Néha a szívnek is jó a víz...

Kútkereső

A földműves király

2017. március 06. - László Dávid

-Gyere csak ide az ölembe!- hortyant föl a nagypapa két álmos szusszanás közepette, megneszelve kisunokája zoknijának susogását a szobában. - Meséljek neked egy történetet?
-Igeeen! - fordult vissza a szoba ajtajából a kisgyerek, 's roppant megörült, hogy a nagypapa szórakozást ajánlott neki amíg elkészül anya finom főztje.
-Na figyelj csak! Egy másik bolygón történt, ami éppen olyan volt, mint a miénk. 

Még nagyon rég, mikor az emberek csak úgy, egymagukban vándoroltak a pusztában, kis zöldterületeken sátoroztak, vadásztak, és ha össze is találkoztak, akkor is csak korholták egymást, vitáztak, hogy merre találhatóak gyümölcsösök, hogyan kell vadászni, a csapda jobb-e vagy a nyílt letámadás, milyen anyagból kell gyártani a vadászszerszámot, égetni vagy füstölni jobb-e a húst, és így tovább. Egy szép napon megjelent egy ember, aki más volt. Összehívta a sátorban lakókat, akik addig jóformán nem ismerték egymást, csak szidalmazták a másikat, hogy elmondja nekik, valami nagyszerűre jött rá, amit mindenkivel meg akart osztani. Beszélgetett az emberekkel, megmutatta nekik, nem is különböznek ők egymástól annyira, összebarátkoztatta őket egymással, megosztotta velük saját élelmét és borát, biztatva a többieket, hogy tegyenek ők is így. Majd miután kialakult egy kisebb közösség, kivezette őket a zöldes szélére, ujjával barázdákat húzott hosszan a földbe, belenyúlt tarisznyájába, és apró magvakat vett elő, amiket beleszórt a barázdákba, majd befedte azokat földdel. Ezután egy korsóban vizet hozott, 's végiglocsolta a beföldelt barázdákat. Az emberek nem értették, mit művel, de ő arra kérte őket, bízzanak benne, és várjanak. Alig telt el pár hónap, már gyönyörű búzatáblákat lehetett látni ott, ahol a barázdák voltak. Ekkorra a sátorosok már annyira összeszoktak, hogy kis közösséget alakítottak ki, ahol mindenkinek megvolt a maga feladata.
Az ember, aki elvetette a magokat, kivitte őket az újdonsült búzamezőre, hogy betakarítsák azt, megőröljék, majd vízzel és sóval elkeverve kenyeret süssenek az őrleményből. A magvető megtanította őket a magvetés tudományára, emlékeztette őket, mindarra, ami történt velük azóta, hogy megjelent: Barátok lettek, majd közösséggé formálódtak, egymásra támaszkodhattak, boldog, szeretetteli és javakban gazdag életük lett ezek által, és együtt most már irányításuk alá vonhatják a zöldest is, hogy a pusztákat élettel tölthessék meg. A földművelő ember pedig tovább állt, hogy máshol is megtanítsa ezt az új életet. Ahogy teltek az évek, terjedt a hír mindenfelé, hogy a vándorló idegennek hála a bolyongó emberek közösségeket hoznak létre, és magvetésbe kezdenek. Falvak kezdtek el kialakulni, amik egymással is felvették a kapcsolatot. Egyre erősebb és tartósabb barátság épült a falvak között, amik gyakrabban jártak össze mulatozni, és a földművelőről szóló híreket egymásközt mesélni. Mire a földművelő az egyik óceántól eljutott a másikig, már mindenki az ő érdemeiről beszélt, és a falvak szerte a kontinensen rögvest meg is állapodtak abban, hogy a földművelőt megkérik, legyen minden falu közt a legnagyobb vezető, mert hát neki köszönhetnek mindent. Így lett a földművelőből egy hatalmas birodalom királya. 
Zöldbe borult az egész kontinens, csodás korban éltek immár az emberek. Amikor elérkezett az idő, hogy a király elhagyja a földi létet, meghagyta az embereknek, hogy ne felejtsenek el semmit abból, amire tanította őket: szeressék egymást, mert csak közösen lehet vetni és aratni, őrölni és sütni, de különösen enni! Azt tényleg csak közösen érdemes igazán, akkor a legjobb az íze az ételnek. A földet pedig műveljék nagy gonddal, és az mindig el fogja látni élelemmel őket.
Ahogy telt-múlt az idő, a falvak lassan országokká rendeződtek, mert nem tudtak megegyezni pár kérdésben, mint "Kicsoda is volt a földműves király?; Az ég küldte, vagy anya szülte?; Szabad-e  szobrot állítani neki, vagy nem?; A közösség a fontosabb, vagy a vetés és az aratás?; Mindenki részesülhet-e a kenyérből és a borból, vagy aki nem dolgozik, ne is egyék?"
Majd ezeknek az országoknak saját vezetőik lettek. Néhol vezető testületet alapítottak, arra hivatkozva, hogy a király trónján csak a király ülhet, néhol névlegesen átvette valaki a király szerepét, mint első ember az országban, az igazi, a földműves király közvetlen alattvalója.
Ahogy telt az idő, az országok fórumokat rendeztek, majd azok mentén iskolákat alapítottak, ahol a vezetők olyasmiket kezdtek el tanítani, hogy milyen magból érdemes vetni, hogyan kell nemesíteni a magokat, hogy jobb termés legyen, miből kell készíteni a földműveléshez szükséges eszközöket, széltében vagy inkább hosszában érdemesebb-e barázdázni, és így tovább. A közösségi összeülések és mesélések eltünedezőben voltak, és egyre inkább szétvált az ország lakóinak a csoportja két részre: Voltak a korábbi vezetők, akik elemezték és tanították a földművelés többszörösen modernizált és letisztított folyamatát, és voltak a földművesek, akik csak a már letisztított folyamatot gyakorolták be, de máshoz azon kívül már nem értettek. Egy ideig még legalább a vezetőkből lett tanítók halványan emlékeztek rá, miért csinálják a föld művelését, de inkább annak a megtanítására fektettek nagy hangsúlyt, hogyan kell művelni a földet. Szépen lassan kikopott az emberemlékezetből a király, személyét már csupán egy torz legenda őrizte meg valamelyik könyvükben, amiben megküzdve a nomád vadak erőszakosságával összegyűjtötte a szelídebbeket, és arra tanította őket, hogy az év melyik szakában érdemes vetni, hogyan húzzák a barázdákat, milyen eszközöket használjanak és hogyan nemesítsék a magvakat. Azután a közös étkezések, a barátkozások, a mesék is egészen a múlt hamvába vesztek, és már csak annyi maradt, hogy a folyamatot ismerő földművesek robotoltak, majd heti egyszer bementek a fejadagjukért a tanítókhoz, amit hazavittek, megettek, és élték tovább kis életüket a házaikban. Ha nagy ritkán szóba elegyedtek egymással az emberek, néhány szót váltottak hétköznapjaikról, és ha véletlenül szóba került a földművelés, összevesztek azon, ki melyik részét tartja kivételesen fontosnak a folyamatban.
De beszélhettek is erről naphosszat, akár éveken át. Mert a magvakat hiába nemesítették, a folyamatokat hiába korszerűsítették, valamiért egyre soványabb és soványabb lett a termés. Egyre kevesebb jutott az embereknek, egyre szegényebbek lettek. Senki nem értette az okát, a tanítók azt feltételezték, gonosz szellemek járják a földeket, talán a nomád vadak kísértik és sanyargatják az országokat, így egyre harsányabban buzdították a földműveseket a folyamat precízebb és precízebb betartására.
Ebben a világban egy szép napon, ami ugyanolyan volt, mint réges-régen, mikor a földműves felbukkant, egy szegény szántóvető családban egy kisgyermek született, akinek csillagszemei voltak. A csillagszemeknek hála látta, hogy nem a folyamatban kell keresnie a megoldást a szántóvetők gondjaira, így amikor betöltötte a felnőttkort, elbúcsúzott családjától, és felkerekedett, mert eltökélte, hogy akárhol is van, ő ugyan megtalálja a földműves királyt, hogy tanácsot kérjen tőle...

-Gyere kicsim, kész van az ennivaló. Siess, edd meg, hogy mehessetek apával a templomba!
-Melyikbe megyünk? - kérdezte a gyermek, aki félig még a mese világában volt.
-Tudod, hogy ma apahét van, tehát az evangélikusba. Múlthéten volt anyahét, akkor a katolikusban voltunk. Emlékszel?
-Menj csak, majd máskor befejezem.- Nyugtatta meg nagypapa a gyereket. A kisgyermek felpattant, és kisüvített a szobából. A nagypapa messzibe révedő szemekkel nézett ki az ablakon, amikor a kocsi elhagyta a garázst a szülőkkel és a kisunokájával. Ő már túl öreg volt egy ilyen rövid útra is. Amint eltűnt az utcából az autó, a nagypapa megint elszenderedett. Egy gondolat halovány képe szállt el félálomba merült szemei előtt, a szántóvető ifjúról, aki útnak indult, hogy megkeresse a királyt, majd örök álomra zárta szemeit. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kutkereso.blog.hu/api/trackback/id/tr4312286443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.