Néha a szívnek is jó a víz...

Kútkereső

Citromos kávé - Kék madár

2016. október 07. - László Dávid

Egyszer a király magához hívatta a pásztorlegényt, mivel hallott már annak bölcsességéről, de maga akart meggyőződni róla. Megkérdezte hát tőle, hogy meddig tart az örökkévalóság.
A pásztorlegény gondolkozott egy darabig, majd így felelt:
-Messze a tengeren túl van egy sziget, azon pedig egy hatalmas hegy, szín gyémántból. Akkora, hogy egy napba telik megmászni, 's kettőbe megkerülni. Minden száz évben a világ másik végéről odarepül egy kis kék madár, hogy kifenje rajta a csőrét. Amikor az a hegy a földdel válik egyenlővé, akkor telik el az örökkévalóságból egy másodperc.

Nehéz dolog a türelem, és sokszor tűnnek a percek is örökkévalóságnak, főleg ami a reményeinket illeti. Persze nem vagyunk képesek felfogni a valódi örökkévalóság érzését. Ha viszont tudunk vetni akár egy homályos pillantást is az elejére a történetbeli végtelennek, ahogy a pásztorlegény, akkor rögvest megváltozik a reményeinkhez fűződő viszonyunk.

A reményt, ahogy egy japán közmondás tartja, a kétségbeesés szüli. Van benne valami, hiszen legnagyobb igyekezetünk ellenére is, nehéz szétválasztanunk a reményt a türelmetlenségtől. A remény beteljesülését türelmetlenül várjuk, ha kétségbe vagyunk esve. Ha félünk az ellenkezőjétől, vagy a hiányától. Ekkor minden másodperc, ami eltelik a beteljesüléség, vagy a bukásig, egy örökkévalóságnak tűnik.

diamond-peak-idaho.jpg

Nem tudni, mi készteti a kék madarat, hogy megküzdjön az úttal azért, hogy a hegyhez érve megélezze a csőrét. Tetszeni akar a szerelmének, élelmet gyűjteni magának, családjának, felkészülni a harcra, vagy csak a földdel egyenlővé tenni a gyémánthegyet? De állhatatosan végzi a dolgát, és biztos nem ok nélkül teszi. Gyanítom, hogy szeretetből, ugyanis csak a szeretet, meg a bosszú képes arra ösztönözni valakit, hogy ennyiszer átszelje a világot. De még a bosszú sem ad erőt ennyi ideig.

Ha meg tudjuk érteni a madárka állhatatosságát, semmi kétségünk sem lesz afelől, hogy a célja elérésében, akármi legyen is az, nincs türelmetlenség. Kitartó, erre pedig a félelem nem, csak a szeretet serkentheti. A félelem ugyanis sürgeti az embert, és megfojtja a szeretetet, a szeretet viszont elsöpri a félelmet, és megértésre buzdít, ami türelemmel jár.

images.jpg

A reményünk is csak akkor teljesedhet ki, ha szeretetből fakad, nem kétségbeesésből. Akkor van hozzá türelmünk. Akkor nem tart egy örökkévalóságig, csak ameddig szükséges. Addig pedig végezzük a dolgunkat, legyen példa előttünk a kis kék madár.

A bejegyzés trackback címe:

https://kutkereso.blog.hu/api/trackback/id/tr5811778297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.