Kútkereső

Néha a szívnek is jó a víz...

Szentbeszéd

Van egy barátom, hívjuk csak Barátnak. Elmesélem az életének történetét, egészen napjainkig, merthogy Barát még él, sőt, nem is olyan öreg: ahogy most az életére tekint, talán kicsit több mint egy éves, ha jól tudom. Persze a valóságban már túl van a második x-en. Ennek a látszólagos ellentmondásnak az oka az, hogy Barát magának már nem csak a születésétől számítja az éveit, hanem attól az időtől kezdve is, amikor Jézust helyezte maga elé példának. Ezt ő újjászületésnek nevezi, és ennek nagyjából egy éve. Azért nem tudom pontosan megmondani, mert nem vagyok benne biztos, hogy egy kifejezett nap, vagy az eddigi életének egy meghatározó szakasza jelenti számára a fordulatot. Szóval, kedves olvasóm, elégedj meg ennyi információval Barátról, még talán annyit elárulhatok, hogy biztos ugyanolyan színűek a belső szervei, mint neked, és az arcával képes néha szomorúságot, néha örömöt kifejezni.

Tehát, kedves olvasóm, Barát keresztény zsargonnal élve megtért, elhagyta régi életét, amivel csakúgy élt a világban, helyette több energiát kezdett fektetni abba, hogy békességben éljen a körülötte levőkkel, és öröm volt az idejéből másoknak adni, ha ezzel nekik segíteni tudott valamiben. Egyre gyakrabban járt igehirdetésekre, bibliakörökbe, imakörökbe és egyéb keresztény programokra. Szolgálatot vállalt a közösségben, ahova járt. Jó érzés volt Barátnak, hogy beleadott valamit, cserébe azokért a jó élményekért, amiket kapott. Persze az idő nem személyválogató, mindenkinek huszonnégy óra egy nap, egy perccel sem több, ha nem épp repül az ember. Barát is azért, hogy mindezt megtehesse, a szabadidejéből vett el. Ahogy teltek a hónapok, és Barát lelkesedése az új élet iránt nőttön-nőtt, a régi élete szép lassan kezdett elsorvadni. Régi cimboráival, akikkel hajdanán minden hétvégén kocsmáztak, egyre kevesebbet találkozott. Beszélni se nagyon beszélgetett velük egy idő után, mivel minden, ami Barátot foglalkoztatta, idegen volt, és érthetetlen a haverjainak. Új cimborái a gyülekezetben kielégítették Barát társas szükségleteit, így velük kezdett el többet lógni.
Szép lassan elfogytak azok az érdeklődési körök, amik Barátot foglalkoztatták, egyre kevésbé volt naprakész focieredményekből, a világgazdaság állapotából, Magyarország lakosságának rassz szerinti arányaiból, a legmenőbb szórakozóhelyekből és a legújabb podcastek, vlogok, és népszerű youtube videók listájából. Persze állíthatjuk azt, hogy mindezek csak töltelékinformációk személyes életünkben, mégis nagy részét teszik ki a beszélgetéseinknek, formálják gondolatainkat, véleményünket, értékrendünket, szókincsünket. Barát a személyiségét alakító hatásokat nagy részben már csak a keresztény közegből engedett be. Ennek megfelelően gondolatai, véleménye, értékrendje, és szókincse is megváltozott.

Átalakulásának ezen a pontján Barát tartalékjátékossá avanzsálódik a hithű keresztény családban nevelkedettek és a lelkészgyerekek baseballcsapatában. Ez azt jelenti, hogy hasonlóan a  sztárcsapathoz, neki is nehéz lett tartalmasan beszélgetni nem hívő emberekkel, mert még a saját élményeiről sem tudna úgy beszélni, hogy ne használná azokat az új zsargonokat, amikkel megtanulta megnevezni új életének új élményeit. Az új értékrendjét is ezek segítségével tudja csak elmagyarázni, és bármennyire is szeretné, hogy régi cimborái is értsék, mennyivel megalapozottabbnak érzi azokat az értékeket, amiket most követ, képtelen úgy elmondani, hogy ne a fentebb említett idegenkedés és érthetetlenség fogadja őt. Barát a vastag üvegfal külső oldaláról átkerült a belső oldalra. Ez az a fal, ami elszigeteli a keresztényeket a világiaktól.

tumblr_mbj2d4nsn01r3ifxzo1_500.gif

Barát egy szép napon azzal keresett meg, hogy megvitassuk ezt a problémát. Elsőnek az a kérdés foglalkoztatta, hogy annyi közös emlék után mégis hogyan került ilyen távol a régi barátaitól. Mikor elkezdtük boncolgatni a fent említett élettörténetet, - ahogy az már benne is van a beszámolómban- kivilágosodott előttünk, hogy mik képeztek falat közé, és a múltja közé.

Érdeklődési köre leszűkült a hitének gyarapításával kapcsolatos forrásokra, és ezek a források talán tudatosan, talán tudattalanul egy olyan gondolkodásmódot alakítottak ki benne, hogy válogatás nélkül forduljon el azoktól a szokásoktól, amik nem kapcsolhatóak közvetlenül Istenhez. Ezt pedig megkönnyítette az a zsargon, ami csak „beavatottak számára” teszi érthetővé azt az ismeretet és tapasztalást, amit Barát kapott az új élettől.
A zsargonokról persze végső soron senki sem tehet: amikor egy összefüggő tudás és tapasztalathalmaz többek számára világossá válik, annak a meghatározására saját jelentéstartalmú szavakat kell használni, elvégre az emberi elme elemez és kategorizál. Ez szükséges folyamat, magunk és mások számára is világossá kell tennünk, hogy konkrétan mire gondolunk, miről beszélünk, mit érzünk, mik a benyomásaink.  És mivel Barát új élete arról szól, hogy azt keresi, amit nagy általánosságban az élet végső igazságának nevezhetünk, ezért az ezzel kapcsolatos dolgokat és szokásokat nevezhetjük megszentelt – különleges, Isten számára elkülönített - dolgoknak, és minden olyan dolgot, ami egy elmúló valósághoz köthető, amilyennek mi emberek a jelenlegi életünket tartjuk, mondhatjuk profán, vagyis világi dolgoknak és szokásoknak.

Barátot ez után az a kérdés kezdte el foglalkoztatni, hogy van-e értelme a fal fenntartásának, ami elválasztja a szenttel és a profánnal teli életet, és ez által a hívőket és a nem hívőket egymástól. Egyfelől felvetődött, hogy azért érdemes a fal megtartása, mert minél több dologgal foglalkozik, annál jobban megosztódik a figyelme, és annak a veszélye is fennállhat, hogy elhagyja a szent dolgokkal való foglalkozást. Ugyanakkor az értékrendje egy ilyen fal megléte mellett csorbát szenved, hiszen csak a falon belül tartózkodókkal tudja megélni azt a békességet, és a bizalmat, hogy másokra tud támaszkodni. Ez lehetne természetes, mivel velük közös az értékrendje, nyilván ők értik meg a legjobban. De jelen esetben mégsem az, hiszen Jézus arra buzdítja, hogy mindenkivel igyekezzen ilyen kapcsolatot kiépíteni. Barát viszont továbbra is attól félt, hogy ha nyitna a régi ismerősei felé, akkor vagy el kéne hallgatnia az igazi énjét, aki most, vagy vissza kéne szoknia, hogy újra azok a dolgok érdekeljék, amik korábban, az pedig elvonná őt a számára jelenleg fontos dolgoktól. Egy olyan gondolatkörbe keveredtünk ezen a ponton, ami komoly nehézséget okozott mindkettőnknek, és egyhamar nem is találtunk rá semmilyen megoldást. Aztán egyszer csak kivilágosodott valami ebből a kényszerhelyzetből. Egy zsidó közmondás jutott eszembe: „Ha két választási lehetőséged van, válaszd a harmadikat.” Tudom, ez elég klisés közmondás, a helyzetben most mégis ez adott kulcsot a gondolatkörből való kijutáshoz.

Az világos volt, hogy vannak dolgok és értékek, amik a mulandó világhoz tartoznak, és ha azokkal foglalkozik Barát, akkor az olyan, mintha homokvárat építene. Sok munka van benne, de az idő úgyis elsöpri. Amíg csak ezekkel foglalkozik, Barát nem tud arra fókuszálni, amiről a hite azt mondja, örökké tart. Amikor pedig arra fókuszál, ami a hite szerint örökké tart, elzárkózik másoktól, akiknek más az értékrendje, akiket más dolgok érdekelnek. Az életét vagy megszentelt állapotban tartja, vagy profán módon kezeli.

Látható, hogy nem volt számunkra választás. Kénytelenek voltunk mindennek a legelejére menni, és más alapra helyezni mind a két térfelet. Abban bizonyosak voltunk, hogy ezt a világot - még ha nem is örök - Isten teremtette. Azt is tudtuk, hogy az elmúlás oka az elfordulás a teremtőtől, és a teremtett világ imádása. Ebből a kettőből következik a vallásunknak az a nézete, hogy önmagában semmi sem választ el Istentől, hanem mi osztjuk szét annyifelé a figyelmünket, amennyi dologba belelátjuk a boldogságvágyunk teljesülését, és hogy azért szükséges a szent és a profán fogalma, hogy tudjuk, mikor gyakorlunk olyan szokásokat, amik közvetlenül Istenre mutatnak. Ahogy azok a dolgok, amik elválasztanak Istentől, nem önmaguktól képesek elválasztani, hanem mi tesszük őket olyanná azzal, hogy nekik élünk, úgy azok a dolgok, amikkel kapcsolatba lehetünk Istennel sem szentek önmagukban, hanem a használatuk és a szándékaink teszik azokat szentté.

Tehát ezen a ponton változtatnunk kellett: ettől a két szótól, a szenttől és a profántól elvettük a hatalmat, hogy meghatározzák azt, mit tehetünk meg, és mit nem, és átruháztuk a hitünkre, és tapasztalatainkra, mert csak ezek együtt adhatnak szilárd meggyőződést és helyes mértékletességet.

Az egyetlen fennmaradó probléma életünk elhallgatásának ténye volt. Pontosabban az a beavatott nyelvezet, ami abból fakadt, hogy leválasztottunk, és önmagukért tartottunk szentnek szokásokat. Ennek a kiküszöbölése lett a legnehezebb feladat számunkra, és a mai napig küzdünk vele, hogyan is tudnánk beszélni a hitünkről, önmagunkról olyanoknak, akik nem ismerik a zsargonok értelmét.

Innen üzenem Barátnak: azt hiszem a válasz az, hogy mindazt, amit Istennel kapcsolatban megél az ember, és megtanulja kifejezni ezen a nyelven, azt újra végig kell gondolja, értékelje, mérlegelje, méghozzá a saját szavaival, nem félve attól, hogy túl profán példákkal adja vissza azt, ami benne van. Ehhez talán le kéne ásni a gyerekkori szókincsig, ami egyszerű volt, de épp ezért őszinte és szívből jövő.

Remélem, kedves barátom, eljutunk arra a szintre, hogy ne legyen más megkülönböztetés a szent és a profán között, mint az, hogy melyikhez adott szabadságot Jézus, és melyikkel adunk ezért hálát.

 black_jesus.jpg

Köszönöm az idődet, barátom!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kutkereso.blog.hu/api/trackback/id/tr68147498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Még nincs kultúrája kis hazánkban, de teszek egy lépést afelé, hogy megadjam a lehetőséget neked a támogatásra, ha tetszik, amit csinálok. Javaslatot is tehetsz, és az egész névtelen. (Ezt nem verik nagy dobra ott fent, de veheted tizednek is. ;) )  

 

A szerzőről:

11182156_470080469814537_6846388005726535320_n.jpg

László Dávid vagyok, egyetemista. Nyitott vagyok a világ felém sugárzó impresszióira. Élményekből, felismerésekből formálok bejegyzéseket, amik lecsapódnak bennem. Vállalom a szubjektivitást. A cikkeim főleg spirituális, filozófiai, lélektani témákban mozognak. Nem kell félretenned a meggyőződéseidet, miközben olvasol, csak arra kérlek, légy nyitott. Rám, és magadra is. Ha megszólíthatok benned mélyen valamit, ha valamelyik cikkem lehet egy lépésnyi föld a lábad alatt életed hosszú útján, elértem a célom. Ezért kérlek, ne egyetlen cikk után rakj be egy dobozba. Olvass el párat. Köszönöm, hogy ellátogattál ide.

Facebook

Címkék

101-es szoba (1) antikrisztus (1) autentikus (1) ayahuasca (1) a hétfejű tündér (1) a kis herceg (2) bálványok (5) becsatornázott boldogság (1) biblia (7) bizalom (2) bizonyságtétel (1) botrány (1) bűn (3) bűntudat (2) Calvinist (1) citromos kávé (40) család (1) csend (1) csoda (1) dicsi zene (2) diszkókeró vs. könyvtárkeró (1) dogma (1) drahma (1) egyenlőség (1) egyház (13) egy igazság (3) egy kis filó (15) életfilozófia (1) ellenség (1) előfagyasztott világnézet (2) emergens (1) empátia (4) énekek éneke (3) engesztelő áldozat (2) erkölcs (2) erőszakmentes kommunikáció (1) érzékelésszűrő (1) evangelikál (5) evolúcióelmélet vs. teremtéselmélet (1) farizeus (2) fasizmus (1) favágó (1) felelősség (1) felszabadítás (2) feltámadás (1) felvilágosodás (1) feminizmus (1) filmek (1) filmkritika (2) fogyatékkal élők (1) fontos (1) függőség (3) gender (1) gondviselés (4) gyónás (1) hagyomány (3) házasság (2) hímsovinizmus (1) hitbiztonság (2) homozoológia (1) hős (1) humanizmus (2) iddqd (1) igazság (1) igen-nem (1) igés képek (1) imádkozás (3) írásértelmezés (4) irónia (3) irracionális (1) istenkép (10) istentől távol (4) isten trilógia (3) ítéletmentes (1) ítélkezés (3) jedivallás (1) Jézus (14) jók és gonoszok (3) kapcsolatok (1) karácsony (1) karma (1) káté (1) kegyelem (11) keresztény kultúra (13) kezdet (1) kísértés (1) könyvek (4) könyvek hercege (2) kritikus gondolkodás (10) kútkereső (10) lázadás (2) lélek (4) lelkész (2) limitált észosztás (1) magány (1) megbocsátás (6) megszentelődés (1) megtérés (1) megváltás (7) melegek (4) méltóság (2) mémek (1) migránsok (2) misztika (2) mit tudhatok? (1) narratívák (12) negatív teológia (1) nemi szerepek (1) nyitott szív (1) önismeret (18) önmegvalósítás (7) ördög (2) pápa (1) paradigmaváltás (3) párkapcsolat (5) patológiás (1) predesztináció (1) prédikáció (2) pride (1) reformáció (1) remény (1) rorschach (1) safe space (1) santo daimi (1) sebek (1) sebezhetőség (3) sokakért vagy mindenkiért (1) sors (2) south park (1) szabadság (5) szemléletváltás (11) szemnek láthatatlan (1) szent és profán (4) szeretet (1) szex (3) szív (1) szívből jövő (1) szomorkultúra (2) társadalom (3) teológiai lábnyom (3) thészeusz hajója (1) ti vagytok a föld sója (1) tudattalan (1) túlvilág (1) türelem (1) újkálvinizmus (3) útkeresés (2) utópia (2) vágyak (2) vallás (17) weöres (1) Címkefelhő