Néha a szívnek is jó a víz...

Kútkereső

Citromos kávé - Amikor a legboldogabb pillanat nem jön el

2017. április 05. - László Dávid

Sokan vagyunk úgy, hogy nap mint nap azért kelünk fel, mert várunk valamit. Egy bizonyos dolog bekövetkeztét. Ezért a dologért keltünk fel, erről szól minden aznap, ettől várjuk, hogy kimozdítson a szürke rutinból. És ha leélünk egy olyan napot, amikor az nem történik meg, kielégületlenül fekszünk le az ágyba, avval a sóvárgó reménnyel, hogy talán majd holnap, vagy feszültséggel és szomorúsággal, ha már régóta várunk valamit, hogy ma sem, és biztos holnap sem történik majd meg az a dolog. Ez a függőségnek egy speciális formája, amikor a boldogságunk teljességét egy adott dolog bekövetkeztéhez kötjük. És ameddig ez a dolog nem jön el, addig minden napi örömünk vagy időleges figyelemelterelést jelent, vagy valamilyen formában próbáljuk ahhoz a nagy dologhoz kötni, és annak viszonylatában értelmezni. Becsatornázzuk a boldogságunkat. Aköré fűzünk mindent, és folyton csak várjuk és várjuk, hogy bekövetkezzen. Egy idő után pedig már észre sem vesszük, hogy megszállottai lettünk annak a dolognak, mert elválaszthatatlanul összenőtt az arról való fantáziálgatás örömével, és bekövetkeztének reményével. Egy önmagát erősítő folyamat, az ördögi kör újabb formája. Legyen szó valamilyen egzisztenciális fordulópontról, egy személy viszontszeretetéről, egy sorozat új évadjáról, egy drága és nehezen beszerezhető tárgyról, de lehet szó akár az istenkapcsolatunk erősödéséről is. A gyermekkorban megszokott karácsonyi ajándékváró izgalommal gondolunk rá, és lassan minden egyéb örömforrás, ami körbevesz minket száraz kenyérré és vízzé zsugorodik bennünk ahhoz az illatos és ízletes ételkülönlegességhez képest, aminek látjuk azt a bizonyos dolgot. Függőség, becsatornázott boldogság. A szabadságunkról és lehetőségeinkről való lemondás. Parányi "világra ható" képességünk illuzórikus felnagyítása, meghatározása a dolgok folyásának, számunkra egyedül csak a jelen pillanatunkban megítélt kedvező kimenetelnek szentelve a kiteljesedésünket. 

Nehéz a leszokás. A függőség önrabszolgasággal kezdődik, és minden formájához és fajtájához más-más kulcsokra van szükség. Személyes kulcsokra. És időre, meg empátiára magunkkal szemben. A fizikai függőség, mint a drogok, vagy az érzelmi, mint a bántalmazó kapcsolat más tészta, külön cikkeket érdemelnek, most csak a várt jó dolog iránti függőségről beszélek. Önmagában nincs baj a várt jó dolgokkal, amíg nem felejtjük el szétosztani az örömünket az életünk egyéb jó dolgai között. Ha elvesszük az örömöt a villamoson kitekintve látott játszó gyerekek nézésétől, a szeretteinktől, vagy bármilyen napi örömforrástól, amit egyébként észrevennénk, és csak a várt dologról való fantáziálásnak adjuk, az már önrabszolgaság. Elvesszük az öröm szabadságát magunktól, és kizárólagos joggal ruházzuk fel az általunk nagyra becsült várt dolgot vele. 

Szükségünk van arra az időre és empátiára magunk felé, hogy megértsük magunkat, és segítsünk újra szabaddá tenni az örömünket a világ szépségeibe botlásra.

A bejegyzés trackback címe:

https://kutkereso.blog.hu/api/trackback/id/tr3712403989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.