Néha a szívnek is jó a víz...

Kútkereső

Lehet a szabad ember keresztény?

2017. április 18. - László Dávid

Előbb szabadnak kell lenned, hogy elfogadhasd a szabadságot.

A megbotránkozásos cikkemben kitértem azokra az emberekre, akik a hitelveikbe tolják a lényüket. Önmagában avval semmi baj nincs, hiszen az ideológiának, amit választok, identitásképző ereje van. Még az sem feltétlenül probléma, amikor ehhez az ideológiához hozzárendelem a világ törvényét, vagy egy felsőbb akaratot, amikor azt hiszem, hogy ezek a hitelvek, vagy ez az ideológia nem tőlem ered, hanem a világmindenségnek, az Istennek a manifesztációja, ő árasztotta le ezeket nekem, és én, aki egybeolvadok ezekkel a hitelvekkel, összefonódom Istennel is. Kellő alázattal kezelve ez egy nagyon dicső és követendő életet eredményezhet. A gond akkor kezdődik, amikor nem párosul hozzá alázat, amikor a hitelvekkel, ideológiával való egybeolvadás úgy jelenik meg az emberben, mint kiválasztódás, mint egyfajta szupererő, felsőbbrendűség. 

Ne legyenek illúzióink, ha van Isten, akkor a róla szóló mindennemű ismeretünk úgy modellezhető, mint Edwin Abott könyvében, a Sikföldben, amikor a kétdimenziós lények találkoznak egy háromdimenziós testtel. Mindig csak annyit érthetnek meg belőle, ahogy éppen metszi a háromdimenziós testet a kétdimenziós világuk. Ennek megfelelően nincs az a tapasztalat vagy tudás, ami szuperioritással ruházhatna fel minket az Istenről való ismeretadásban. Amikor valaki mégis érezteti, éreztetni akarja ezt a hatalmat, akkor az az ő belső lelki feszültségeinek, valószínűleg valamilyen, egoban megjelenő komplexusának belevetítése az ideológiájába.

Még Jézusból következtetni az Istenre a legszerencsésebb. De ha nem vagyunk tisztában a saját lelki állapotunkkal, vagy azok lelki állapotával, akiknek a tanait követjük, az is veszélyessé válhat. 
574625_532084236814593_23880987_n.jpgTalán a legjobb fokmérője az Istent választó szabadságunknak, ha belegondolunk, mi van, ha végletesen félreértettük az Istent. Ha nem játszik szerepet a bűnös lét, az erkölcs, semmi, tényleg semmi, talán csak Isten isteni mivolta számít. Ha tényleges szabadságunk van, hogy Istent válasszuk, és azért választjuk, mert Őt akarjuk választani. Ennek a gondolatkísérletnek csak azok számára nincs létjogosultsága, akik a komplexusaikat a hitelveikkel való egyesülésen keresztül akarják megélni.
now_is_my_time_wip_by_a_nessessary_studio-d4acrtt_1.jpgAkiket, és most nagyon botrányos leszek, a nietzschei értelemben vett hatalom ösztöne hajt. A birtoklás vágya, hogy az embert megalázza, rabszolgaságba taszítsa, láncra verje és ostorozza, egészen addig, amíg a tenyeréből eszik. És persze, úgy adja elő, még el is hiszi magának, hogy valójában az ember Isten tenyeréből eszik, de amikor Isten tenyeréből eszik, akkor valójában az ő tenyeréből is eszik, mert ő a hitelveivel, amik Istent reprezentálják eggyé vált. Az, aki Istent a hitelveivel azonosítja, és kizárólagosságot követel a hitelveknek, önmaga vallását akarja elfogadtatni másokkal. Önmaga bálványozását. A "nietzschei erős", az übermensch skizofréniás megfelelője, aki lehasítja a komplexusait megélni kívánó énrészét, beletolja egy felsőbb hatalomba, önmaga nagyságképét kivetíti a hitelveire, kultuszt csinál belőle, és mindenki, aki imádja azt a képet, annak az imádatát (akár tudattalanul, akár tudatosan) áttételesen magára veszi. Az ilyen emberek nem ennek a földi életnek a nietzschei erősei, hanem a nem evilági ország übermenschei, a felemelkedettség várományosai, akik az előjogaikat érvényesítik a "nietzschei gyengéken", a bizonytalanokon, a más úton járókon, a betörendőkön, a megtérítendőkön. Így születik meg a keresztény fasizmus. 
fanaticism_1.jpgLehet a szabad ember keresztény? Lehet. Nagyon is. Istent választani szabadság. És ehhez a szabadsághoz úgy jutunk el, ha szabadok vagyunk rá. Felszabadíthat minket az élettelenségünkből, a lelki gazainkból, a nyomorunkból, legfőképp a saját poklunkból. És ez a szabadság akkor adatik meg mindenkinek, ha alázattal vagyunk aziránt, hogy kétdimenziós világunk mindig csak egy szeletét képes befogadni a háromdimenziós Istennek, és az nem azonos a teljes háromdimenziós Istennel. Nagy és örök misztérium övezi Istent, és igyekszünk keresni őt. Nem tudjuk, milyen Ő, azt tudjuk, milyennek mutatja magát nekünk, egyenként. Jól leválasztva azt, amit Ő mutat magáról, attól, amit mi teszünk hozzá, ez szabadít fel minket az alól a téveszme alól, hogy Isten belefér a dobozunkba. Ha megszabadulunk a dobozkoncepciónktól, és a kizárólagosságba projektált hatalomkiélésünktől, akkor engedünk utat annak, hogy olyan kereszténységben éljünk, amiben mindenki gyakorolhatja az önátadás aktusát Istennek, egymást nem elnyomva, hanem egymás mellett, egymásra támaszkodva. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kutkereso.blog.hu/api/trackback/id/tr6112434553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.