Kútkereső

Néha a szívnek is jó a víz...

Citromos Kávé - Instant keró bölcsesség

Gyerekek, én nem akarok semmi rossznak az elrontója lenni, és néha nekem is örömet okoz az, amikor a kedvenc könyvemből visszalátok egy-egy idézetet egy képen, ami jól summázza azt a gondolathalmazt, ami bennem kialakult a könyvről, vagy annak egy részéről.

Nem szándékozom elvitatni a citátum hasznát, és értelmét, csupán a veszélyeit is szem előtt szeretném tartani. 
A dekontextualizált mondatok rengeteg félreértésnek lehetnek a melegágyai. Ez különösen fontos szempont, ha olyan mondatokról van szó, amire az életvitelünket alapozzuk. Nem rigolyáskodásból mondom, csupán azt tapasztalom, hogy még mi magunk sem vagyunk teljesen tisztában egy-egy bibliai szöveg mondanivalójával, mert az abból kiemelt mondatot már jól szételemezték nekünk egy igehirdetésben, és eszünkbe se jut, hogy elvonatkoztassunk attól az eseti értelmezéstől, és magunk is fáradozzunk az "arany előbányászásán". Ha pedig más értelmezést kapott emberekkel találkozunk, eléggé megnehezíti a kapcsolatfelvételt a "táposcsibe" állapotunk. 

Aminek a kapcsán pedig most előjött belőlem ez a fintorgás, azok az igés képek, ahol még ráadásul szembeötlően könnyű egy határozott értelmezéssel feltölteni egy kivett mondatot, pusztán a mögé lőtt vizuális adalék miatt. Mindezek után meglepő lehet, hogy ezt mondom, de  eszemben sincs bojkottálni az igeképeket. Én nem az a fajta blogger vagyok, aki megfogalmaz egy kritikát, aztán arra buzdít mindenkit, hogy kategórikus szellemben határolódjon el a dologtól, különben bemocskolja a hitét, világnézetét, hovatovább elkárhozik. 

Én inkább megmutatom a saját kedvenc válogatásomat ezekből az igés képekből. Evvel titeket is valamennyire kreativitásra buzdítva. Feel free to have fun!

Íme:

 kk1.jpg

kk2.jpg

kk3.jpg

kk4.jpg

kk6.jpg

kk7.jpg

kk8.jpg

kk12.jpg

kk14.jpg

kk15.jpg

kk17.jpg

kk18.jpg

kk19.jpg

kk20.jpg

kk21.jpg

kk23.jpg

janos_3_16.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://kutkereso.blog.hu/api/trackback/id/tr7112052337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Még nincs kultúrája kis hazánkban, de teszek egy lépést afelé, hogy megadjam a lehetőséget neked a támogatásra, ha tetszik, amit csinálok. Javaslatot is tehetsz, és az egész névtelen. (Ezt nem verik nagy dobra ott fent, de veheted tizednek is. ;) )  

 

A szerzőről:

11182156_470080469814537_6846388005726535320_n.jpg

László Dávid vagyok, egyetemista. Nyitott vagyok a világ felém sugárzó impresszióira. Élményekből, felismerésekből formálok bejegyzéseket, amik lecsapódnak bennem. Vállalom a szubjektivitást. A cikkeim főleg spirituális, filozófiai, lélektani témákban mozognak. Nem kell félretenned a meggyőződéseidet, miközben olvasol, csak arra kérlek, légy nyitott. Rám, és magadra is. Ha megszólíthatok benned mélyen valamit, ha valamelyik cikkem lehet egy lépésnyi föld a lábad alatt életed hosszú útján, elértem a célom. Ezért kérlek, ne egyetlen cikk után rakj be egy dobozba. Olvass el párat. Köszönöm, hogy ellátogattál ide.

Facebook

Címkék

101-es szoba (1) antikrisztus (1) autentikus (1) ayahuasca (1) a hétfejű tündér (1) a kis herceg (2) bálványok (5) becsatornázott boldogság (1) biblia (7) bizalom (2) bizonyságtétel (1) botrány (1) bűn (3) bűntudat (2) Calvinist (1) citromos kávé (40) család (1) csend (1) csoda (1) dicsi zene (2) diszkókeró vs. könyvtárkeró (1) dogma (1) drahma (1) egyenlőség (1) egyház (13) egy igazság (3) egy kis filó (15) életfilozófia (1) ellenség (1) előfagyasztott világnézet (2) emergens (1) empátia (4) énekek éneke (3) engesztelő áldozat (2) erkölcs (2) erőszakmentes kommunikáció (1) érzékelésszűrő (1) evangelikál (5) evolúcióelmélet vs. teremtéselmélet (1) farizeus (2) fasizmus (1) favágó (1) felelősség (1) felszabadítás (2) feltámadás (1) felvilágosodás (1) feminizmus (1) filmek (1) filmkritika (2) fogyatékkal élők (1) fontos (1) függőség (3) gender (1) gondviselés (4) gyónás (1) hagyomány (3) házasság (2) hímsovinizmus (1) hitbiztonság (2) homozoológia (1) hős (1) humanizmus (2) iddqd (1) igazság (1) igen-nem (1) igés képek (1) imádkozás (3) írásértelmezés (4) irónia (3) irracionális (1) istenkép (10) istentől távol (4) isten trilógia (3) ítéletmentes (1) ítélkezés (3) jedivallás (1) Jézus (14) jók és gonoszok (3) kapcsolatok (1) karácsony (1) karma (1) káté (1) kegyelem (11) keresztény kultúra (13) kezdet (1) kísértés (1) könyvek (4) könyvek hercege (2) kritikus gondolkodás (10) kútkereső (10) lázadás (2) lélek (4) lelkész (2) limitált észosztás (1) magány (1) megbocsátás (6) megszentelődés (1) megtérés (1) megváltás (7) melegek (4) méltóság (2) mémek (1) migránsok (2) misztika (2) mit tudhatok? (1) narratívák (12) negatív teológia (1) nemi szerepek (1) nyitott szív (1) önismeret (18) önmegvalósítás (7) ördög (2) pápa (1) paradigmaváltás (3) párkapcsolat (5) patológiás (1) predesztináció (1) prédikáció (2) pride (1) reformáció (1) remény (1) rorschach (1) safe space (1) santo daimi (1) sebek (1) sebezhetőség (3) sokakért vagy mindenkiért (1) sors (2) south park (1) szabadság (5) szemléletváltás (11) szemnek láthatatlan (1) szent és profán (4) szeretet (1) szex (3) szív (1) szívből jövő (1) szomorkultúra (2) társadalom (3) teológiai lábnyom (3) thészeusz hajója (1) ti vagytok a föld sója (1) tudattalan (1) túlvilág (1) türelem (1) újkálvinizmus (3) útkeresés (2) utópia (2) vágyak (2) vallás (17) weöres (1) Címkefelhő