Néha a szívnek is jó a víz...

Kútkereső

Szeress, és tégy amit akarsz. (Szt. Ágoston)

2017. február 05. - László Dávid

Érdekes dolgot hozott elém a minap a facebook look back today funkciója. Néhány éve feltettem az oldalamon egy kérdést: "Miért vagyunk erkölcsösek?"
Többféle választ kaptam rá az ismerőseimtől: "hogy ne zuhanjon szét a világ", "mert gyűlölöm a rosszat", stb. Ahogy figyeltem ezt az emléket, feltűnt, hogy van egy közös alap minden válaszban. Minden magyarázat az erkölcsösségre egy ellenválasz volt a világban zajló rosszra. 
De vegyük akármelyik erkölcsöt, mondjuk a hellén kultúráét. A görögöknél az erényes élet a boldogság feltétele volt, és annak hiánya boldogtalansághoz vezetett, vagyis ott is egyfajta ellensúlyt fejezett ki.

Az erkölcs funkciója kimondatlanul is az, hogy megkülönböztesse a jóként aposztrofált embereket a rosszaktól. És bevallom őszintén, csodálom, hogy a keresztények miért tudják olyan nehezen elfogadni, hogy a nem-vallásos emberek is képesek az erkölcsös életre. Hogy a humanizmusban az ember leválasztotta Istenről az erkölcsöt, előbbit kidobva, utóbbit a társadalom működéséért megtartotta, és használja is, nem rosszabbul, mint a keresztények.

Ha kicsit is végiggondoljuk, ez nem is olyan meglepő. Az erkölcs tulajdonképpen egy szabályzat arról, hogy milyen formában a legoptimálisabb az emberek együttélése. Ennyi. Miért kéne ehhez Isten? Társadalmi szerződést vallás nélkül is lehet írni, pusztán el kell jutnia egy maréknyi embernek egy olyan szintre, hogy társas lényként jobban boldogulnak, mint egyenként a vad világban. 

És ehhez szükség van egy szabályra, ami úgy korlátoz, hogy közben biztonságot és szabadságot ad. Ennek a szabályzatnak pedig a fejlődés, a béke és sok más külső állapot megteremtésén túl az is az előnye, hogy erősítheti az önbecsülésünket. Mert hát valljuk be, azért helyesen viselkedni másokkal szemben legalább annyira jó érzés, mint lázadni a rendszer ellen. Jogosítványt ad az embernek, aki birtokában van a társadalmilag elfogadott jó és rossz meghatározásainak, hogy a jóval azonosíthassa magát. Én egy kicsit ezt máshogy látom. Volt egy nagyon jó dialógus a Doctor Who c. BBC sorozatban, ami összegzi, mit gondolok én erről:

"D.- Mérges vagyok! Ez új. Tényleg nem tudom, mi fog történni.
K.-A jó emberek haragja nem veszélyes. Mert túl sok szabályuk van.
D.-A jó embereknek nincs szükségük szabályokra. Ne ma akarja megtudni, hogy nekem miért van olyan sok!"

goodbad.jpg

Ez a dialógus számomra rámutat egy nagyon fontos dologra, hogy az erkölcsös emberek nem feltétlenül jók, de mindenképp azok, akik inkább (lemondva egyes dolgokról) békében élnének egymás mellett, és az erkölcsiségük megkülönbözteti őket azoktól, akik csak a maguk érdekében élnek, nem törődve avval, kinek okoznak kárt. Vagyis szerintem nem lesz jó valaki attól, hogy erkölcsös. A szabályai mutathatják éppen azt is, milyen rosszakat tenne, ha nem lennének.
Innen pedig már csak néhány lépésre vagyunk attól a nietzschei gondolattól, hogy az erkölcsöt a gyengék találták ki, hogy ellensúlyozzák az erősek dominanciáját.
nicsefel.jpg

Viszont a dialógusban van egy másik érdekes mondat, azon felül, hogy a szabálykövető D. bevallotta, hogy a szabályai nem a jóságáról, hanem önmaga szörny-énjének féken tartásáról árulkodnak. Mégpedig hogy a jóknak nincs szüksége szabályokra. Persze jogosan merülhet fel a kérdés, hogy vannak-e ilyen emberek, és hol?

ww.jpg

"Szeresd Istent, és szeresd embertársaidat." 

Ezeknél nincs nagyobb szabály, ezt mondta Jézus. De ezek nem is a szó eddig használt értelmében szabályok. Hiszen a szeretetet nem lehet "betartani". Az vagy jön belőled, vagy nem, nem lehet azt mondani, hogy "nincs kedvem átadni a helyem az idős néninek a buszon, de szeretnem kell, ezért megteszem". A szeretet ezeket a dolgokat mind megelőzi. Ha van benned szeretet, és ez a szeretet arra késztet, hogy együtt érezz az idős néni terhével, átadod neki a helyed. Erre képes a szeretet. Az erkölcs fogalma teljesen új töltetet kap a szeretetből kiindulva. Nem szabályok gyűjtőfogalma lesz, hanem cselekedeteké, amikre a szeretet sarkall minket. Nem kötelességek, hanem késztetések. Nem feladatok, hanem fontos dolgok. Nem feladások, hanem együttérzések.

És az erkölccsel ellentétben miért van szükség Istenre a szeretethez? Mert egyébként is sokszor elfelejtünk szeretni. Sokszor terhes nekünk fenntartani a szeretetünket. Nehéz sokszor szeretni, mert a szeretetünk csak úgy lóg a levegőben, viszonzatlanul. Oly sokszor érezzük és hisszük, hogy szeretetünk értelmetlen, magára hagyott, viszonzatlan, törékeny, illékony, tápláléktalan. Mekkora erőt, megnyugvást jelent ezzel szemben azt érezni, hogy van valaki, aki mindig is és állandóan szeretett! Akinek a szeretetéből bármikor töltekezhetsz.
fall2014quotes11-4.jpg

Ez félelmetes lehet, lehetetlen, és ezért könnyű inkább elutasítani, kinevetni azokat, akik azt állítják, tapasztalatból beszélnek, mikor Isten szeretetét emlegetik. Mégis, akik szeretetből élnek, akár vallásosak, akár nem, azokban hatalmas erő van, és ezt nem lehet kinevetni. Ők tényleg máshogy élik meg a világunkat, mert valami olyasmivel vannak feltöltődve, ami kicsordul belőlük, és felfrissít mindent körülöttük. Ezt a valamit pedig kapják valahonnan, nem belőlük jön, csak rajtuk áramlik keresztül, mert nyitottak rá, és mert nem akarják birtokolni, maguknak megtartani. A boldogságot is csak az bírja el, aki megosztja. Az élet nagy misztériuma, a természetes állapota az embernek, ami mindent megelőz, és ami mindent más szintre emel.

A bejegyzés trackback címe:

https://kutkereso.blog.hu/api/trackback/id/tr4912175680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.