Kútkereső

Néha a szívnek is jó a víz...

Safe space-t a sebezhetőségnek

Mindenki egyenlő, de egyesek egyenlőbbek a többieknél. - George Orwell

Amikor Orwell az Állatfarm c. könyvében ezt a mondatot lejegyezte, akkor azt a sztálini Szovjetunió látszólagos szocialista értékrendje mögötti valódi érdekekre értette. Fontos hozzátenni, hogy Orwell maga is baloldali volt saját hazájában, Angliában, mégis, ahogy megvalósulni látta a szocializmust keleten, képtelen volt azt összeegyeztetni avval az eszmével, amit követett. Maga az Állatfarm zseniálisan mutatja be allegóriákon keresztül, ahogy az alsó réteg fellázad az oligarchák ellen, majd az abból kiemelkedő új vezetők az egyenlőség eszméjét köpönyegforgató módon használják, hogy az utált, elüldözött oligarchákhoz hasonlóan, bár náluk ügyesebben, burkoltabban uralkodhassanak a népen. Mindenkinek ajánlom a könyvet, aki szeretne betekintést nyerni a múlt évszázad egyik legnagyobb volumenű szellemi áramlatának az egyéni érdekekkel beszennyezett történelmi megvalósulásába – zseniális.

De talán Orwell nem is gondolt bele abba, hogy művének mottója egy évszázaddal később, kiemelve a regény kontextusából, más értelmezésben egy újabb problémára mutathat rá: az ultraliberalizmusra.

2015-ben már elérkeztünk oda, hogy beszélhettünk erről a fogalomról, mint létező jelenségről. Talán a legátfogóbban a South Park legújabb, 19. évada dolgozta fel azt a társadalmi fejetlenséget, ami testet öltött a középosztálybeli privilegizált heteró fehér emberek körében: political correctness a legmesszebbmenőkig.
Maga a megmozdulás ugyan létező alapokon áll – léteznek egymástól egzisztenciális, etnikai, kulturális, egészségügyi, nemi, ideológiai, stb. alapon elkülönített rétegek a társadalomban - mégis elért egy olyan szintet, ahol már az emberek nem mernek egymással olyan kérdéseket megvitatni, ami kívül esik a komfort zónájukon. Az egymástól való eltávolodás már kézzel fogható a tabuk sokasodása miatt, amivel nem szabad foglalkoznunk, mert nem vagyunk esetleg érintettek a dologban.

1002373-10207761361336432-1811231467032770714-n-2167616207.jpg

Pedig oly sokunk csak arra vágyik, hogy lássa annak az arcán, akit azért választ, mert megosztaná vele a tragédiáját, hogy „megértelek, veled vagyok”.

 

-Neem , akkor is, ha a legnagyobb jóindulatból fakad, ez már túlságosan belemászik a személyes terembe, és nem lehet velem senki ott, ahol a leggyengébb vagyok, mert kihasználhat, meg amúgy is, a törékenység nem összeegyeztethető a jelenlegi – bármit elérhetsz – világszemlélettel.

-A valóság az, hogy tökéletlenek vagyunk, és küszködnünk kell, de érdemesek vagyunk a szeretetre.

 

A safe space kártyával azonban nem egy biztonságos teret kívánnak megteremteni az azt kijátszók, ahol nem érheti őket értelmetlen gyűlöletbeszéd, verbális vagy fizikai diszkrimináció, hanem kizárnak minden, a sajátjukkal ellentétes álláspontot. Ezek nélkül azonban a szellemi fejlődés, a szólásszabadság, és a tolerancia is elsikkad. Állítólagos leghőbb vágyuk, az érzéseikről való szabad és őszinte beszélgetés veszik oda, ha kialakítanak egy zónát maguk körül, amin nem engednek be semmi olyat, amit nem tudnak elfogadni. Ez a biztonságos tér úgy néz ki, mint egy, a valóságtól leválasztott dimenzió, ahova a centrumon, az egyénen kívül csak tükrök kerülhetnek be, amik ugyanazt és ugyanúgy mutatják, amit az egyén gondol.

A safe space warriorok jelmondata lett egy Yale-es diák kifakadása: "Nem akarok vitatkozni. Csak beszélni a fájdalmamról.”

Beszélni a fájdalmunkról csak másoknak lehet. Akiben van értő hallgatás, az ott tud lenni a beszélővel, ahogy fentebb írtam, megérti, vele van. Ezután lehet lehetőséget adni a vitatkozásnak, és a vitának kell safe space-t teremteni: Vitatkozni érvekkel, gyűlölködés, trollkodás nélkül, tisztán, belátóan, hibát elfogadva, az érvényre juttatott érvet elismerve lehet. Sajnos az emberek többségének nincs vitakultúrája, és emiatt nagy részben a mai oktatás a felelős. A tanulmányaik alatt kellene az embereknek elsajátítani a vitatkozás és az érvelés mesterségét, egyfelől, hogy ne lehessen őket rászedni bármi látványos, de gyenge lábakon álló eszmefuttatással, másfelől, hogy megértsék egymást, és bővítsék gondolataikat.

tumblr_m016xfljri1r2h2t3o1_250.gif

(Ezek hiányában talán még érthető is, hogy egy ország vezetőjének kell felvilágosítania az egyetemi hallgatókat arról, hogy miért is hasznos a különböző nézetű embereknek, ha ütköztetik az érveiket, ahelyett, hogy különböző szankciókkal igyekeznek kiirtani a köztudatból, ami egyeseknek sértő.)

A kíméletlen, vérhabos szájú cenzúra új alakját ismerhetjük meg az ultraliberalizmusban: Mindenki egyenlő, de egyenlőbbek azok, akik úgy látják a világot, ahogy én.

(Így történhetett meg az, hogy mindenki fájdalmat és együttérzést fejezett ki egy francia vicclap szerkesztősége iránt, amikor terroristák támadták meg őket, amiért személyes sértésnek vették egy-két cikküket, de egy fiatalt letartóztattak, amikor a lap stílusában és szellemében rajzolt vicces képet tett közzé a szerkesztőség haláláról - a rajzot ráadásul nem is ő csinálta.)

Ahogy látom, az a diktatórikus féreg, ami a nagy konzervativizmus és bigottság illemtől és fegyelemtől pirosló almájának héja alatt kövéredett, most a liberális értékrendbe is belefúrta magát. Az önhipnózis egy új fokára léptünk, ahol annyira biztosak vagyunk az individuum szabadságában, hogy bármit ráhagyunk, amiről azt hiszi, jót tesz neki.

(Így hagyhatunk például egy kanadai többgyerekes családapát, hogy hatéves kislányként élhessen, mert hiszünk abban, hogy csak ő tud segíteni önmagán, és nekünk nem szabad közelednünk felé, még megértenünk sem szabad, csak elfogadnunk. )

Ebben a nagy ráhagyásban pedig kezdjük elhagyni azt az alaptulajdonságunkat is, hogy társas lények vagyunk, és szükségünk van egymásra. Talán azért csináljuk mindezt, mert félünk beismerni, hogy mind sebezhetőek vagyunk. Mert a világ azt sugallja, hogy szégyen sebezhetőnek lenni, miközben a legbátrabb dolog épp ennek a beismerése. Ha van valami, amire Jézus megtanított a körülöttem élők szeretésével kapcsolatban, hogy saját magam és mások gyengeségei tesznek igazán megértővé, szerethetővé minket egymás iránt.

o_174b6dab051f78c2-0.jpg

Pilinszky mondta egyszer, hogy azért nem szereti a pszichológusokat, mert ők az emberekben problémákat látnak, és azokra megoldást keresnek. Pedig az embereknek tragédiáik vannak, és irgalomra van szükségük.

A safe space warriorokkal is az a legnagyobb baj, hogy problémákat látnak, és egyszerű megoldásokat keresnek rájuk. Ami nem fér be a saját prokruszteszi ágyukba, annak levágják a lábát. Pedig az irgalom, a részvét más személy tragédiája, nehéz sorsa iránt nem csikarható ki módszeres tisztogatással. A pc-ktől eredő verbális dzsentrifikáció teljesen megöli az őszinte és nyílt kommunikációt, aminek a helyébe a saját Újbeszél szótárukat akarják rakni. Abban már nincs helye olyan szavaknak, amik nem elég sterilek ahhoz, hogy pártatlanok maradjanak, és ne fejezzenek ki mikroagressziót, amitől beindul a trigger warning.

cartman-gets-beat-down.jpg

Hogy a végére is érjek a gondolataimnak:

Arra buzdítok mindenkit, hogy önszántunkból igyekezzünk elfogadni a körülöttük levőket olyannak, amilyenek, és nem azért, hogy megfeleljünk a jelenlegi divatfilozófiáknak. Keressük a lehetőségeket, hogy embertársak legyünk, még akkor is, ha ez nem fér bele abba a leplezett egymással való nemtörődésbe, ami a modern individualizmus ködfátylába burkolózik. Teljes lélekkel figyeljünk oda egymás belső tragédiáira, ne hagyjuk csak annyiban, hogy mindenki menjen a saját, tökéletlen gondolkodása után. Legyen bátorságunk vállalni egymás előtt saját sebezhetőségünket. Ebbe én is örömmel beletartozom, és remélem, hogy az én belső tragédiáimat is értőn meghallgatják mások, ettől gyógyulok én is.

A bejegyzés trackback címe:

https://kutkereso.blog.hu/api/trackback/id/tr68263800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Még nincs kultúrája kis hazánkban, de teszek egy lépést afelé, hogy megadjam a lehetőséget neked a támogatásra, ha tetszik, amit csinálok. Javaslatot is tehetsz, és az egész névtelen. (Ezt nem verik nagy dobra ott fent, de veheted tizednek is. ;) )  

 

A szerzőről:

11182156_470080469814537_6846388005726535320_n.jpg

László Dávid vagyok, egyetemista. Nyitott vagyok a világ felém sugárzó impresszióira. Élményekből, felismerésekből formálok bejegyzéseket, amik lecsapódnak bennem. Vállalom a szubjektivitást. A cikkeim főleg spirituális, filozófiai, lélektani témákban mozognak. Nem kell félretenned a meggyőződéseidet, miközben olvasol, csak arra kérlek, légy nyitott. Rám, és magadra is. Ha megszólíthatok benned mélyen valamit, ha valamelyik cikkem lehet egy lépésnyi föld a lábad alatt életed hosszú útján, elértem a célom. Ezért kérlek, ne egyetlen cikk után rakj be egy dobozba. Olvass el párat. Köszönöm, hogy ellátogattál ide.

Facebook

Címkék

101-es szoba (1) antikrisztus (1) autentikus (1) ayahuasca (1) a hétfejű tündér (1) a kis herceg (2) bálványok (5) becsatornázott boldogság (1) biblia (7) bizalom (2) bizonyságtétel (1) botrány (1) bűn (3) bűntudat (2) Calvinist (1) citromos kávé (41) család (1) csend (1) csoda (1) dicsi zene (2) diszkókeró vs. könyvtárkeró (1) dogma (1) drahma (1) egyenlőség (1) egyház (13) egy igazság (3) egy kis filó (15) életfilozófia (1) ellenség (1) előfagyasztott világnézet (2) emergens (1) empátia (4) énekek éneke (3) engesztelő áldozat (2) erkölcs (2) erőszakmentes kommunikáció (2) érzékelésszűrő (1) evangelikál (6) evolúcióelmélet vs. teremtéselmélet (1) farizeus (2) fasizmus (1) favágó (1) felelősség (1) felszabadítás (2) feltámadás (1) felvilágosodás (1) feminizmus (1) filmek (1) filmkritika (2) fogyatékkal élők (1) fontos (1) függőség (3) gender (1) gondviselés (4) gyónás (1) hagyomány (3) harag (1) házasság (2) hímsovinizmus (1) hitbiztonság (3) homozoológia (1) hős (1) humanizmus (2) iddqd (1) igazság (1) igen-nem (1) igés képek (1) imádkozás (3) írásértelmezés (4) irónia (3) irracionális (1) istenkép (11) istentől távol (4) isten országa (1) isten trilógia (3) ítéletmentes (1) ítélkezés (3) jedivallás (1) Jézus (14) jók és gonoszok (3) kapcsolatok (1) karácsony (1) karma (1) káté (1) kegyelem (12) keresztény kultúra (13) kezdet (1) kísértés (1) könyvek (4) könyvek hercege (2) kritikus gondolkodás (10) kútkereső (10) lázadás (2) lélek (4) lelkész (2) limitált észosztás (1) magány (1) megbocsátás (6) megszentelődés (1) megtérés (1) megváltás (7) melegek (4) méltóság (2) mémek (1) migránsok (2) misztika (2) mit tudhatok? (1) narratívák (12) negatív teológia (1) nemi szerepek (1) nevelés (1) nyitott szív (1) önismeret (18) önmegvalósítás (7) ördög (2) pápa (1) paradigmaváltás (3) párkapcsolat (5) patológiás (1) predesztináció (1) prédikáció (2) pride (1) reformáció (1) remény (1) rorschach (1) safe space (1) santo daimi (1) sebek (1) sebezhetőség (3) sokakért vagy mindenkiért (1) sors (2) south park (1) szabadság (5) szemléletváltás (11) szemnek láthatatlan (1) szent és profán (4) szeretet (2) szex (3) szív (1) szívből jövő (1) szomorkultúra (2) társadalom (4) teológiai lábnyom (3) thészeusz hajója (1) ti vagytok a föld sója (1) tudattalan (1) túlvilág (1) türelem (1) újkálvinizmus (3) útkeresés (2) utópia (2) vágyak (2) vallás (17) weöres (1) Címkefelhő