maradjon. Magához szorított, és nem engedett el. Ha már untam egy helyben ülni, vagy csak ki akartam menni a lakásból, hogy megpróbáljam azokat a dolgokat, amikről beszélt, megvert, vagy megégetett. Arra kért, menjek, de a teste azt üzente, maradjak inkább, és feküdjünk le. Az volt a benyomásom, ő szeretné, ha követném, de a teste azt akarja, hogy ő legyen a fétisem. Kényeztessem, szeressem őt, éreztessem vele, hogy ő a mindenem, ezt kommunikálta a büdös, zsíros tagjainak szorítása. "Legyek szabad, és tegyem szabaddá a világot", erről beszélt, még aközben is. Néha csak lehunytam a szemem, és elképzeltem egy másik valakit, aki ezeket mondja, és akivel ketten megyünk, és így élünk, de olyankor mindig könyörtelenül rám feküdt, én meg alig kaptam levegőt a nagy tömegétől.

Azt gyanítom, hogy másoknak megjelent. Visszajött a halálból. Onnan sejtem, hogy jártomban félfüllel meghallottam, amint mások egymás közt azokat a dolgokat mondják, amiket ő mondott nekem régen. Kicsit fellelkesültem, talán most jobb, mint régen. Talán utánam megváltozott. Talán amit tettem vele, ráébresztette őt valamire. Amikor megtaláltam, csalódottan néztem, hogy csak kisebb lett, de nem sokat változott. A szavai még mindig erőt és szabadságot sugároztak, de akik vele voltak, azokkal ugyanúgy csak hemperegni szeretett, vagy megverte őket. Ahhoz persze már nem volt ereje, hogy fogva is tartsa az új társait. Ők meg... Képeket csinálnak róla, és azt nézegetik, amikor elmennek valamerre. Nemhogy undorodnak tőle, egyenesen odavannak érte. Szédelegnek a szavaitól, miközben ugyanúgy csak csodálják. Nincsenek eleget vele, hogy észrevegyék, csak egymás gyönyöreszközei. Az igazi szabadságot, amiről beszél, kortyolják, de nem ivódik beléjük, és ők még elégedettek is ezzel. 

Azt hiszem, ugyanazt keresik benne, amit én a könyvekben, a szépségben, a regényekben, a hősben meg a kiegészítőkben. Fétis, ami kitölti őket, ha eltöltekeznek vele. Talán most, hogy már nem uralkodik felettem a kocsonyás tagjaival, elkezdhetném kipróbálni, amiket mondott. Végül is, utólag belegondolva, a lelkével szívesen maradtam volna együtt. És talán mintha mondott is volna valami olyasmit, hogy ő valójában ott van, ahol megtörténnek, amikről beszél. Talán ott ő is szabad, és együtt lehetünk, ahogy mindig is lennie kellett volna. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kutkereso.blog.hu/api/trackback/id/tr8412449229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Még nincs kultúrája kis hazánkban, de teszek egy lépést afelé, hogy megadjam a lehetőséget neked a támogatásra, ha tetszik, amit csinálok. Javaslatot is tehetsz, és az egész névtelen. (Ezt nem verik nagy dobra ott fent, de veheted tizednek is. ;) )  

 

A szerzőről:

11182156_470080469814537_6846388005726535320_n.jpg

László Dávid vagyok, egyetemista. Nyitott vagyok a világ felém sugárzó impresszióira. Élményekből, felismerésekből formálok bejegyzéseket, amik lecsapódnak bennem. Vállalom a szubjektivitást. A cikkeim főleg spirituális, filozófiai, lélektani témákban mozognak. Nem kell félretenned a meggyőződéseidet, miközben olvasol, csak arra kérlek, légy nyitott. Rám, és magadra is. Ha megszólíthatok benned mélyen valamit, ha valamelyik cikkem lehet egy lépésnyi föld a lábad alatt életed hosszú útján, elértem a célom. Ezért kérlek, ne egyetlen cikk után rakj be egy dobozba. Olvass el párat. Köszönöm, hogy ellátogattál ide.

Facebook

Címkék

101-es szoba (1) antikrisztus (1) autentikus (1) ayahuasca (1) a hétfejű tündér (1) a kis herceg (2) bálványok (5) becsatornázott boldogság (1) biblia (7) bizalom (2) bizonyságtétel (1) botrány (1) bűn (3) bűntudat (2) Calvinist (1) citromos kávé (40) család (1) csend (1) csoda (1) dicsi zene (2) diszkókeró vs. könyvtárkeró (1) dogma (1) drahma (1) egyenlőség (1) egyház (13) egy igazság (3) egy kis filó (15) életfilozófia (1) ellenség (1) előfagyasztott világnézet (2) emergens (1) empátia (4) énekek éneke (3) engesztelő áldozat (2) erkölcs (2) erőszakmentes kommunikáció (1) érzékelésszűrő (1) evangelikál (5) evolúcióelmélet vs. teremtéselmélet (1) farizeus (2) fasizmus (1) favágó (1) felelősség (1) felszabadítás (2) feltámadás (1) felvilágosodás (1) feminizmus (1) filmek (1) filmkritika (2) fogyatékkal élők (1) fontos (1) függőség (3) gender (1) gondviselés (4) gyónás (1) hagyomány (3) házasság (2) hímsovinizmus (1) hitbiztonság (2) homozoológia (1) hős (1) humanizmus (2) iddqd (1) igazság (1) igen-nem (1) igés képek (1) imádkozás (3) írásértelmezés (4) irónia (3) irracionális (1) istenkép (10) istentől távol (4) isten trilógia (3) ítéletmentes (1) ítélkezés (3) jedivallás (1) Jézus (14) jók és gonoszok (3) kapcsolatok (1) karácsony (1) karma (1) káté (1) kegyelem (11) keresztény kultúra (13) kezdet (1) kísértés (1) könyvek (4) könyvek hercege (2) kritikus gondolkodás (10) kútkereső (10) lázadás (2) lélek (4) lelkész (2) limitált észosztás (1) magány (1) megbocsátás (6) megszentelődés (1) megtérés (1) megváltás (7) melegek (4) méltóság (2) mémek (1) migránsok (2) misztika (2) mit tudhatok? (1) narratívák (12) negatív teológia (1) nemi szerepek (1) nyitott szív (1) önismeret (18) önmegvalósítás (7) ördög (2) pápa (1) paradigmaváltás (3) párkapcsolat (5) patológiás (1) predesztináció (1) prédikáció (2) pride (1) reformáció (1) remény (1) rorschach (1) safe space (1) santo daimi (1) sebek (1) sebezhetőség (3) sokakért vagy mindenkiért (1) sors (2) south park (1) szabadság (5) szemléletváltás (11) szemnek láthatatlan (1) szent és profán (4) szeretet (1) szex (3) szív (1) szívből jövő (1) szomorkultúra (2) társadalom (3) teológiai lábnyom (3) thészeusz hajója (1) ti vagytok a föld sója (1) tudattalan (1) túlvilág (1) türelem (1) újkálvinizmus (3) útkeresés (2) utópia (2) vágyak (2) vallás (17) weöres (1) Címkefelhő