Kútkereső

Néha a szívnek is jó a víz...

Megbocsalás

"Megbocsátok, de nem felejtek."

Ez az emberiség legjobb válasza, amit megszült a törésekre a kapcsolataiban. Evvel akarja helyreállítani a kapcsolatát, miközben megóvja magát az újabb koppanástól. Ha ugyanis megint azt látja, hogy ez következik, akkor nem fogja elkövetni megint azt a hibát, hogy elmegy a törésig. Akkor még időben behúzza a féket, mert emlékszik, hogy ennek ez lesz a következménye. Bölcs, megfontolt, előrelátó. Ezzel a módszerrel nem kockáztat, biztosra megy. A helyzet magaslatára kerül. Ezzel az érzettel egyből bíróként ki is mondhatja az ítéletet: Megint ez lesz, bazdmeg! 

És mi tagadás, valamikor igazunk is van. Jól jött az elővigyázatosság. Bölcs dolog volt nem-felejteni. Megúsztuk a koppanást. De azért tegyük fel a kérdést: Mennyi felelősségünk van az eredményben? 

-Na, ezt most hogy érted?-

Hát úgy, hogy az elővigyázatosságunk vajon mennyire befolyásolta a kapcsolatot? Mennyi volt benne a biztonság, és mennyi az önbeteljesítő jóslat? Mennyire ment a megbocsátás kárára a nem-felejtés? A kettő ugyanis nehezen fér meg egymás mellett. Egyrészt azért, mert a megbocsátást nem csak a másiknak adjuk, hanem elsősorban a bennünk megmaradt negatív érzésnek a másik felé. Másrészt pedig mert jó, elengedjük a sérelmet, de nem tudjuk csak ismeretként kezelni a tettet, mindig marad negatív érzelmi töltete, ami Szarumán szemeként figyeli a másikat, és valójában, mikor ezt az idézetet használjuk, akkor ezt értjük mi nem-felejtés alatt. Akkor mi most tényleg elengedtük?

Végül is nincs benne kivetnivaló, ha nem törekszünk tiszta lapra. Az az illúziónk ugyanis ne legyen, hogy a tiszta lap ezt jelenti. A tiszta lap kőkeményen azt jelenti, hogy ebben az esetben nem félünk az előző negatív érzéstől. A tiszta lap kockázatos, azt a bebiztosítás pokróca alól csak naivitásnak tudjuk gúnyolni, elővigyázatlanságnak, mert lehetőséget teremt újra ugyanannak a sérülésnek.

Viszont megbocsátani, de nem-felejteni csak egyszer lehet. Ha utána ugyanazt véljük tapasztalni, akkor szankcionálnunk kell. Ezt ígértük a nem-felejtéssel. Megbocsátani, de nem felejteni nem lehet hetvenszer hétszer, annak mi értelme lenne? Egyszer megtörtént, és megbocsátottam, de avval a feltétellel, hogy nem felejtettem el. És nem csak tudok róla, mint hogy egy ismerősöm régen drogozott, de már jó útra tért. Nem felejtem el, mennyire szar volt, amikor az volt. Ez egy kitétel a szövetségben. Kivéve-ha megbocsátás, ami valamennyire eleve elrendeli a kapcsolat sorsát. Átokhatározat.

Hetvenszer-hétszer csak kőkeményen, tiszta lappal lehet megbocsátani. De az túl veszélyes, az túl sok sérülést enged meg. Ki kell dugni megint a lábam a pokrócból, akkor is, ha már egyszer hideg volt a padló, de nem azt várni a padlótól, hogy megint hideg lesz majd, mert akkor előítéletekkel lépek rá, és megijedek, akármit is tapasztalok. Önbeteljesítő jóslat. 

Tiszta lappal kezdeni elsőre olyan, mint önmagunk józan eszének ellent mondani. Persze, nem is lehet másmilyen, hiszen ilyen őrültséget is csak az kérhet tőlünk, aki fölötte áll a józan észnek. Aki nem fér bele ebbe a józan észbe. Ugyanolyan őrültség hallgatni rá, és tiszta lappal kezdeni, mint hinni benne. Jézusnak valószínűleg fingja sem volt a sérelmekről, amikor erre kért minket... :D

Bocsánat, de nem bírom ki nevetés nélkül, amikor ezt az utolsó mondatot leírtam. De most komolyan, Jézus sült bolond volt, vagy robot, vagy pszichopata?
Vagy, annyira szeretett, hogy töretlen maradt felénk a bizalma hetvenszer hétszer is? Neki tényleg nem volt szüksége takaróra, hogy melegen tartsa magát? Mi fűtötte őt annyira, hogy ilyesmit kinézzen belőlünk? Hogy arra buzdítson, bocsássunk meg hetvenszer hétszer! Milyen drogot szedett, hogy ennyire drasztikusan látta a sérülések és a kapcsolatok mérlegét?!

Persze Ő, ha nem az előbbiek közül valamelyik, akkor Isten fia volt, vagyis übermensch. Neki ez megy. De ez akkor legyen csak az ő reszortja. Nekünk túlságosan sokat jelent a fájdalom, hogy elengedjük... 
Ez most nem tisztán szarkazmus, van benne igazság. Nekünk nagyon sokat jelent a fájdalom, a csalódás, a keserűség, a félelem. Annyira, hogy nemcsak egyes eseteket, hanem életünk komplett területeit képesek vagyunk negatív tapasztalatokra vagy feltételezésekre alapozva negatívan narrálni, hogy elkerüljük a sérülés lehetőségét. Kimondjuk rá az átokhatározatot, evvel eleve elrendelve a sorsát az életünkben. 

Jézusnak könnyű, az Isten fiának a forrása kiapadhatatlan, mi csak az Ember fiai vagyunk, a mi képességeinknek vannak korlátai. Az Ember fia képes a sérülésre, meg tudja szenvedni, amit az ember megszenved ilyenkor. Az Ember fiának eszébe nem jutna ilyen őrültség, mint a tiszta lap. Ő tudja, mennyi szenvedéslehetőségtől szabadul meg, ha kimondja az átokhatározatot. 

-Na várj, én azt hittem, Jézus is Ember fia... áá! Szarkazmus. Jó, jó, emberfiaként értve kéri, de akkor se lehet bizonyos esetekben tiszta lappal indítani! Vannak olyan helyzetek, amikor nem lehet valamit büntetlenül hagyni, te is elismerted, hogy néha jól jön a józan ész, és a nem-felejtés!-

Valóban. De miért kéne mindenkinek mindent mindig megbocsátani? Erre már tényleg csak az Isten lehet képes. Amire én akartam utalni, az az, hogyha a megbocsátás mellett döntesz, akkor az legyen nagyon határozott. Egy határozott döntést pedig csak nagyon körültekintően lehet meghozni. Ha valaki túl nagy sebet ejtett rajtam, embertelen lenne követelni a megbocsátást tőlem. Amúgy is embertelen követelni. Megbocsátást én szerzek, az én döntésem, független az elszenvedett sérelem okozójától. Bennem zajlik, és hosszú idővel, amikor a seb már begyógyult. De azt is tisztázzuk akkor, hogy ez önmagában nem jelenti a kapcsolat újrakezdését. Csak a sérelem elengedését, a rossz emlék kísértés-mentességét. Hogy megbocsátasz, vagyis feloldozod magad a rossz érzések alól, meghagyva csak a tényt, de nem akarsz a másikkal tovább kapcsolatban lenni, mert úgy gondolod, az nem kedvezne egyikőtöknek se, teljesen rendben van. De ha kapcsolatban maradtok, mert fontos a másik személye, akkor ne tegyél bele kivéve-ha kitételeket, mert avval csak elrejtesz a kapcsolatotokban egy átokhatározat-bombát, ami bármikor robbanhat. És nem csak ő robbanthatja fel, hanem te is félelemből.

Hogy egy példával éljek, ha a bátyám megeszi a pudingomat, mindegy miért tette, nekem rosszul esett. Ha önzőségből, ha azért, mert pudingfüggő, megbocsátanom neki akkor is a magam döntéséből kell. Magamban elengedni a veszteség érzését. Ha ezután eldugom a pudingot, mert félek, hogy ugyanez fog történni, nem-felejtek, akkor meghagyok köztünk egy feszültséget, és ha úgy alakul, hogy eltűnik a puding, akár én felejtettem el, hova tettem, akár ő ette meg, először őt fogom gyanúsítani. Máris robban a bomba.
De mondok drasztikusabbat. Ha egy barátom pedofil, és megerőszakolta a gyerekemet, akkor pont leszarom, hogy milyen indíttatása volt rá. Egyáltalán nem vagyunk kötelesek megbocsátani. De ha fel tudjuk dolgozni a sérelmet, és meg tudok bocsátani neki, akkor ha legközelebb egy gyerek bevádolja, hogy fogdosta őt, nem az lesz bennem, hogy csak és kizárólag a gyereknek adok hitelt, és neki nem, mert ő már csinált ilyet. Persze nem vagyok köteles az elengedettséggel együtt megtartani vele a kapcsolatot. Ha valaki megakarja menteni a gusztustalanságától, akkor kezelni kell, és ez sem az én feladatom. A mi "értékeink nem férnek össze", nem haragszom már, de nem szeretnék a barátja lenni. Az igazságszolgáltatás pedig úgyis ítéletet mondott a bűne miatt a szabadsága, a jövője, az élete felett, elvégezte a dolog morális részét, az érzelmi részen, a személyes részen dolgozás marad az én feladatom.

maxresdefault.jpg

Talán így lehetne összegezni ezt az egészet: Tedd szabaddá magad mindentől a megtört kapcsolatban, amennyire csak lehetséges. Indíts tiszta lappal, vagy tartsatok szünetet, vagy válj el békében, de az emlékek viharát is feloldva. Vagy tarts haragot, ha nem megy még ez a dolog. De semmiképp se átkozz meg valakit gyanakvással, feltételekkel, csak hogy kapcsolatban maradjatok, mert előbb-utóbb ezek felszínre kerülnek vagy miattad, vagy miatta.

Nem terhes tudnom. Megbocsátottam. Úgy nézek rád, mint ahogy mindig is néztem.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kutkereso.blog.hu/api/trackback/id/tr6812119277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Még nincs kultúrája kis hazánkban, de teszek egy lépést afelé, hogy megadjam a lehetőséget neked a támogatásra, ha tetszik, amit csinálok. Javaslatot is tehetsz, és az egész névtelen. (Ezt nem verik nagy dobra ott fent, de veheted tizednek is. ;) )  

 

A szerzőről:

11182156_470080469814537_6846388005726535320_n.jpg

László Dávid vagyok, egyetemista. Nyitott vagyok a világ felém sugárzó impresszióira. Élményekből, felismerésekből formálok bejegyzéseket, amik lecsapódnak bennem. Vállalom a szubjektivitást. A cikkeim főleg spirituális, filozófiai, lélektani témákban mozognak. Nem kell félretenned a meggyőződéseidet, miközben olvasol, csak arra kérlek, légy nyitott. Rám, és magadra is. Ha megszólíthatok benned mélyen valamit, ha valamelyik cikkem lehet egy lépésnyi föld a lábad alatt életed hosszú útján, elértem a célom. Ezért kérlek, ne egyetlen cikk után rakj be egy dobozba. Olvass el párat. Köszönöm, hogy ellátogattál ide.

Facebook

Címkék

101-es szoba (1) antikrisztus (1) autentikus (1) ayahuasca (1) a hétfejű tündér (1) a kis herceg (2) bálványok (5) becsatornázott boldogság (1) biblia (7) bizalom (2) bizonyságtétel (1) botrány (1) bűn (3) bűntudat (2) Calvinist (1) citromos kávé (40) család (1) csend (1) csoda (1) dicsi zene (2) diszkókeró vs. könyvtárkeró (1) dogma (1) drahma (1) egyenlőség (1) egyház (13) egy igazság (3) egy kis filó (15) életfilozófia (1) ellenség (1) előfagyasztott világnézet (2) emergens (1) empátia (4) énekek éneke (3) engesztelő áldozat (2) erkölcs (2) erőszakmentes kommunikáció (1) érzékelésszűrő (1) evangelikál (5) evolúcióelmélet vs. teremtéselmélet (1) farizeus (2) fasizmus (1) favágó (1) felelősség (1) felszabadítás (2) feltámadás (1) felvilágosodás (1) feminizmus (1) filmek (1) filmkritika (2) fogyatékkal élők (1) fontos (1) függőség (3) gender (1) gondviselés (4) gyónás (1) hagyomány (3) házasság (2) hímsovinizmus (1) hitbiztonság (2) homozoológia (1) hős (1) humanizmus (2) iddqd (1) igazság (1) igen-nem (1) igés képek (1) imádkozás (3) írásértelmezés (4) irónia (3) irracionális (1) istenkép (10) istentől távol (4) isten trilógia (3) ítéletmentes (1) ítélkezés (3) jedivallás (1) Jézus (14) jók és gonoszok (3) kapcsolatok (1) karácsony (1) karma (1) káté (1) kegyelem (11) keresztény kultúra (13) kezdet (1) kísértés (1) könyvek (4) könyvek hercege (2) kritikus gondolkodás (10) kútkereső (10) lázadás (2) lélek (4) lelkész (2) limitált észosztás (1) magány (1) megbocsátás (6) megszentelődés (1) megtérés (1) megváltás (7) melegek (4) méltóság (2) mémek (1) migránsok (2) misztika (2) mit tudhatok? (1) narratívák (12) negatív teológia (1) nemi szerepek (1) nyitott szív (1) önismeret (18) önmegvalósítás (7) ördög (2) pápa (1) paradigmaváltás (3) párkapcsolat (5) patológiás (1) predesztináció (1) prédikáció (2) pride (1) reformáció (1) remény (1) rorschach (1) safe space (1) santo daimi (1) sebek (1) sebezhetőség (3) sokakért vagy mindenkiért (1) sors (2) south park (1) szabadság (5) szemléletváltás (11) szemnek láthatatlan (1) szent és profán (4) szeretet (1) szex (3) szív (1) szívből jövő (1) szomorkultúra (2) társadalom (3) teológiai lábnyom (3) thészeusz hajója (1) ti vagytok a föld sója (1) tudattalan (1) túlvilág (1) türelem (1) újkálvinizmus (3) útkeresés (2) utópia (2) vágyak (2) vallás (17) weöres (1) Címkefelhő